You can be my Bella - 9. fejezet

Magyarázat

Sorry…Sorry… és még ezerszer is sorry! Engesztelésképpen itt van az új rész. Megpróbáljuk megígérni, hogy a következőre már tényleg nem kell ennyit várni. Igyekezni fogunk!:D
Most viszont nem is beszélek többet, gondolom kíváncsibbak vagytok az új, azaz a 9. fejezetre! Jó olvasást kívánunk nektek, reméljük tetszeni fog.
Puszi, Brianna&Lady

Még mindig nem kaptam választ a már két perce feltett kérdésemre. Kezdtem elveszíteni a türelmem, valamit a kontrolt is magam fölött. Éreztem, hogy az a valami a torkomban egyre erősödik, a szemem is égni kezdett, tudtam, hogy már éppen, hogy csak egy hajszál választ el a sírástól. Rob csak a száját nyitogatta, miközben bamba képpel hol rá, hol a távolba bámult.
- Erre a kérdésre két rövid válasz van: igen vagy nem - mondtam neki higgadtan, mikor megelégeltem a várakozást.
- Ez nem ilyen egyszerű – felelte fojtott hangon.
- Akkor van még egy perced, hogy belekezdj, mielőtt itt hagylak – közöltem vele ridegen.
- Igen – suttogta, amitől az ereimben meghűlt a vér. Reméltem, hogy ez még folytatódik. – De nem úgy van, ahogy gondolod – tette hozzá gyorsan, mikor észrevette a reakciómat.
- Hallgatlak – keresztbefontam a kezeimet és vártam a további magyarázatot. Nagy levegőt vett és a mosdónak dőlt.
- Az egész akkor történt, mikor még nem is ismertelek. Mikor visszautaztunk Vancouverbe, hogy elkezdjük a második filmet, tartottunk egy nagy bulit az egész csapattal. Nem voltam épp a legjobb állapotban lelkileg, és elég sokat is ittunk. Aznap este Leighton átjött az én szobámba és elkezdett nekem panaszkodni a pasijára, akivel éppen akkor veszekedtek. Végighallgattam, aztán valahogy megtörtént. Aztán kibékült a barátjával, akivel azóta már szakított, és megbeszéltük, hogy ezt elfelejtjük az egészet. Az volt az egyetlen pillanat, mikor elgyengültünk – miután befejezte a kis történetet, a padlót kezdte fixírozni. Nem nézett rám, pedig, ha tudná, mennyire megkönnyebbültem. De azért még volt szükségem némi biztosítékra.

- Ennyi? – kérdeztem.
- Igen – motyogta. – Nagyon haragszol most rám? – kérdezte bizonytalanul, még mindig a földet bámulva. Majdnem elnevettem magam, de visszatartottam. Elé léptem, megfogtam az állát és lassan felemeltem. Félelem volt a tekintetében. Rámosolyogtam, majd ajkaimat az övére nyomtam. Finoman, szinte alig kóstolgattuk egymást, mintha egy lepke érintené a számat. Aztán kezem a nyakára csúszott és közelebb húztam magamhoz. Óvatosan simított fel és le a karomon, de én a lábujjam hegyéig beleborzongtam az érintésébe. Nyelve gyengéden kutatott a számban, hogy érzéki táncba kezdjen az enyémmel. Ez a csók sokkal többet jelentett, mintha szavakba öntöttük volna, amit érzünk. Soha, senki nem váltott még ki belőlem ilyen mély és tiszta érzelmeket, mint Rob. Mintha megtaláltam volna a másik felem. Tökéletesen passzoltunk egymáshoz minden téren. Elhúzódtam tőle, de az arcát tovább simogattam. Némán bámultunk egymás szemébe.
- Nem éppen erre számítottam – szólalt meg halkan, szinte hitetlenkedve.
- Miért, mire számítottál? – kérdeztem elfojtva egy mosolyt. Bár volt róla elképzelésem, mire is számított. Ismerte már a tipikus Stew reakciókat.
- Arra tuti nem, hogy így reagálsz – ügyesen kikerülte a választ, de nem is erőltettem. Annyira nem számít ez most.
- Nem érdekel, mit csináltál és kivel, mielőtt megismertelek. Sem, az, hogy milyen voltál. Csak az számít, amilyen most vagy – még egy apró csókot nyomtam a szájára, mire elmosolyodott.

- Miattad vagyok ilyen. Te vagy az egyetlen ezen a világon, aki számít nekem. Azóta érzem, hogy van miért élnem, mióta megismertelek – annyira meghatottak a szavai, hogy csak azt vettem észre, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon. Rob óvatosan lecsókolta.
- Szeretlek – suttogtam meghatottan. Alig ismertem magamra, én nem szoktam ilyenek miatt sírni. Bár Rob már annyi eddig szokatlan reakciót kihozott már belőlem, hogy már meg sem lepődöm.
- Én is téged Stew – magához húzott még egy csókra, majd kézen fogott és kivezetett a mosdóból. Útközben oda súgtam neki, hogy nem szívesen mennék vissza oda, hol nem látnak szívesen. Közölte, hogy ez hülyeség, majd szélesen az asztal felé húzott.

Robert

Nem akart visszamenni az asztalhoz, de nem hagyhatom, hogy úgy érezze, ki van rekesztve. Mert ez nem így van. Hozzám tartozik, és ha ez valakinek nem tetszik, az felőlem le is léphet. Nem igazán értettem, hogyan jött neki ilyen hirtelen ez a Leighton kérdés. Eddig ílyen konkrétan nem jutott eszébe. De most már legalább ezt is tudja. Mikor visszaértünk az asztalhoz, mosolyogva fordultak felén a többiek. Csak Leighton vágott, egy alig észrevehető kis fintort. Nem hiszem, hogy másnak feltűnt volna, de én észrevettem. Aztán bevillant valami. Nem lehet véletlen, hogy Krisnek pont most jutott eszébe a kérdés. Leightonra néztem, aki feltűnés nélkül, de elég zord tekintettel méregette a barátnőmet. Amilyen hamar csak lehet, sort kell kerítenem egy kis beszélgetésre kedves kolléganőmmel.
Nikki, mint mindig a legjobbkor vetette be magát.
- Kristen, gyere táncoljunk egy kicsit – elkezdte Kristent ráncigálni a kezénél fogva, aki kétségbeesetten kapaszkodott belém.
- Ne – nyögte kétségbeesetten. – Segíts! – suttogta felém.

- Kicsim, menj nyugodtan. Nemsokára én is megyek – mondtam, miközben lefejtettem magamról gyönge kezeit. Felálltam, hogy kiengedjem a két lányt, mire Kristen sértődötten elvonult előttem. Majdnem elnevettem magam, olyan hihetetlenül édesen nézett ki így. De nevetés helyett utána kaptam és visszarántottam magamhoz. Annyira meglepődött, hogy egyenesen a karjaimba esett. Szenvedélyesen megcsókoltam, mire kezei már a hajamban kotorásztak, és szorosan hozzám simult. Édes nyelve őrjítő játékot űzött az enyémmel. Utolsó csapásként belemarkoltam tökéletes fenekébe, mire belenyögött a csókba. Nikki türelmetlenül sóhajtozott mellettünk, mire nevetve elengedtem. Kristen szédelegve követte Nikkit a tánctér felé, én meg aggódva néztem, hogy nem megy-e neki valaminek. Elégedetten foglaltam újra helyet. Leighton engem figyelt, itt volt az alkalom. Intettem neki, hogy kövessen, amit kérdés nélkül teljesített.

- Mi a francot mondtál Kristennek? – kérdeztem élesen, mikor egy eldugott sarokhoz értünk.
- Én? Semmit – felelte ártatlan arccal.
- Ne hazudj… valahonnan rájött, hogy volt köztünk valami – mondtam neki idegesen.
- Oh, szóval féltékeny – kajánul elvigyorodott.
- Leighton! – sziszegtem.
- Nem mondtam neki semmit. Csak Ash-el beszélgettünk, hogy te és én milyen jó páros voltunk és lennénk – közelebb jött és végigsimított a mellkasomon.
- Fejezd be! – ellöktem a kezét, mire kicsit meglepetten pillantott rám. – Akkor más volt a helyzet. És semmi komoly nem volt köztünk – közöltem vele.
- De lehetett volna, és még most is lehet – folytatta.
- Igen, az elején, mikor megismertelek lehetett volna. De te csak játszottál velem és az érzéseimmel, úgy hogy közben még Matt is ott volt neked. Most? Nem, köztünk soha nem lehet semmi – szinte felnevettem a helyzet lehetetlenségén. Egy időben, kapva kaptam volna az alkalmon, de most…inkább nevetséges volt a gondolat, mintsem meggondolandó.

Úgy tűnt, a régi emlékek felidézése érzékenyen érinti, mert sértődötten szólalt meg legközelebb:
- Mondhatsz akármit Rob , de én ismerlek. Tudom hogy ugyanaz vagy mint régen, az a vad és féktelen srác akit megszerettem. – búgó hangjától a fogamat csikorgattam. Sajnos én is nagyon jól ismertem őt, és sejtettem hogy nem fog leállni, akárhányszor mondom el hogy nem kell nekem. – Azt is tudom hogy egy…- hátrafordult és alaposan végigmérte Kristent aki a táncparketten mulatott Nikkivel. – hogy ő miatta nem változhattál hatalmasat. Biztos vagyok benne, amint ennek..ennek a kapcsolatnak vége lesz, végre újra lehet veled beszélni, és nem játszod a hősszerelmest….
- Most már elég legyen. – szakítottam félbe idegesen - Elegem van belőled és az idióta feltevéseidből. Szeretném ha ezek után moderálnál magad Kristen jelenlétében, és felnőtt nőhöz méltón viselkednél.
- Régen tetszett a viselkedésem…bejött neked – simult hozzám mintha mit sem mondtam volna neki. Hihetetlen a csaj. Kezével az ingem alá csúszott, nálam pedig már ki is ömlött az a bizonyos pohár.

- Bazd meg! Állíts már le magad! Sosem beszéltem még így veled, mert nem volt rá szükség, de értsd már meg! – hangom hideg volt és kemény, reméltem hogy most már komolyan vesz - Szállj le rólam, és keress valakit magadnak! – bilincsként szorítottam a csuklóját, mire dühösen fújt egyet. Próbált kiszabadulni , de én még nem végeztem. – Őt szeretem. Fogd fel! Ez a hajó elment. Menj és idd le magad..vagy csinálj amit akarsz de Krist és engem hanyagolj az óvódás viselkedéseddel! – sziszegtem a fogaim között, majd elengedtem, és hátra sem nézve otthagytam. Rossz volt így beszélni vele, mégiscsak egy jó barátomról volt szó. De ha nem teszem meg, sosem ért meg, bár szerintem még így sem adta föl. Jelen pillanatban utál, és valami azt súgja én leszek a rossz fiú a társaságban, de leszarom.
Nagy kőtől szabadultam meg, most hogy a Leighton ügyet megbeszéltük Krissel. Ezek után nem igen jöhet már rázósabb téma. Önfeledten nyomultam befelé a tömegben amíg Rá nem leltem. Nikki feltűnésemmel egyazon időben tűnt el Kris mellől, helyét én vehettem át. Boldogan simultam finom testéhez, ami úgy tekerőzött karjaim között akár egy csak nekem szánt örömforrás. Máris éreztem mozdulatai hatását, és ő is észrevehette mert kacéran folytatta a műveletet, csak azért is forróságomhoz dörgölőzve. Mielőtt még vágyaim egyértelmű bizonyítéka megjelenhetett volna, kicsit elhúzódtam tőle, és inkább csak a táncra koncentráltam, csodás testének látványa helyett. Nem sértődött meg, keze közé fogva arcomat húzott le magához egy csókra, amivel kezdetét is vette a féktelen éjszaka. Többek közt, Leighton ebben is tévedett. Régebben inkább voltam önelégült és kötekedő mint normális.

Most viszont kiugrottam volna a bőrömből ha tehetem. A zene ritmusa ott dübörgött bennem, Kristen karjai birtoklóan fonódtak körém, amit egyáltalán nem bántam. A rabja voltam, ő pedig a fogva tartóm, akitől soha nem akartam elszökni.
Ráadásul a barátaim ott ugráltak, visítottak, és táncoltak körülöttünk. Talán órákon keresztül táncolhattunk megállás nélkül. Testünk hol szorosan összepréselődött , hol együtt hullámzott a tömeggel. Viszont a tömeg egy idő után rendesen megfogyatkozott, de mi még mindig tomboltunk, mintha az óra egy helyben állna, és a bulinak sosem lenne vége. De mint minden jó dolog, ez is véget ért egyszer. Szomorúan vettük tudomásul hogy legtöbb embertársunk már valószínűleg rég otthon alszik az ágyában. Kristen kábán figyelt körbe a kiürült táncparketten ahol már csak mi, Nikki és Kellan táncoltunk. Elindultunk az asztalunk felé. Jack és Ash szépen bealudtak a boxban, de rajtuk kíl más már nem volt ott. Szerencsére…gondoltam fanyarul a Leightonnal történt incidensre. Bár az estémet nem sikerült tönkretennie, tisztában voltam vele mennyire vérig sértettem. Őszintén nem hatott meg. Hiába ő Leighton, még neki sem engedem hogy tönkretegye azt ami Kristennel köztünk van.
- Szerintem menjünk – javasolta Ő, miután egy húzásra felhajtotta teli pohár italát. – Fáradt vagyok.
- Én is – helyeseltem majd nyomva egy puszit a fejére kifelé indultunk. Kint már szinte világos volt, ezért hunyorogva közelítettük meg az autót. Elköszöntünk a többiektől és haza felé vettük az irányt. Alig vártam hogy az ágyban feküdve magamhoz ölelhessem Krist.
- Au..most érzem csak mennyit táncoltunk. Fáj a lábam – nyafogta ujjai ropogtatása közben.
- Lesz ez még rosszabb is – ígértem neki vigyorogva, amiért meg is kaptam a jutalmam.
- Vigyél be! Nem tudok járni! – kérte amint leparkoltam a ház előtt.
- Héé! Azért nem halsz bele!

- Vagy beviszel vagy a kocsiban alszom! – fenyegetőzött bátran, annyira édes volt azzal az elszánt arckifejezéssel, majdnem elnevettem magam. Akkor odalett volna a düh álarca, ami arcomat takarta.
- Jaj hogy én mit meg nem teszek érted! – morogtam mialatt átsétáltam hozzá, és a hátamra vettem. – De visszavehetnél a sajtburgerekből drágám, kezd érződni. – nem bírtam ki csipkelődés nélkül, imádtam mikor felhúzta magát.
- Bazd meg! – nevetett fáradtan, nem lehetett valami sok energiája ha már vissza sem szól rendesen. Mi tagadást az én szemeim is kezdtek egyre jobban elnehezedni. A lakásba érve első utam az ágyhoz vezetett. Letettem rá Kristen, majd bedőltem mellé. A lehető legkevesebb mozgást imitálva próbáltuk leráncigálni magunkról a ruhákat, persze így sokkal fárasztóbb volt mint rendesen, de legalább nem kellett felállni. A szobában uralkodó fülledt meleg levegőtől jól neki vetkőztünk. Annyi erőm maradt hogy a lég kondit felnyomjam, aztán visszahuppantam az ágyra. A szobát percek alatt elárasztotta a hűs levegő.

- Ezért szeretlek – sóhajtott fel Kristen, teljesen kiterülve mellettem.
- Mert tudom kezelni a lég kondit? – kérdeztem vigyorogva, mellkasomon éreztem kutakodó ajkait. – Kicsim mi lenne ha alvás után esnénk egymásnak?.. Nem mintha nem kívánnálak most is veszettül, de félek hogy a testi erőm most igencsak korlátolt.
- Örülök hogy te mondat ki helyettem. Én még ahhoz is fáradt vagyok hogy feküdjek és hagyjam magam. – erre mindketten elmosolyodtunk majd egy szál alsóban ahogy voltunk összebujtunk és szinte rögtön elaludtunk. A nap közepén ébredtem fel először. Kristen libabőrös volt a karjaimban, úgyhogy lejjebb vettem a klímát. Az óra felé hunyorogva konstatáltam a kora délutáni időt. Korán volt még a mi számunkra, ezért én is tovább aludtam.

Mikor ismét felébredtem, már nem igazán kora délután felé járt az idő. Este hatot mutatott az óra. Életem egyetlen értelme, pedig még mindig békésen szuszogott mellettem. Talán nem ártana valami kaját rendelni, Kris tuti örülne neki, ráadásul látná, milyen figyelmes vagyok. Ha meg akarom tartani – márpedig másra sem vágyom -, ideje megmutatni milyen fasza gyerek vagyok. Kimentem a nappaliba, és körbenéztem a hűtő tetején tárolt, temérdek szórólappal. Igen, ha valaki nem tud főzni, nem árt ha leleményes, különben éhen hal. A kedvenc gyorséttermem is vállat házhoz szállítást, de mivel este vicceskedtem Kristennel és a sajtburgerrel, ha azt rendelnék, a fejemen kötne ki. Végül a kínai mellett döntöttem. Nem tudtam önteni, így a vége az lett, hogy vagy öt féle kaját rendeltem. Mire lezuhanyoztam, és elszívtam egy cigit, meg is érkezett a futár. Adtam neki egy jó adag borravalót, aztán az asztalra tettem a kaját. Kikészítettem tányérokat, evőeszközöket és egy üveg bort. Ezzel fogom elcsábítani – gondoltam elégedetten. Elégedetten szemléltem az asztalt. Ha a főzéshez nem is, a terítéshez mindenképpen remekül értek. Már csak Kristent kell felébresztenem.

Még mindig angyalian szundikált, félig kitakarózva az ágy közepén. Nagyot nyeltem, ahogy végignéztem tökéletes idomokkal megáldott testén, amit csak egy kicsit, de annál szexibb fehérnemű takart. De letépném róla, a fogaimmal meg… Elég! – szóltam perverz fantáziámra, pedig már a haverom is éledezett, ott lejjebb. Lassan mellé másztam, és apró puszikkal borítottam be gyönyörű arcát. Egyet-kettőt sóhajtott, de nem ébredt fel. Végigsimítottam vékony karján, de kezem nem akart megállni, hanem a hasára csúszott. Ezzel egy időben szám, pedig a nyakára és apró csókokkal kényeztettem. Azt hittem felébredt, mert légzése szabálytalan lett, ajkait halk sóhajok hagyták el. Arcára pillantottam, de szemei még mindig csukva voltak. Elmosolyodtam, nagyon elégedetten. Az egóm már valahol a fellegek felett járt, ahogy felfogtam, hogy álmában is élvezi. Engedtem perverz fantáziámnak, és kezem lassan a bugyijába vezettem. Ekkor már én kapkodtam a levegőt, ahogy megérintettem, szinte elöntötte az agyam a vörös köd. Lassan kényeztetni kezdtem, mire halk nyögések törtek fel a torkából. Hírtelen kipattantak a szemei, először hitetlenkedve fogta fel, hogy mit is csinálok éppen, majd mikor megeresztettem felé egy „ártatlan vagyok, mint a ma született bárány” mosolyt, ő is elmosolyodott. Egy rövid, ugyan akkor heves csókot váltottunk, majd elhúzódtam, és kezem is kikényszerítettem a bugyijából. Erre csalódottan felnyögőt.

- Mennyi az idő? – kérdezte, még kissé álmosan.
- Hét óra – mondtam. – Rendeltem kaját, éhes vagy? – érdeklődtem, miközben kezem még mindig a hasán cikázott.
- Nem – vágta rá, majd alsó ajkát beharapva, szégyenlős mosolyra húzta a száját. Már ettől majdnem neki estem…– Vagyis nem egészen a szó szoros értelmében – motyogta. Ha nem lettem volna benne biztos, hogy érti, a zavara akkor is tudata volna velem szavainak jelentését.
- Akkor csillapítsuk az éhséged – mosolyogtam rá, majd ajkaimmal felkutattam az övét.
Valamivel később, pihegve dőltünk vissza a párnák közé. Kristen halk kuncogására lettem figyelmes.
- Mi olyan vicces? – pillantottam rá kíváncsian.
- Semmi – felelte, de tovább kuncogva a mellkasomhoz húzta magát. – Csak még mindig éhes vagyok – sejtelmesen elmosolyodott, aztán ajkait már a mellkasomon éreztem. A hátára fordítottam és felé kerekedtem.
- Azt hittem jól laktál – folyattam a kis játékot, majd elmosolyodtam.
- Igen, de mivel a nap huszonnégy órájában kívánlak, nehéz eltelni veled – vigyorgott. Ezzel nem csak Ő van agy… Hihetetlen ez a nő. Nem csak lélegzetelállítóan gyönyörű, szexi, okos és szellemes, de még oda is van értem. Bár annyira tuti nem, mint én őérte. Baromi nagy mázlim van, az már biztos.

- Mit szólnál, ha pótolnánk az energiát, aztán ájulásig szeretkeznénk? – vetettem fel az ötletet.
- Jól hangzik! – vágta rá gondolkodás nélkül. Imádom!
Meglepetten, és kicsit talán meghatottan nézett végig az asztalon. Ahogy néztem őt, minden pillanatban csak egyre szerelmesebb lettem belé, ha ez egyáltalán lehetséges. Kaja után az erkélyen kötöttünk ki, egy- egy cigivel a kezünkben. Kristen az ölemben ült, úgy élveztük az esti levegőt.
- Egy hét múlva New Yorkba kell utaznom, hogy elkezdjem az új filmet – böktem ki, amin már egy ideje gondolkodtam.
- Oh – nyögte kissé csalódottan.
- De arra gondoltam, hogy velem jöhetnél. Csak másfél hónap elvileg, nem olyan sok idő – mondtam neki. Elgondolkodott, majd olyat mondott, amibe majd belesajdult a szívem.
- Szívesen mennék, de én is forgatni fogok, itt Los Angelesben – felelte szomorúan.
- Mit? – kérdeztem meglepetten. Igen, sajnos a jövőbeli szerepeinkről még nem igazán beszéltünk, tehát nem tudtuk a másik időbeosztását.
- A Runaways nevű zenekarról szól… - vont vállat. Majd mesélni kezdett róla. Érdeklődve hallgattam, hogy egy vad rocker csajt fog játszani. Már alig vártam, hogy láthassam, holott még el sem kezdték forgatni.

- Vagyis két hónap… - kimondani is fájt. – külön.
- Tudom, rémes lesz – hajtotta fejét a mellkasomra. – Fogalmam sincs, hogyan fogom kibírni – sóhajtotta.
- Hát azt én sem – valami megoldás csak van. Ez az! – Majd meglátogatsz, és én is téged – vetettem fel az ötletet.
- Már ha nem leszünk túl elfoglaltak – fintorgott.
- Valahogy majd szakítunk rá időt. Muszáj lesz, mert én belepusztulok, ha majdnem két hónapig nem látlak – mondtam neki, miközben egy hajtincsével játszadoztam.
- Megoldjuk – bólintott, majd megcsókolt. Ezen az estén már nem foglalkoztunk többet azzal, mi vár ránk hamarosan. Sokkal jobb elfoglaltságunk akadt…