2010. augusztus 31., kedd

10.fejezet

Bocs Bocs Bocs és még vagy 1000x is Bocs. Mint azt már Lady írtam előttem(Brianna) nagyon sajnáljuk, hogy eddig nem raktuk fel, de azt méginkább hogy nem írtuk meg egészen a múlt hétig , a fejezetet. A nyaralásunk alatt , tényleg sikerült megírnunk az új részt, egy délután alatt. Komolyan mondom, tényleg b*szogattuk egymást oda vissza, hogy végezzünk. Hát, itt az eredménye. Reméljük hogy elnyeri tetszéseteket, valamint egy kicsit elnézőbbek lesztek az irányunkba, ha végeztek vele :]
Lady& Brianna

Kristen

Éppen ezt az elbaszott parókát próbáltam a fejembe húzni rendesen, de valahogy sehogy sem akart normálisan állni. A barna – jóval hosszabb – hajtincseim folyamatosan előkandikáltak, a fekete rövid műhaj alól. Végre megérkezett Natalie, aki nélkül talán még holnap reggel is itt állnék, de Ő percek alatt beigazította a hajszálakat a helyére, majd késznek nyilvánított és egész a sminkes szobáig lökdösött. Útközben kikaptam Dan kezéből a kávét, aki káromkodva szólt utánam. Jó arc volt, szerettem, viszont most haverkodás helyett csak egy nyelvnyújtásra futottam, mert Nat egyre türelmetlenebbül rántgatott a helység felé. Hanna már a szemceruzával a kezében várta, hogy korom feketére satírozhassa a szemeimet. Egyszóval csak egy szokásos reggeli, forgatás előtti rohanáson vagyok túl. Joan, akivel az elmúlt két hónapban – bizony, már két hónapja- nagyon jóban lettünk, és akinek nem mellesleg az életét viszem a vászonra, idegesen kopogtatott az ajtómon.
- Pillanat – szóltam ki gyorsan, majd az öltözőmben lévő lap topomhoz igyekeztem. Megnyitottam a szokásos lapot, és új képek után kutattam. Nem mintha sokat kellett volna, az első oldalon már ott is voltak a tegnap esti paparazzi képek, amint Rob elhagy egy kocsmát Tommal, az egyik londoni haverjával. Igazából tudtam, hogy ott volt, mert mikor tegnap telefonon beszéltünk, mondta, hogy megy. De akkor is, utáltam, hogy külön vagyunk már két hónapja, kivéve azt a két napot, amikor meglátogattam Őt. De az édes kevés volt. Igaz, ez már csak egy hétig tart. Hiányzott, elképesztően üresek voltak a napjaim nélküle, és hiába beszéltünk mindennap órákat, nagyon nehéz volt. Ráadásul még jól is szórakozik, hát megverem. És ki az a két szőke csaj? Nem, ne most akadj ki – szóltam magamra. Kell lennie valami magyarázatnak rá…ha nincs letépem a golyóit, az tuti. Be kell azt is vallanom, hogy ezt mindennap megteszem egyszer, mármint, hogy rákeresek a neten. Na jó, kétszer…háromszor…kit akarok átbaszni, ahányszor időm van a nap folyamán. Hmm, ilyen a szerelem. Az volt az egyetlen szerencséje, hogy nem látszott túl feldobottnak a képeken. Az, hogy Ő sem érzi jól magát nélkülem, kissé megnyugtatta sajgó szívem. Joan egyre türelmetlenebbül dörömbölt az ajtón, és fenyegetett. Még egy utolsó pillantást vetettem a gépen lévő képre, majd lecsuktam a tetejét és felöltve a „ne ölj meg, mert késtem” fejemet Joan elé szambáztam. Fintorogva megrázta a fejét, majd bevonszolt a stúdióba. Miért ilyen türelmetlen ma mindenki, szegény szerelmes Kristennel?
Általában minden napom így zajlott, reggeltől estig forgatás, aztán egy kis pihenés. Bulizni alig volt időm az elmúlt időszakban, álltában Nikki – akivel közel kerültünk egymáshoz- egyszer-egyszer átjött hozzám este, iszogattunk egy kicsit, de ennyi volt a max.
Dakota, kedves szereplőtársam is csatlakozott néha hozzánk, hiszen Ő is ismeri Nikkit a Twilight kapcsán. Vagyis nagyjából néhány csajos este ki is merítette nálam a szórakozás fogalmát az elmúlt két hónapban. Nem panaszkodom, mert jó ütemben haladunk a filmmel, így mire Rob hazajön, én is kész leszek a forgatással. Szóval átadhatjuk magunkat egymásnak teljes mértékben. Komolyan, már csak ez éltet.

Robert

Ez a két hónap pokoli volt, leszámítva azt a hétvégét, amit Kristennel töltöttem. Persze nem panaszkodhattam, a film nagyon bejött, New York bulis város, Tom itt volt velem, ráadásul szereztem pár jó havert a stáb tagok közül is. De azért mégis, minden eltörpült Kristen fojtogató hiánya mellett. Az a két nap, amikor itt volt, az volt nekem az oázis a sivatagban, a mentőöv a káosz közepén. Amikor újra karjaim közt volt, elöntött a megkönnyebbülés. Egy kis darabka az örök nyugalomból.
Mondani sem érdemes, itt léte alatt nem igazán hagytuk el a hotelszobámat. Sokszor voltunk együtt, de volt, hogy feküdtünk és beszélgettünk, vagy csak csendben néztük a másikat. Sajnos nagyon hamar eltelt az a 48 óra, túl hamar. Viszont legalább már csak egy hét és vége ennek az egésznek. Most kezd igazán kurva lassan telni az idő. Mintha az óra visszafelé járna. Igazából leköthettem volna magam Tommal és a kocsmáival, de az nem tereli el a gondolataimat. Legszívesebben felhívnám Krist, lefürdenék és húznék aludni. De ezt addig nem tehettem, meg amíg Tom az ajtómban álldogál.
- Ne már, haver! Gyere már! – kérlelt már vagy ezredszerre.
- Akkor sem megyek!
- De hát tegnap is milyen jó csajokat szereztem, nem? Akkor meg? – dünnyögött, mint valami óvódás.
- Tegnap is elmondtam, és ma is elmondom, hogy még a te csökevényes agyad is felfogja. Nekem, barátnőm van, és szeretem. Neked is jó lenne végre egy állandó csaj, aki megnevelne, most pedig húzzál már el a picsába. – ezt talán túl durvára sikerült, szóval finomítottam rajta. – kérlek.
- Rob! Én kérlek! – fasza, most jön a könyörgés.
- Tom! Nem! – azzal, nemes egyszerűséggel rábasztam az ajtót.
- Mióta csajod van, olyan sótlan vagy. Annak idején London legnagyobb party arca voltál, most meg alig lehet kirángatni valahova…Nevetséges, és én még veled akartam menni. Többet el sem…- egy ideig még hallgattam távolodó nyavalygását, majd bemásztam a szobámba a telefonomért.
Fél 8, akkor LA-ben már fél 5. Talán már végzett. Tárcsáztam, mire a harmadik csengésnél egy fáradtan lihegő angyali hang felvette.
- Szia!
- Szia Kicsim. Mitől lihegsz ennyire? – kiléptem az erkélyre cigizni, és a sötétedő város fényeit néztem.
- Csak mert, futottam. Féltem, hogy lerakod, a telefont mire ideérnék. – hangja furcsán rekedt volt, de biztos csak egy kicsit megfázott.
- Akkor újra hívtalak volna – elvigyorodtam rajta, de ugyanabban a pillanatban, belesajdult a szívem a gondolatra, hogy még egy teljes hét mire találkozunk.
- Jó, a lényegen akkor sem változtat – még egy kicsit zihált, de már alig hallhatóan. – Inkább mesélj, milyen volt a napod? – a hangjában bujkáló őszinte lelkesedéstől, valahogy az unalmas és egyhangú elbeszélés helyett, azt vettem észre, hogy gesztikulálva, és izgatottan adom elő, a legapróbb forgatási storykat, minden apró részlettel együtt. Ő figyelmesen hallgatott, és néha kérdezett is. A végére – mikor már azt is elmondtam, hogyan borítottam egy csepp kávét a nadrágomra. – teljesen jó kedvem lett, viszont kíváncsiságom az egekbe szökött.
- Oké, ez voltam én, és veled mivolt egész nap? – felsóhajtott, amiből arra következtettem, hogy nem volt épp felhőtlen a napja.
- Joan az egyik számot vagy 16x elénekeltette velem. Azért nincs hangom sem nagyon, úgy érzem, mintha egy óriási gombóc lenne a torkomban, amit nem tudnék lenyelni. - hangja egyre jobban hasonlított egy repedt fazékra, amiért Joant legszívesebben megfojtogattam volna.
- Jaj kicsim…
- Nem, nyugi, semmi gáz. Majd iszom egy teát is jobban leszek, most csak, csak nagyon fáradt vagyok, és hiányzol, és elegem van… - elcsuklott hangja halk szipogássá vált, én pedig úgy éreztem, valaki összeszorítja a mellkasomat.
- Ne sírj… - nem tudom mennyire lehettem vigasztaló, mikor kb. ugyanígy éreztem magamat, bár nekem nem volt annyira rossz dolgom itt. Nem kellett megfelelnem senkinek, csináltam amit mondtak, lehetőleg jól. De Kristen, nem lehet egyszerű egy olyan embert megmintázni, aki még mindig él és mozog, és árgus szemekkel vizslatja minden egyes mozdulatodat. Ha tehetném, most rögtön elindulnék hozzá. Megvigasztalnám…
- Nem sírok. – hazudta halkan.
- Nekem is nagyon hiányzol, de már csak egy hét és újra veled leszek. Tudom, olyan mintha nem is telne az idő… - sóhajtottam elkeseredetten.
- Jah – szipogta. Annyira szerettem volna most ott lenni mellette, letörölni a könnyeit, magamhoz ölelni vékony testét. – Csak, siess haza – motyogta, amitől még inkább szarul éreztem magam, hiszen ha lehetne már egy L.A-be tartó gépen ülnék.
- Ha lehetne, el sem engedtelek volna…De tudom, hogy neked is milyen szar, erre én még ráteszek egy lapáttal, szóval inkább hagyjuk.
- Nem! Én tudni akarok mindenről, ami bánt. – egy ideig nem szólt egy szót sem, majd félénk hangon újra megszólalt.
- De azért te lefoglalod magad ott… Tommal, meg, mindegy. – talán még nem is akadtam volna fent a dolgon, ha nem olyan hangsúllyal mondja.
- Rám kerestél? – nem bántott a dolog, inkább hízelgett.
- Nem…vagyis igen, de nem azért, csak… - elhallgatott, szinte láttam magam előtt, ahogy beharapja alsó ajkát, és gondolkozik a helyes válaszon, amivel nem buktatja le magát annyira.
- Csak? – kérdeztem, és nem bírtam elnyomni a hangomban bujkáló örömet.
- Csak, mert kurvára hiányzol – nyögte egy szuszra. – De úgy láttam, ti jól szórakoztok – bukott ki belőle, talán a valódi ok.
- Ezt, hogy érted? – rossz előérzetem támadt.
- A tegnapi estétekről, jó sok kép került fel a netre. Látom, Tom még mindig a szőkékre bukik. Láttam, az egyik nagyon tapadt rád.
- Kristen, ugye ezt most nem mondom komolyan? - kérdeztem enyhe rosszindulattal.
- Nem tudom…úgy értem, tudom milyen voltál előttem, és néhány képen.
- Nem volt semmi! – szakítottam félbe mielőtt megint elkezdené a hülyeségeit, amiktől nem mellesleg, jól felhúztam magam. – Mintha nem bíznál meg bennem.
- Én bízok, csak…
- Akkor nincs csak! Szerinted képes lennék lefeküdni egy másik nővel, csak azért mert most nem kaphatlak meg? Azt hittem jobban ismersz ennél. – akaratom ellenére adtam hangomnak metszően hideg élt, de nem tehettem ellenne, egyszerűen bántott a dolog.
- Én is. És azt is, hogy nem beszélnél így velem…na meg a múltad sem hagyható figyelmen kívül - szavaiból csak úgy sütött a sértettség, amit most nem találtam igazságosnak. Nem én feltételezem róla, hogy másokkal hetyeg.
- Azt hittem már eleget bizonyítottam, hogy látod, hogy más ember lettem, melletted – a melletted részt jól megnyomtam. – Különben is, miért te vagy megsértve? Nem én vádollak téged – folytattam, ismét kissé keményebben a kelleténél.
- Hagyjuk Rob, ez így nem jó…- suttogta fáradtan. – Majd máskor beszélünk.
- Le ne tedd! – kiabáltam, de már csak a süket vonalnak. – Bassza meg! – idegességemben a telefon a kanapén kötött ki, én pedig még a falba is belerúgtam egyet. Annyira nem bírom, mikor igazságtalanul gyanúsít meg, majd Ő van megsértve. Imádom, Ő az életem, de néha…Áh! Az egyik felem szinte remegett azért, hogy visszahívjam és megbeszéljük, a másik viszont türelemre intett. Ha most újra beszélnénk, talán még ennél is jobban összevesznénk, azt meg most nem bírnám elviselni. Fogtam a cigis dobozt, és rágyújtottam egy újabb szálra, hátha az segít megnyugodni. Ha visszamegyek Los Angelesbe, el kell húznunk kettesben valahova.
Miután elnyomtam, elmentem és lefürödtem. Most még a meleg víz sem hatott nyugtatólag az idegeimre. Folyton Ő járt az agyamban, Ő és a sértett hangja. Kezdtem belátni, hogy valamilyen szinten tényleg hibás vagyok. Mit tudhatna Ő arról mit csinálok itt? Ráadásul két nővel együtt, egy kocsma előtt. Biztos bizalomgerjesztő látvány lehettem. Jó, de nekem is igazam van… Felhívjam vagy Ne? Nem, azt hiszem nem fogom. Kiléptem a zuhany alól, és újra az erkélyre indultam. A törölközőt a derekam köré tekertem, még csak meg sem borzongtam a kellemes nyári levegőtől. Most már teljesen sötét volt. A változatosság kedvéért megint rágyújtottam. Épp beleszívtam amikor a telefonom vad rángással életre kelt az asztalon.
„Kicsim hívás”
Mélyet lélegeztem mielőtt felvettem volna.
- Szia. – szóltam bele halkan.
- Szia. – megint beállt köztünk a csend, de nem én akartam megtörni. – Sajnálom. Ideges vagyok, komolyan mondom már fizikai fájdalmat okoz, hogy nem vagy velem. Én soha a büdös életbe nem éreztem még így senki iránt, és rettegek, hogy elveszítelek. Csak ezért húztam fel magam a tegnapi képeken, félek – hadarta szipogva. Remek, már megint sír, és ki miatt? Hülye, barom Rob miatt!
- Nem, te ne haragudj. Tudod, hogy mit jelentesz nekem, és én is be vagyok szarva, hogy egyszer rájössz, hogy nem kellek neked. – lassan kezdek olyan lenni, mint egy rossz buzi, de nem érdekel. Ez a nő nekem bármit megér.
- Szeretlek - suttogta meggyötörten.
- Én is téged. Ha végre hazamentem, elutazunk – nem gondolkodtam, csak kimondtam, pedig meglepetés lett volna.
- Hova? – kérdezte rögtön kíváncsian, olyan édesen, hogy újra belezúgtam. Mondjuk, ez naponta megtörténik…
- Az meglepetés - mosolyogtam, és már tervezgettem is a részleteket.
- Bárhová is megyünk, már most alig várom. – örültem, hogy egy fokkal vidámabb már a hangja.
- Már csak egy hét és veled leszek. – mondtam reménykedve. – Lassan tényleg megőrülök itt. Tomot is alig lehet lerázni, a film is unalmas.
- Ne hazudj – hallottam, hogy vigyorog, tehát elértem a célom. – Tudom, hogy imádod a filmet, és Tomot is.
- Az utóbbit inkább csak elviselem. De sokkal jobban örülnék neki ,ha veled járkálhatnék, bár nem hiszem, hogy nagyon világot látnánk ha itt lennél. Bár én a múltkorit is nagyon élveztem.
- Azt én is. Szivi most le kell tennem, Joan még akar valamit. – suttogta sürgetően bizonyára, Ms. Rabszolgahajcsár rocker most is ott állt mellette.
- Mond meg neki, hogy ne készítsen ki jobban, különben én magam fogom elintézni, hogy ez a film egy halott ember életrajzi filmje legyen.
- Hát persze édes. – vihogott halkan – Szeretlek, egy hét! – belepuszilt a telefonba párszor, amin elmosolyodtam, mindig ezt csinálta.
- Én is téged. – benyomtam a hívás vége gombot, és elnyomtam a cigit. Hosszú lesz ez a hét.

*

Valóban hosszú volt, de a munka miatt mégis hamar elrepült, legalábbis így visszatekintve. Közben, majd meg őrültem. Viszont a finisben voltunk már, így a hajtás miatt alig marad egy kis szabadidőm, aminek örültem, különben folyton a nyomoromon Kristen nélkül, siránkoztam volna. Mint valami drogos szívtam egyik cigit a másik után a reptér kávézójában, várva az indulásra. Nem is annyira a cigi elvonási tüneteim jelentkeztek, inkább a Kristen hiány volt elviselhetetlen. Azzal nyugtattam magam, hogy már tényleg csak néhány óra, és újra a magam mellett tudhatom. A pincér csávó már nagyon hülyének nézett, mikor majdnem felborítottam az asztalt, az idegesen doboló lábammal, de csak egy csúnya képet vágtam, és rögtön nem volt neki olyan fontos tovább bámulnia.
- A Los Angelesi járat utasait megkérjük, hogy fáradjanak a 23-as kapuhoz – szólt a hangosbemondón egy idióta női hang, mire azonnal felpattantam. Majdnem a számlát is elfelejtettem rendezni, még szerencse, hogy pingvinkém ott állt az ajtóban. Hogy ne legyen olyan unott feje, bőséges borravalót nyomtam a kezébe, majd szinte futva tettem meg az utat a kapuig.
Rémesen hosszúnak tűnt a repülő út is, egy könyvel szórakoztattam magam, de lassan minden szóban Kristen nevét olvastam. Mint valami idegbeteg rohantam ki a reptérről, és most még a paparazzik hada sem tudott érdekelni. Beszálltam a rám várakozó autóba, és a házamig meg sem álltam. Nem szóltam Krisnek hogy érkezem, gondoltam meglepem vele, csak előtte egy kicsit rendbe szedem magam, nem ártott volna egy fürdés, és egy borotválkozás sem. Nagy nehezen sikerült kinyitnom az ajtót. Fogtam a cuccaimat és beoldalaztam a nappaliba. A redőnyök lehúzva, a szoba teljesen sötét, ahogy hagytam. Az ingemet bontogatva indultam a háló felé, arra viszont nem számítottam, hogy egy vendégem is akad. Amint felkapcsoltam a lámpát ott volt Ő. Az ágyamon feküdt, egy olyan fehérneműben, ami épphogy csak takarta tökéletes idomait. Ingemet gomboló kezem megállt az utolsó gombnál, szemeimmel mereven bámultam Rá, mintha délibáb lenne.
- Na mi lesz? Nem is kapok egy üdvözlő csókot?- kérdezte ajkait beharapva. Nekem sem kellett több, rögtön az ágyhoz mentem és Fölé tornyosultam. Ajkaink azonnal egymásra találtak, és falták egymást, minta sosem akarnák abbahagyni. Úgy csókoltuk a másikat, olyan hevesen, mint még talán soha. Ajkaitól elszakadtam, de csak azért, hogy a nyakát kényeztessem.
- Na ez már üdvözlés – kuncogott bele a fülembe.
- Ez az előleg. Hogy kibírd egy kicsit még. – mormoltam a nyakába, elégedett sóhajokat kicsalva belőle.
- Miért is kell kibírnom? – érdeklődött miközben lábait csípőm köré kulcsolta.
- Tudod, jobban örülnék , hogyha tisztán és felfrissülve szeretkezhetnék veled, nem pedig borostásan és 6 óra repülő út szagával. - felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézhessek, ami most szinte villámokat szórt.
- Engem nem érdekel! Most akarlak! Kérlek! – olyan kis akaratos volt, már majdnem beadtam a derekam, de tényleg kellett az a zuhany. Iszonyatosan vágytam Kristenre, de nem így, mint egy varacskos disznó.
- Ha már kibírtuk 1 hónapig, ez a fél óra már semmiség. - próbáltam jobb belátásra bírni, úgy tűnt bejött, mert tekintete megenyhült. Lábai eleresztettek, én pedig feltápászkodtam.
- Negyed…
- Mi?
- Negyed óra! – elnevettem magam a parancsoló hangnemén, annyira cuki volt a durcás arcával.
- Igenis főnök! – a fürdő felé indultam, és útközben még megszabadultam az ingemtől.
- Hé! Nem felejtettél el valamit? – kérdezte az ágyon ülve. Mosolyogva visszafordultam felé, mire hívogatóan felém intett a mutatóujjával. Visszasétáltam hozzá, és egy csókért hajoltam felé. Mint egy vadmacska kapott ajkaim után, még a saját nevemet is elfelejtettem a csókja hatására, nemhogy azt, merre is indultam valójában. Egyik keze végigsiklott a mellkasomon, egészen a nadrágom széléig, majd elkezdte kigombolni.
- Kicsim – dünnyögtem a szájába, mire kacagva elhúzódott tőlem.
- Csak segítek vetkőzni – olyan ártatlan képet vágott, hogy legszívesebben hagytam volna mindent, és ráugrottam volna, így ahogy vagyok. Nem tehettem, Ő viszont nem adta fel a kínzásomat. Tovább gombolta a nadrágot, majd elkezdte letolni rólam. Mellkasomat végigcsókolta, amivel aztán nem segített, sőt rontott a helyzeten.
- Igyekszem – nyögtem a nyakába,majd egy gyors puszi után, ismét a fürdőbe indultam. Még két perc és ott maradok…
Még sosem sikerült ilyen gyorsan végeznem a zuhanyzással, olyan voltam, mint a villám. Magam köré tekertem egy törölközőt, teljesen felesleges lett volna bármi mást magamra venni, mikor hamarosan úgyis lekerülne. Igyekeztem a borotválkozást is tempósan végezni, de azzal azért jobb ha vigyázok, még a végén elvágom a torkom. Büszke voltam magamra, alig léptem át a számomra kiszabott időkorlátot. Vigyorogva, immár frissen léptem ki a fürdőből, az istennőhöz, aki még mindig az ágyamban fekve várt rám. Nagyot nyelt, mikor megpillantott.
- Elkéstél – mondta sértődött hangon. Közelebb léptem hozzá, a törölközőt „véletlenül” elejtettem, mire az ajkába harapott.
- Oh, hát akkor had engeszteljek ki. – lehajoltam, hogy fejünk egy magasságban legyen. Finom, apró csókot váltottunk, alig- alig összeérintve ajkainkat. Aztán gyengéden hátra döntöttem őt az ágyon, és felé tornyosultam. Néhány apró vízcsepp a hajamból, rácsöppent a nyakára. Azokat élvezettel tüntettem el onnan. Ajkam alatt vadul pulzált az ütőere miközben kezem felfedező útra indul a testén. A hasánál kezdtem, kis körökben cirógattam, majd áttértem egy számomra sokkal jobban értékelt területre, a melleire. A kis fekete anyag alig takarta el előlem ezt a részt, de azért zavaró volt, így rövid úton megszabadítottam tőle. Hallottam valami „minden melltartómat széttéped” morgás félét, de ez elhalt amint kezeimmel végigsimítottam puha bőrén. A nyakáról lefelé kezdtem elhaladni, végigcsókoltam a kulcscsontját, a mellkasát, és végre megállapodhattam a melleinél.
Ajkaim közé fogtam az egyik mellbimbóját, és jól megszívtam. Kristen kezei a hajamba túrtak, lábaival szorosan körül font, fejét hátra rántotta. Kéjes nyögései betöltötték az egész háló szobát, engem pedig arra sarkaltak, hogy még intenzívebben csináljam, amit elkezdtem. Egyik kezem lefelé indult testén, egy pillanatra megállt a bugyija szélénél, aztán alácsúszott. Rögtön megéreztem a nedvességet, ami jelezte, mennyire kíván. Belé csúsztattam egy ujjam, miközben apró harapásokkal díszítettem a melleit. Kristen teste vadul hullámzott kezeim között, elfúló nyögéseinél nem is bíztathatott volna semmi jobban a folytatásra. Egyenlőre még lassan játszott ujjam a teste mélyén, minél tovább szerettem volna nézni elragadottságtól tündöklő arcát. Kristen ebben nem értett velem egyet, mert keze türelmetlenül a csuklóm köré kulcsolódott, és gyorsabban kezdte mozgatni. Édes sikolya zene volt füleimnek, és eleget tettem szavak nélküli kérésének. Ajkaira hajoltam, hogy csókot váltsak vele, mialatt ujjam egyre gyorsabb ritmusban okozott neki örömet. Percek múlva éreztem, hogy megfeszül ujjam körül, és szám által elfojtott sikolya is jelezte, hogy elélvezett. Remegve húzott magához még jobban, elragadott mosollyal simogattam verejtéktől gyöngyöző arcát. Igazi szépség volt, fáradt mosolya csak kívánatosabbá tette számomra. Lélegzése kezdett visszaállni a normálisra, és egy vad csókkal maga alá fordított.
- Te jössz, nagyfiú – közölte vigyorogva, és mielőtt még bármit is mondhattam volna, éreztem, hogy kezébe veszi, vágyam kézzel fogható bizonyítékát. Egy édes csókot nyomott ajkaimra, miközben ujjai fáradhatatlanul mozogtak rajtam. Hírtelen megfosztott engem a csókjától, és követte a kezét. Pillanatokkal később megéreztem, hogy őrjítően végighúzza nyelvét lüktető férfiasságomon, majd teljesen eltűntet a szájában. Görcsösen szorítottam kezemmel a lepedőt, nyögéseim egyre csak hangosodtak. Felkönyököltem, hogy lássam Őt, ami csak még jobban felizgatott. Sokkal nagyobb hatást gyakorolt rám, hogy néztem, ahogy ütemesen mozgatja rajtam ajkait. Úgy éreztem már csak pillanatok vannak hátra, amit nem akartam. Minden erőmet összeszedve, ujjaim a hajába túrtam ,és felfelé kezdtem húzni magamhoz.
- Nem..még nem… - lihegtem erőtlenül majd ajkaimat szájára tapasztottam. Fenekébe markolva húztam fel a derekamig ahol Ő finoman magába illesztett. Amint megéreztem lüktető forróságát sóhaj szakadt fel mellkasomból. Olyan rég nem érezhettem, és most olyan jó volt. Kristen, nyakamba temetve arcát erőtlenül lihegett. Egy percig csak élveztük, hogy újra egymáséi lehetünk, aztán lustán mozgatni kezdte a csípőjét. Karjaim hátára kúsztak, körül fonták remegő testét. Hozzám bújva mozgatta magát, egyre nagyobb hévvel. Küszködtem, hogy még húzni bírjam a pillanatot, csak az Ő élvezete lebegett a szemem előtt. Egyre hangosabban nyögtünk, Kristen körmei a mellkasomat karmolászták, még én a feneke alá nyúlva segítettem neki a mozgásban. Tudtam, hogy ennyi különlét után nem kell sok idő, ahhoz hogy elérjük az élvezet határát, de azért mégis meglepődtem mikor, pár perc után Kristen sikoltozva omlott a mellkasomra. Forrósága erősen pulzált körülöttem, amitől fél perc után engem is elért az extázis. Olyan jóllakott és boldog voltam, mint hetek óta soha. Elégedett vigyorral a képemen öleltem magamhoz, szerelmem remegő testét.
- Mikor utazunk? – kérdezte pár perc múlva, még mindig remegő hangon, amitől mosolyognom kellett.
- Holnap – feleltem egyszerűen, de helyet még mindig titokban tartottam. Mosolyogva felnézett rám, édes csókot váltottunk, ami újraindította a lavinát…


2010. augusztus 18., szerda

Sorry!:S

Khm... nem is tudjuk, mit mondjunk, de nagyon szégyelljük magunkat, ezt elhihetitek. Kicsit megakadtunk a történetben, tisztáznunk kell, merre is szeretnénk tovább vinni. Igazából már megvan a következő fejezetből egy oldal, és igyekszünk tovább írni. Csak én(Lady), most a saját RS törim befejezésén ügyködöm, heti két frissel a nyakamban, hogy minél előbb írhassam nektek az újat. Brianna pedig szintén el van foglalva a sajátjával. De a You can be my Bella a szívünk csücske, nagyon imádjuk és eszünk ágában sincs abbahagyni. Csak még egy icike-picike türelmet kérnénk Tőletek! A mostani nyaralásunk alatt talán haladunk vele, legfeljebb majd egy ostorral a kezünkben állunk egymás feje felett, a hatékonyabb munka érdekében!XD
Nektek szeretnénk köszönetet mondani, főleg, mert 94-en követitek az írásunkat. Nagyon szeretünk Titeket, és megígérjük, hogy igyekezni fogunk!:)

Puszi Nektek, Lady és Brianna

2010. június 30., szerda

You can be my Bella - 9. fejezet

Magyarázat


Sorry…Sorry… és még ezerszer is sorry! Engesztelésképpen itt van az új rész. Megpróbáljuk megígérni, hogy a következőre már tényleg nem kell ennyit várni. Igyekezni fogunk!:D
Most viszont nem is beszélek többet, gondolom kíváncsibbak vagytok az új, azaz a 9. fejezetre! Jó olvasást kívánunk nektek, reméljük tetszeni fog.
Puszi, Brianna&Lady

Még mindig nem kaptam választ a már két perce feltett kérdésemre. Kezdtem elveszíteni a türelmem, valamit a kontrolt is magam fölött. Éreztem, hogy az a valami a torkomban egyre erősödik, a szemem is égni kezdett, tudtam, hogy már éppen, hogy csak egy hajszál választ el a sírástól. Rob csak a száját nyitogatta, miközben bamba képpel hol rá, hol a távolba bámult.
- Erre a kérdésre két rövid válasz van: igen vagy nem - mondtam neki higgadtan, mikor megelégeltem a várakozást.
- Ez nem ilyen egyszerű – felelte fojtott hangon.
- Akkor van még egy perced, hogy belekezdj, mielőtt itt hagylak – közöltem vele ridegen.
- Igen – suttogta, amitől az ereimben meghűlt a vér. Reméltem, hogy ez még folytatódik. – De nem úgy van, ahogy gondolod – tette hozzá gyorsan, mikor észrevette a reakciómat.
- Hallgatlak – keresztbefontam a kezeimet és vártam a további magyarázatot. Nagy levegőt vett és a mosdónak dőlt.
- Az egész akkor történt, mikor még nem is ismertelek. Mikor visszautaztunk Vancouverbe, hogy elkezdjük a második filmet, tartottunk egy nagy bulit az egész csapattal. Nem voltam épp a legjobb állapotban lelkileg, és elég sokat is ittunk. Aznap este Leighton átjött az én szobámba és elkezdett nekem panaszkodni a pasijára, akivel éppen akkor veszekedtek. Végighallgattam, aztán valahogy megtörtént. Aztán kibékült a barátjával, akivel azóta már szakított, és megbeszéltük, hogy ezt elfelejtjük az egészet. Az volt az egyetlen pillanat, mikor elgyengültünk – miután befejezte a kis történetet, a padlót kezdte fixírozni. Nem nézett rám, pedig, ha tudná, mennyire megkönnyebbültem. De azért még volt szükségem némi biztosítékra.

- Ennyi? – kérdeztem.
- Igen – motyogta. – Nagyon haragszol most rám? – kérdezte bizonytalanul, még mindig a földet bámulva. Majdnem elnevettem magam, de visszatartottam. Elé léptem, megfogtam az állát és lassan felemeltem. Félelem volt a tekintetében. Rámosolyogtam, majd ajkaimat az övére nyomtam. Finoman, szinte alig kóstolgattuk egymást, mintha egy lepke érintené a számat. Aztán kezem a nyakára csúszott és közelebb húztam magamhoz. Óvatosan simított fel és le a karomon, de én a lábujjam hegyéig beleborzongtam az érintésébe. Nyelve gyengéden kutatott a számban, hogy érzéki táncba kezdjen az enyémmel. Ez a csók sokkal többet jelentett, mintha szavakba öntöttük volna, amit érzünk. Soha, senki nem váltott még ki belőlem ilyen mély és tiszta érzelmeket, mint Rob. Mintha megtaláltam volna a másik felem. Tökéletesen passzoltunk egymáshoz minden téren. Elhúzódtam tőle, de az arcát tovább simogattam. Némán bámultunk egymás szemébe.
- Nem éppen erre számítottam – szólalt meg halkan, szinte hitetlenkedve.
- Miért, mire számítottál? – kérdeztem elfojtva egy mosolyt. Bár volt róla elképzelésem, mire is számított. Ismerte már a tipikus Stew reakciókat.
- Arra tuti nem, hogy így reagálsz – ügyesen kikerülte a választ, de nem is erőltettem. Annyira nem számít ez most.
- Nem érdekel, mit csináltál és kivel, mielőtt megismertelek. Sem, az, hogy milyen voltál. Csak az számít, amilyen most vagy – még egy apró csókot nyomtam a szájára, mire elmosolyodott.

- Miattad vagyok ilyen. Te vagy az egyetlen ezen a világon, aki számít nekem. Azóta érzem, hogy van miért élnem, mióta megismertelek – annyira meghatottak a szavai, hogy csak azt vettem észre, hogy egy könnycsepp gördül végig az arcomon. Rob óvatosan lecsókolta.
- Szeretlek – suttogtam meghatottan. Alig ismertem magamra, én nem szoktam ilyenek miatt sírni. Bár Rob már annyi eddig szokatlan reakciót kihozott már belőlem, hogy már meg sem lepődöm.
- Én is téged Stew – magához húzott még egy csókra, majd kézen fogott és kivezetett a mosdóból. Útközben oda súgtam neki, hogy nem szívesen mennék vissza oda, hol nem látnak szívesen. Közölte, hogy ez hülyeség, majd szélesen az asztal felé húzott.

Robert

Nem akart visszamenni az asztalhoz, de nem hagyhatom, hogy úgy érezze, ki van rekesztve. Mert ez nem így van. Hozzám tartozik, és ha ez valakinek nem tetszik, az felőlem le is léphet. Nem igazán értettem, hogyan jött neki ilyen hirtelen ez a Leighton kérdés. Eddig ílyen konkrétan nem jutott eszébe. De most már legalább ezt is tudja. Mikor visszaértünk az asztalhoz, mosolyogva fordultak felén a többiek. Csak Leighton vágott, egy alig észrevehető kis fintort. Nem hiszem, hogy másnak feltűnt volna, de én észrevettem. Aztán bevillant valami. Nem lehet véletlen, hogy Krisnek pont most jutott eszébe a kérdés. Leightonra néztem, aki feltűnés nélkül, de elég zord tekintettel méregette a barátnőmet. Amilyen hamar csak lehet, sort kell kerítenem egy kis beszélgetésre kedves kolléganőmmel.
Nikki, mint mindig a legjobbkor vetette be magát.
- Kristen, gyere táncoljunk egy kicsit – elkezdte Kristent ráncigálni a kezénél fogva, aki kétségbeesetten kapaszkodott belém.
- Ne – nyögte kétségbeesetten. – Segíts! – suttogta felém.

- Kicsim, menj nyugodtan. Nemsokára én is megyek – mondtam, miközben lefejtettem magamról gyönge kezeit. Felálltam, hogy kiengedjem a két lányt, mire Kristen sértődötten elvonult előttem. Majdnem elnevettem magam, olyan hihetetlenül édesen nézett ki így. De nevetés helyett utána kaptam és visszarántottam magamhoz. Annyira meglepődött, hogy egyenesen a karjaimba esett. Szenvedélyesen megcsókoltam, mire kezei már a hajamban kotorásztak, és szorosan hozzám simult. Édes nyelve őrjítő játékot űzött az enyémmel. Utolsó csapásként belemarkoltam tökéletes fenekébe, mire belenyögött a csókba. Nikki türelmetlenül sóhajtozott mellettünk, mire nevetve elengedtem. Kristen szédelegve követte Nikkit a tánctér felé, én meg aggódva néztem, hogy nem megy-e neki valaminek. Elégedetten foglaltam újra helyet. Leighton engem figyelt, itt volt az alkalom. Intettem neki, hogy kövessen, amit kérdés nélkül teljesített.

- Mi a francot mondtál Kristennek? – kérdeztem élesen, mikor egy eldugott sarokhoz értünk.
- Én? Semmit – felelte ártatlan arccal.
- Ne hazudj… valahonnan rájött, hogy volt köztünk valami – mondtam neki idegesen.
- Oh, szóval féltékeny – kajánul elvigyorodott.
- Leighton! – sziszegtem.
- Nem mondtam neki semmit. Csak Ash-el beszélgettünk, hogy te és én milyen jó páros voltunk és lennénk – közelebb jött és végigsimított a mellkasomon.
- Fejezd be! – ellöktem a kezét, mire kicsit meglepetten pillantott rám. – Akkor más volt a helyzet. És semmi komoly nem volt köztünk – közöltem vele.
- De lehetett volna, és még most is lehet – folytatta.
- Igen, az elején, mikor megismertelek lehetett volna. De te csak játszottál velem és az érzéseimmel, úgy hogy közben még Matt is ott volt neked. Most? Nem, köztünk soha nem lehet semmi – szinte felnevettem a helyzet lehetetlenségén. Egy időben, kapva kaptam volna az alkalmon, de most…inkább nevetséges volt a gondolat, mintsem meggondolandó.

Úgy tűnt, a régi emlékek felidézése érzékenyen érinti, mert sértődötten szólalt meg legközelebb:
- Mondhatsz akármit Rob , de én ismerlek. Tudom hogy ugyanaz vagy mint régen, az a vad és féktelen srác akit megszerettem. – búgó hangjától a fogamat csikorgattam. Sajnos én is nagyon jól ismertem őt, és sejtettem hogy nem fog leállni, akárhányszor mondom el hogy nem kell nekem. – Azt is tudom hogy egy…- hátrafordult és alaposan végigmérte Kristent aki a táncparketten mulatott Nikkivel. – hogy ő miatta nem változhattál hatalmasat. Biztos vagyok benne, amint ennek..ennek a kapcsolatnak vége lesz, végre újra lehet veled beszélni, és nem játszod a hősszerelmest….
- Most már elég legyen. – szakítottam félbe idegesen - Elegem van belőled és az idióta feltevéseidből. Szeretném ha ezek után moderálnál magad Kristen jelenlétében, és felnőtt nőhöz méltón viselkednél.
- Régen tetszett a viselkedésem…bejött neked – simult hozzám mintha mit sem mondtam volna neki. Hihetetlen a csaj. Kezével az ingem alá csúszott, nálam pedig már ki is ömlött az a bizonyos pohár.

- Bazd meg! Állíts már le magad! Sosem beszéltem még így veled, mert nem volt rá szükség, de értsd már meg! – hangom hideg volt és kemény, reméltem hogy most már komolyan vesz - Szállj le rólam, és keress valakit magadnak! – bilincsként szorítottam a csuklóját, mire dühösen fújt egyet. Próbált kiszabadulni , de én még nem végeztem. – Őt szeretem. Fogd fel! Ez a hajó elment. Menj és idd le magad..vagy csinálj amit akarsz de Krist és engem hanyagolj az óvódás viselkedéseddel! – sziszegtem a fogaim között, majd elengedtem, és hátra sem nézve otthagytam. Rossz volt így beszélni vele, mégiscsak egy jó barátomról volt szó. De ha nem teszem meg, sosem ért meg, bár szerintem még így sem adta föl. Jelen pillanatban utál, és valami azt súgja én leszek a rossz fiú a társaságban, de leszarom.
Nagy kőtől szabadultam meg, most hogy a Leighton ügyet megbeszéltük Krissel. Ezek után nem igen jöhet már rázósabb téma. Önfeledten nyomultam befelé a tömegben amíg Rá nem leltem. Nikki feltűnésemmel egyazon időben tűnt el Kris mellől, helyét én vehettem át. Boldogan simultam finom testéhez, ami úgy tekerőzött karjaim között akár egy csak nekem szánt örömforrás. Máris éreztem mozdulatai hatását, és ő is észrevehette mert kacéran folytatta a műveletet, csak azért is forróságomhoz dörgölőzve. Mielőtt még vágyaim egyértelmű bizonyítéka megjelenhetett volna, kicsit elhúzódtam tőle, és inkább csak a táncra koncentráltam, csodás testének látványa helyett. Nem sértődött meg, keze közé fogva arcomat húzott le magához egy csókra, amivel kezdetét is vette a féktelen éjszaka. Többek közt, Leighton ebben is tévedett. Régebben inkább voltam önelégült és kötekedő mint normális.

Most viszont kiugrottam volna a bőrömből ha tehetem. A zene ritmusa ott dübörgött bennem, Kristen karjai birtoklóan fonódtak körém, amit egyáltalán nem bántam. A rabja voltam, ő pedig a fogva tartóm, akitől soha nem akartam elszökni.
Ráadásul a barátaim ott ugráltak, visítottak, és táncoltak körülöttünk. Talán órákon keresztül táncolhattunk megállás nélkül. Testünk hol szorosan összepréselődött , hol együtt hullámzott a tömeggel. Viszont a tömeg egy idő után rendesen megfogyatkozott, de mi még mindig tomboltunk, mintha az óra egy helyben állna, és a bulinak sosem lenne vége. De mint minden jó dolog, ez is véget ért egyszer. Szomorúan vettük tudomásul hogy legtöbb embertársunk már valószínűleg rég otthon alszik az ágyában. Kristen kábán figyelt körbe a kiürült táncparketten ahol már csak mi, Nikki és Kellan táncoltunk. Elindultunk az asztalunk felé. Jack és Ash szépen bealudtak a boxban, de rajtuk kíl más már nem volt ott. Szerencsére…gondoltam fanyarul a Leightonnal történt incidensre. Bár az estémet nem sikerült tönkretennie, tisztában voltam vele mennyire vérig sértettem. Őszintén nem hatott meg. Hiába ő Leighton, még neki sem engedem hogy tönkretegye azt ami Kristennel köztünk van.
- Szerintem menjünk – javasolta Ő, miután egy húzásra felhajtotta teli pohár italát. – Fáradt vagyok.
- Én is – helyeseltem majd nyomva egy puszit a fejére kifelé indultunk. Kint már szinte világos volt, ezért hunyorogva közelítettük meg az autót. Elköszöntünk a többiektől és haza felé vettük az irányt. Alig vártam hogy az ágyban feküdve magamhoz ölelhessem Krist.
- Au..most érzem csak mennyit táncoltunk. Fáj a lábam – nyafogta ujjai ropogtatása közben.
- Lesz ez még rosszabb is – ígértem neki vigyorogva, amiért meg is kaptam a jutalmam.
- Vigyél be! Nem tudok járni! – kérte amint leparkoltam a ház előtt.
- Héé! Azért nem halsz bele!

- Vagy beviszel vagy a kocsiban alszom! – fenyegetőzött bátran, annyira édes volt azzal az elszánt arckifejezéssel, majdnem elnevettem magam. Akkor odalett volna a düh álarca, ami arcomat takarta.
- Jaj hogy én mit meg nem teszek érted! – morogtam mialatt átsétáltam hozzá, és a hátamra vettem. – De visszavehetnél a sajtburgerekből drágám, kezd érződni. – nem bírtam ki csipkelődés nélkül, imádtam mikor felhúzta magát.
- Bazd meg! – nevetett fáradtan, nem lehetett valami sok energiája ha már vissza sem szól rendesen. Mi tagadást az én szemeim is kezdtek egyre jobban elnehezedni. A lakásba érve első utam az ágyhoz vezetett. Letettem rá Kristen, majd bedőltem mellé. A lehető legkevesebb mozgást imitálva próbáltuk leráncigálni magunkról a ruhákat, persze így sokkal fárasztóbb volt mint rendesen, de legalább nem kellett felállni. A szobában uralkodó fülledt meleg levegőtől jól neki vetkőztünk. Annyi erőm maradt hogy a lég kondit felnyomjam, aztán visszahuppantam az ágyra. A szobát percek alatt elárasztotta a hűs levegő.

- Ezért szeretlek – sóhajtott fel Kristen, teljesen kiterülve mellettem.
- Mert tudom kezelni a lég kondit? – kérdeztem vigyorogva, mellkasomon éreztem kutakodó ajkait. – Kicsim mi lenne ha alvás után esnénk egymásnak?.. Nem mintha nem kívánnálak most is veszettül, de félek hogy a testi erőm most igencsak korlátolt.
- Örülök hogy te mondat ki helyettem. Én még ahhoz is fáradt vagyok hogy feküdjek és hagyjam magam. – erre mindketten elmosolyodtunk majd egy szál alsóban ahogy voltunk összebujtunk és szinte rögtön elaludtunk. A nap közepén ébredtem fel először. Kristen libabőrös volt a karjaimban, úgyhogy lejjebb vettem a klímát. Az óra felé hunyorogva konstatáltam a kora délutáni időt. Korán volt még a mi számunkra, ezért én is tovább aludtam.

Mikor ismét felébredtem, már nem igazán kora délután felé járt az idő. Este hatot mutatott az óra. Életem egyetlen értelme, pedig még mindig békésen szuszogott mellettem. Talán nem ártana valami kaját rendelni, Kris tuti örülne neki, ráadásul látná, milyen figyelmes vagyok. Ha meg akarom tartani – márpedig másra sem vágyom -, ideje megmutatni milyen fasza gyerek vagyok. Kimentem a nappaliba, és körbenéztem a hűtő tetején tárolt, temérdek szórólappal. Igen, ha valaki nem tud főzni, nem árt ha leleményes, különben éhen hal. A kedvenc gyorséttermem is vállat házhoz szállítást, de mivel este vicceskedtem Kristennel és a sajtburgerrel, ha azt rendelnék, a fejemen kötne ki. Végül a kínai mellett döntöttem. Nem tudtam önteni, így a vége az lett, hogy vagy öt féle kaját rendeltem. Mire lezuhanyoztam, és elszívtam egy cigit, meg is érkezett a futár. Adtam neki egy jó adag borravalót, aztán az asztalra tettem a kaját. Kikészítettem tányérokat, evőeszközöket és egy üveg bort. Ezzel fogom elcsábítani – gondoltam elégedetten. Elégedetten szemléltem az asztalt. Ha a főzéshez nem is, a terítéshez mindenképpen remekül értek. Már csak Kristent kell felébresztenem.

Még mindig angyalian szundikált, félig kitakarózva az ágy közepén. Nagyot nyeltem, ahogy végignéztem tökéletes idomokkal megáldott testén, amit csak egy kicsit, de annál szexibb fehérnemű takart. De letépném róla, a fogaimmal meg… Elég! – szóltam perverz fantáziámra, pedig már a haverom is éledezett, ott lejjebb. Lassan mellé másztam, és apró puszikkal borítottam be gyönyörű arcát. Egyet-kettőt sóhajtott, de nem ébredt fel. Végigsimítottam vékony karján, de kezem nem akart megállni, hanem a hasára csúszott. Ezzel egy időben szám, pedig a nyakára és apró csókokkal kényeztettem. Azt hittem felébredt, mert légzése szabálytalan lett, ajkait halk sóhajok hagyták el. Arcára pillantottam, de szemei még mindig csukva voltak. Elmosolyodtam, nagyon elégedetten. Az egóm már valahol a fellegek felett járt, ahogy felfogtam, hogy álmában is élvezi. Engedtem perverz fantáziámnak, és kezem lassan a bugyijába vezettem. Ekkor már én kapkodtam a levegőt, ahogy megérintettem, szinte elöntötte az agyam a vörös köd. Lassan kényeztetni kezdtem, mire halk nyögések törtek fel a torkából. Hírtelen kipattantak a szemei, először hitetlenkedve fogta fel, hogy mit is csinálok éppen, majd mikor megeresztettem felé egy „ártatlan vagyok, mint a ma született bárány” mosolyt, ő is elmosolyodott. Egy rövid, ugyan akkor heves csókot váltottunk, majd elhúzódtam, és kezem is kikényszerítettem a bugyijából. Erre csalódottan felnyögőt.

- Mennyi az idő? – kérdezte, még kissé álmosan.
- Hét óra – mondtam. – Rendeltem kaját, éhes vagy? – érdeklődtem, miközben kezem még mindig a hasán cikázott.
- Nem – vágta rá, majd alsó ajkát beharapva, szégyenlős mosolyra húzta a száját. Már ettől majdnem neki estem…– Vagyis nem egészen a szó szoros értelmében – motyogta. Ha nem lettem volna benne biztos, hogy érti, a zavara akkor is tudata volna velem szavainak jelentését.
- Akkor csillapítsuk az éhséged – mosolyogtam rá, majd ajkaimmal felkutattam az övét.
Valamivel később, pihegve dőltünk vissza a párnák közé. Kristen halk kuncogására lettem figyelmes.
- Mi olyan vicces? – pillantottam rá kíváncsian.
- Semmi – felelte, de tovább kuncogva a mellkasomhoz húzta magát. – Csak még mindig éhes vagyok – sejtelmesen elmosolyodott, aztán ajkait már a mellkasomon éreztem. A hátára fordítottam és felé kerekedtem.
- Azt hittem jól laktál – folyattam a kis játékot, majd elmosolyodtam.
- Igen, de mivel a nap huszonnégy órájában kívánlak, nehéz eltelni veled – vigyorgott. Ezzel nem csak Ő van agy… Hihetetlen ez a nő. Nem csak lélegzetelállítóan gyönyörű, szexi, okos és szellemes, de még oda is van értem. Bár annyira tuti nem, mint én őérte. Baromi nagy mázlim van, az már biztos.

- Mit szólnál, ha pótolnánk az energiát, aztán ájulásig szeretkeznénk? – vetettem fel az ötletet.
- Jól hangzik! – vágta rá gondolkodás nélkül. Imádom!
Meglepetten, és kicsit talán meghatottan nézett végig az asztalon. Ahogy néztem őt, minden pillanatban csak egyre szerelmesebb lettem belé, ha ez egyáltalán lehetséges. Kaja után az erkélyen kötöttünk ki, egy- egy cigivel a kezünkben. Kristen az ölemben ült, úgy élveztük az esti levegőt.
- Egy hét múlva New Yorkba kell utaznom, hogy elkezdjem az új filmet – böktem ki, amin már egy ideje gondolkodtam.
- Oh – nyögte kissé csalódottan.
- De arra gondoltam, hogy velem jöhetnél. Csak másfél hónap elvileg, nem olyan sok idő – mondtam neki. Elgondolkodott, majd olyat mondott, amibe majd belesajdult a szívem.
- Szívesen mennék, de én is forgatni fogok, itt Los Angelesben – felelte szomorúan.
- Mit? – kérdeztem meglepetten. Igen, sajnos a jövőbeli szerepeinkről még nem igazán beszéltünk, tehát nem tudtuk a másik időbeosztását.
- A Runaways nevű zenekarról szól… - vont vállat. Majd mesélni kezdett róla. Érdeklődve hallgattam, hogy egy vad rocker csajt fog játszani. Már alig vártam, hogy láthassam, holott még el sem kezdték forgatni.

- Vagyis két hónap… - kimondani is fájt. – külön.
- Tudom, rémes lesz – hajtotta fejét a mellkasomra. – Fogalmam sincs, hogyan fogom kibírni – sóhajtotta.
- Hát azt én sem – valami megoldás csak van. Ez az! – Majd meglátogatsz, és én is téged – vetettem fel az ötletet.
- Már ha nem leszünk túl elfoglaltak – fintorgott.
- Valahogy majd szakítunk rá időt. Muszáj lesz, mert én belepusztulok, ha majdnem két hónapig nem látlak – mondtam neki, miközben egy hajtincsével játszadoztam.
- Megoldjuk – bólintott, majd megcsókolt. Ezen az estén már nem foglalkoztunk többet azzal, mi vár ránk hamarosan. Sokkal jobb elfoglaltságunk akadt…

2010. május 30., vasárnap

You can be my Bella - 8. fejezet

Megpróbáltatások


Sziasztok! Először is nagyon sajnáljuk, hogy ilyen rég nem volt új fejezet! Reméljük, ez nem fordul elő többet. Sajnos Briannának és nekem is vizsga időszak van, és ez igen csak elveszi az időnket. Most viszont szeretnénk titeket kárpótolni az új fejezettel.:)
Jó olvasást kívánunk: Lady&Brianna

- Ki volt az? – kérdeztem tőle a lehető legtárgyilagosabban. Azért vártam egy percet miután letette, nem akartam, hogy lássa rajtam, nagyon is érdekel a hívó személye.
Elmosolyodott.
- Csak Leighton – fél mosolyra húzta a száját, amitől máskor beájultam volna, most viszont inkább letöröltem volna a fejéről. Oh hát persze az isteni Leighton, még én , én a kretén is tudom ki az a „csak Leighton” ..mindenki kedvenc Bellája...Csak nyugi Kris semmi gáz, lehet hogy egy tünemény az a csaj, és te még esélyt sem adsz neki. Akkor sem érdekel!
Észre sem vettem a nagy fortyogásom közepette Rob kérdő tekintetét. Na remek, amíg én skizofrén meccseket tolok magamban addig ő hülyének néz. De mióta nem szarom le? Úgy döntöttem, nem válaszolok, folytassa ő, ha van még valami mondanivalója.
- Mi a baj? – kérdezte ártatlan hangon.
- Semmi. Mit akart? – a hangnemem cseppet sem tükrözte valódi érzelmeimet.
- Kérdezte, hogy ráérek-e holnap…
- Minek? – szakadt ki belőlem a kérdés meggondolatlanul, meg sem várva a befejezést. Nem kell ide köntörfalazás, világos, hogy a csaj odáig van érte…pff, ki ne lenne?
- Ezt próbálom elmondani…esetleg lehetne, hogy végighallgatsz? – kérdezte felvont szemöldökkel. Színpadiasan a szám elé kaptam a kezem és egy fintor kíséretében, behúztam a képzeletbeli cipzárt. – Köszönöm. Szóval, holnap stáb buli lesz és kérdezte, hogy ráérek-e…

- És ráérsz? – nem bírtam ki, olyan vontatottan készült előadni a terveit, hogy besokalltam.
- Kristen! – szólt rám ingerülten.
- Befogtam! - sóhajtottam feszülten és vártam a folytatást.
- Azt mondtam neki hogy még meggondolom…- nyögte ki végül. Megakadva néztem rá, meggondolja?
- Miért? – böktem ki hirtelen mire ujjával végigsimított az arccsontomon. Újult erővel tért vissza testembe a jóleső bizsergés, amit most próbáltam nem figyelembe venni.
- Arra gondoltam…eljöhetnél velem – mormolta most már a nyakam tövében. Orra lágyan cirógatta bőrömet. De most nem! Most nem fogok megkattanni! Elmehetnék vele? A stáb buliba? Ahol nem csak az elbűvölő Leightonnal, de az összes többi elragadó Twilight színészecskével is találkozhatok? Igen. Égek a vágytól.
- Hát…- most mi legyen? Idegesen rágtam a számat. Rob érezve habozásom, felnézett rám, tekintete lágy volt, és kérlelő. Utálom!

- Szeretném, ha megismernéd a barátaimat. – Naná! Főleg cuki Leigtont.
Ajkai közeledtével, kezdtem elfogadni, hogy ez már veszett ügy. A kis piszok mindig így csinálja, ha akar valamit. Lágy csókot nyomot a számra, de én persze nem elégedtem meg ennyivel. Hajába túrva rántottam magamhoz egy szenvedélyesebb csók reményében, ami meg is kaptam végül. Pár perc múlva - mikor lábaim önálló életre kelve már csípője köré fonódtak, - finoman eltolt magától. Arca várakozó volt, komolyan mintha ez a pasi fából lenne, bár a lábai között lévő dudor nem ezt mutatja, de mégis! Én meg persze még mindig nem döntöttem. Mi legyen Stew? Bájolgással egybekötött pofavizit vagy pár napig a sértődött Rob és szex elvonás? Azt hiszem a pofavizitet jobban bírnám, mint Rob megvonást…Igen, ebben egész biztos vagyok. És, ahogy elnézem Robi sem bírná ki! Ez valahogy elégedettséggel töltött el, hiába én már csak ilyen kárörvendő kis liba vagyok.
- Szívesen – mondtam vigyorogva, egy újabb szenvedélyes csók reményében. Na szép, más nem csak hazudós vagyok, de még érdekleső is.

- Hazudsz… - egy pillanatra megremegtem…ennyire átlátszó lennék? – De értékelem, hogy megteszed értem! – mikor közelebb hajolt, szinte üvöltötte bennem a kisördög: IGEN! És, mint egy hiéna csaptam le a felém közeledő, igen csak csábos ajkakra. Hiába fogyott ki az összes oxigén a tüdőmből, eszem ágában sem volt szabadon engedni, fogolyként tartott nyelvét. Ha csak ezen múlik, találkozom a fantasztikus Twilight cast-el! Mikor keze a fenekemre tévedt és finoman megmarkolta azt, rájöttem, bármit megteszek, csak ne hagyja abba. Az sem érdekelt, hogy éppen nyilvános helyen vagyunk. Ahogy azt sem, ha mondjuk olyan szerencsétlenek vagyunk, hogy éppen erre akad dolga egy lesifotósnak, akkor nekünk végünk. Már előre látom a címlapokat… De a rémképeket jelen pillanatban teljesen elnyomták a testemben pattogó szikrák, akim csak fokozódtak, mikor Rob keze becsúszott a felsőm alá, és megtalálta a mellem felé vezető utat. Sóvárogva nyögtem bele a csókba, mikor finoman megszorította.

Izgatottan nyúltam le a nadrágjához hogy megérezzem kezem alatt merevedő férfiasságát. Fel - le csúsztattam a kezem a nadrág dudorán mire Rob elégedetten felsóhajtott, majd a következő pillanatban eltolt magától. Kába tekintetemen át is sütött rólam az értetlenkedés. Ő nem fárasztotta magát beszéddel, megragadta a kezemet és elhúzott az asztaltól. Erősen tartott míg átvezetett a hömpölygő,táncoló tömegen. Végül egy sötét folyósóra érve lassítottunk, épp annyi időre hogy magához öleljen és forró csókjával életben tartsa vágyakozásunkat. Nem tudtam mit tervez, bevezetett egy raktár féleségbe, ahol székek , asztalok és fogasok sorakoztak. Alig volt hely a kis szobában de ő mégis betuszkolt magával, bár mentem volna önként és dalolva. A falak vad rezgéséből éreztem ahogy a dübörgő zene újra felharsan.

Bizonyára a színpad mögött lehettünk valahol. Több időm nem volt agyalni a helyszínen mert Rob karjai közé kapott majd lerakott egy asztalra. Nagyon izgató volt az egész helyzet , így már attól remegés futott végig rajtam, hogy Rob a nadrágomnál matat a kezével. Sürgetően gomboltam az ingjét hogy ajkaim és ujjaim minél előbb rátapadhassanak puha mellkasára.
Végre legyűrte rólam a nadrágot, és én türelmetlenül vártam mikor végez a sajátjával. Pillanatokon belül felemelt az asztalról és elégedett nyögéssel újra egyek lettünk. A lélegzetem is elakadta, ahogy mozogni kezdett. Ez nem a finom Rob volt, vagy a szenvedélyes Rob…ez most valami egész más. Egy új oldalát ismerhettem meg. Szemei homályosak voltak a vágytól, ahogy egyre gyorsabban mozgott. Egyik keze elengedte a fenekem és addig ügyeskedett, míg az ujjatlan pólómat legyűrte a vállamról és ajkaival birtokba vette melleimet. Egy hangos sikolyt követően a körmeim belefúródtak vállába, mire csak még gyorsabb iramot kezdett diktálni. Ajkai kíméletlenül szívogatták mellbimbómat. Remegő testtel vártam, heves lökéseitől az egyre csak közeledő élvezetet. Bombaként robbant testemben és reszketve borultam Rob nyakába, várva, hogy kövessen. Még lökött rajtam hármat, majd hangos torokhangú nyögéssel követett. Felnéztem rá, homlokát - még mindig zihálva - döntötte az enyémnek.

- Ugye nem…
- Fogd be! – utasítottam és ajkaimat az övére szorítottam. Nem akartam, hogy olyan miatt kezdjen mentegetőzésbe, amit én ugyan annyira élveztem, sőt… De a vad csókunk után, már valahogy nem akaródzott neki beszélni. És valahol lejjebb úgy éreztem valami egész mást szeretne csinálni és mivel nekem sem volt kifogásom a dolog ellen, újra mozgatni kezdtem csípőmet. De történt valami, mert Rob megállt és ajkaimtól is elszakadt. Nem értettem mi történ, ezért fintorogva kinyitottam a szemem. Kétségbeesetten az ajtó felé pillantott és ekkor meghallottam én is.
- Nem kell kulcs…nyitva hagytam! – jött a hang kintről. Ebben a pillanatban ezer dolog futott végig az agyamon, de főleg a „le fogtok bukni” vészjelzés. Rob letett a földre és kétségbeesetten elkezdte a nadrágomat keresni, mikor megtalálta a kezembe nyomta és ő is visszahúzta a sajátját. Idegességemben persze csak azért sem bírtam egykönnyen magamra cibálni a ruhadarabot, mikor végül sikerült, Rob villámgyorsan belém karolt, és feltépve az ajtót elhúzott a benyitni készülő ismeretlen előtt.

Szegény pasas csak pislogott, valószínűleg le sem esett neki hogy kik voltunk. Mire feleszméltem már újra az őrjöngő tömegen keresztül vonultunk vissza az asztalunkhoz, ahol Sam már várt ránk. Ennek hangot is adott:
- Hol a francban voltatok? Már hívni akartalak – mordult ár Robra, amint visszakászálódtunk a boxunkba.
- Mi csak…elkísértem Kristent a mosdóba – hazudta, ahhoz képest, hogy színész elég gyérül.
- Fél órára? – kérdezte hitetlenkedve.
- Igen, de különben is mi közöd hozzá?! – tette a beszélgetés végére a pontot Rob, cseppet sem kedvesnek és visszafogottnak mondható modorával. Samnek ezután már esze ágában sem volt faggatózni, csak csendesen kortyolgatta tovább a sörét. Kicsit meglepett Rob, bár a lebukás veszélye fenyegetett minket, a reakcióját mégis soknak találtam. Hozzá viszont vigyorogva fordult és a szemében még mindig hevesen égő vággyal csókolt meg. A kezeimet alig bírtam a vállán tartani, egy lentebbi fertály felé szerettek volna inkább közelíteni. Őrület ez a pasi és amit kihoz belőlem…Elszakadtam tőle, ami igazán nehezemre esett. Még most is a raktárban történtek hatása alatt voltam. Úgy vágytam a közelségére, mint éhező a kenyérre.
- Nem mehetnénk? – súgtam a fülébe halkan, hogy csak ő hallja. Mintha csak erre várt volna, rögtön felpattant és Samhez fordult.

- Mi most megyünk, majd hívlak! – egy pacsi után kifelé kezdett húzni, alig bírtam Samnak két puszit adni, olyan türelmetlen volt. Miután átvergődtük magunkat a tömegen a kocsija felé húzott.
- Nem kéne inkább egy taxit hívni? – kérdeztem tétovázva a kocsi előtt. Bár nem ivott sokat, mégis féltem, hogy baj lehet, ha egy rendőrrel találkozunk.
- Jól vagyok – mosolygott és kitárta előttem az ajtót. Megvontam a vállam és beszálltam. Fél perc múlva már Rob is mellettem ült és indította a kocsit. Alig, hogy egyenesbe értünk kezem, a combjára csúszott. Megremegett az érintésem alatt, de egyenlőre még úgy láttam tud a vezetésre koncentrálni. Szinte üres volt az egész út. A jobbik eszem azt súgta ezt nem kéne, mégsem bírtam kezeimnek megálljt parancsolni. Egyre feljebb araszoltak Rob combján, míg el nem értek a végcélig. Rob felsóhajtott, ahogy megérezte kezemet legérzékenyebb pontján. Hatalmába kerített az érzés, ahogy megérintettem, ha csak nadrágon keresztül is és rögtön többet akartam. Élvezettel simítottam újra és újra végig nadrágja egyre jobban kidomborodó részén. Mikor ujjaim a gombjára csúsztak, nem bírta tovább.

- Kristen – sziszegte elfúlón.
- Mi az? – mosolyogtam ártatlanul. Hitetlenkedő pillantását rám kapta, én meg kicsit elszégyellve magam beharaptam az alsó ajkamat. Mit gondolhat rólam? De mit tegyek, a raktárban történtek után, főleg, hogy másodszorra nem jött már össze, még jobban kívántam. A lakása meg még igencsak messze volt…
- Megőrjítesz – nyögte, majd egy kormányrántással lehúzódott egy parkoló szerűségbe. Vigyorogva figyeltem, ahogy leállítja az autót, majd ajkai már keresték is az enyémet. Megadóan nyitottam szét számat kutató nyelve számára. Folytattam a nadrág gombolását, majd lehúztam a sliccét és kezeim végre be tudtak furakodni. Halk nyögéseket kaptam kezem játékáért, de ez nekem nem volt elég. Nagy nehezen lejjebb tornáztam rajta a nadrágot és mikor szabad volt az út, lehajoltam, hogy számmal is örömet okozzak neki. Először ujjaimhoz, csak nyelvem csatlakozott, hogy néhány csapással az őrületbe kergessem. Mikor morgásai egyre sűrűsödtek, úgy éreztem eljött az ideje a végső csapásnak. Lassan tűntettem el számban kézzel fogható vágyát. Kezem közben a mellkasára csúszott, hogy ingét kigombolva meztelen bőrét cirógathassa.

Rob sem tétlenkedett, a trikóm alá nyúlt és addig matatott, míg be nem tudta tuszkolni kezeit a melltartóm alá. Finoman megszorította a mellem, amitől sóhaj tőrt fel a torkom mélyéről, majd még gyorsabban kezdtem mozgatni a fejem, hajszolva őt a végső élvezet felé. Egyre hangosabban és sűrűbben morgott, majd végre megéreztem, ahogy teste megfeszül és számat elönti élvezetének langyos bizonyítéka. Felemelkedtem, és tekintetem kéjtől elhomályosult szemeibe fúrtam. Elmosolyodott, majd egy szenvedélyes csókkal jutalmazott meg. Egy szempillantás alatt húzta le rólam a trikót, majd a melltartómat sem kímélte tovább. Felszabadult kebleimre szorította kezét, amitől felnyögtem. Kezeivel a nadrágom gombjánál kezdett matatni, de túl lassúnak éreztem. Elszakadtam tőle és lerángattam magamról, miközben Ő hátrébb tolta az ülését, majd az ölébe húzott. Már szinte remegtem a vágytól, hogy magamban érezhessem, az előbbi kis akcióm, nem csak rá volt hatással. De ő mást tervezett. Kezével befurakodott a tangámba, én meg hangosan felnyögtem, ahogy megéreztem magamon puha ujjait. Türelmetlenül mozdítottam meg a csípőmet, mire mosolyogva belém fúrta ujját. Levegőhiánnyal küszködtem, de Rob egy pillanatig sem hagyta abba ujjával végzett mozgását, sőt még egy ujja csatlakozott a másikhoz. Önkívületi állapotban vergődve tört rám az élvezet. Rob egy csókkal nyelte el a hangos sikításomat, majd magához húzva várta, hogy csillapodjak egy kicsit.

- Gyönyörű vagy – suttogta a fülembe rekedt hangján, mikor valamennyire észhez tértem. Hangosan felnevettem ezen a képtelen megszólalásán. Szinte láttam magam, amint csapzott hajam a hátamra omlik és kipirult arcom sem lehetett éppen szép. Nyelvét végighúzta a nyakamon, majd mellkasomon és végül a mellbimbóm körül írt le izgató köröket. A vállába markolva tűrtem édes kínzását, körmeimmel kicsit kidekorálva azt. Úgy éreztem szétrobbanok, ha végre nem kapom meg. Türelmetlenül visszarántottam ajkait a sajátomra és csípőmet hozzádörgölve vártam, hogy végre neki is elég sok legyen. Nem is volt nehéz dolgom. Néhány körkörös csípőmozgás után, már zihálva húzta félre a tangámat, hogy végre eggyé válhasson testünk. Egy heves lökéssel belém csúszott, mire halk sikoly tört elő belőlem. Egy pillanatig mozdulni sem bírtam, testemet átjárta a jóleső bizsergés. Aztán a vállára támaszkodva toltam magam felfelé, hogy a következő pillanatban visszaeresztve csípőmet, ismét teljesen magamban érezhessem. Rob ajkai megint a mellemet kényeztették, még inkább extázis közeli állapotba sodorva ezzel.

Kezei először a fenekemet markolták, majd mikor megunta a lassú mozgásom, a csípőm szorításával igyekezett gyorsabb ritmusra kényszeríteni. Nem kellett nagyon, készségesen tettem eleget ki nem mondott kérésének, ezzel egyre közelebb sodorva magunkat a beteljesülés felé. Rob nyögései egyre sokasodtak és az én sikolyaim is a hamarosan bekövetkező robbanást vetítették elő. Megcsókoltam, hogy élvezetünk hangját elnyeljék ajkaink. Pont időben tettem, mert egy pillanat múlva remegve hullottam Rob mellkasára, majd éreztem, hogy az Ő teste is megfeszül és erősebben szorít magához. Képtelen voltam elhúzódni, és hiába nem kaptunk levegőt, ajkaink egy percre se váltak szét. Majd Rob arcát a nyakamba temette, én pedig lágy csókokkal hintettem be a vállát, várva, hogy lenyugodjunk.
- Ez…Ez… - próbáltam valami érthetőt kinyögni hogy megfogalmazhassam mennyire jó volt vele, de találtam a megfelelő szavakat. Rob belecsókolt a nyakamba miközben lassan leemelt magáról. Leemelt volna, ha hagyom…

- Ne – szóltam rá gyengén és visszabújtam ölelésébe – Így olyan jó, szeretnélek még egy kicsit érezni. – mondtam halkan. Felnéztem rá, és megláttam fáradt mosolyát. Finoman cirógatni kezdtem az arcát, ezek a percek olyan tökéletesek voltak. Boldog elégedettség járta át testem, évek óta nem éreztem, hogy ennyire egész lennék. Végre nem voltak gondok, csak ő és én.
- Szeretlek – suttogta lágy csókot lehelve ujjam hegyére. Sosem voltam az az érzelgős fajta ember, de most úgy éreztem szétfolyok és lecsöpögök a kezeiből.
Mégiscsak felmásztam az öléből, mert ajkai már egyre nagyobb hévvel dédelgették ujjaimat, és bennem újra felébredt valami. Valami, amit a lakásig még el akartam fojtani, különben reggelig itt maradunk.
- Héé! – adott hangot nemtetszésének, amint helyet foglaltam mellette.
- Shh! Indulj már! Minél előbb haza akarok érni! – kezem újra lábán kalandozott, mozdulataim fülledt ígéretekkel voltak tele. A motor életre kelt, és mi várakozva faltuk a kilométereket. Egy ideig egyikünk sem szólalt meg. Aztán végül én törtem meg a csendet, egy olyan dologgal, ami már egy ideje nyomasztott belül.

- Mi lesz ha nem kedvelnek majd?- kérdeztem halkan. Nem néztem Rob felé, de éreztem ahogyan egyik kezét a combomra csúsztatja.
- Ezt meg hogy érted? – biztosan tudta mire gondolok, de a hangjából áradó értetlenség meggyőzött, hogy mégiscsak magyarázzam el a helyzetet. Nagyon sóhajtottam, majd belekezdtem.
- Tudod, hogy engem nem érdekel, ki mit gondol rólam. – mondtam hidegen azt, ami igaz is volt. Sosem törődtem vele , hogy az emberek mit gondolnak rólam, vagyok amilyen vagyok, mindenkinek vannak hibái, csak nekem jóval több mint másoknak. De most miért is mojolok ezen? Egyszerűen csak leszarom mások kritizálást. Viszont..
- Éppen ezért, ha nem kedvelnek, engem nem érdekel. Senkinek sem fogok bájologni, csak hogy megszeressen.
- Én ezért is szeretlek. Magadért. – jelentette ki mosolyogva. – Nem is akarom, hogy megjátszd magad…

- Nem is erről van szó. Csak…Nekem mindegy, hogy állnak hozzám. De neked… - ajkamba haraptam és vártam válaszát , de nem szólt semmit. – Én csak…Nem akarom, hogy te szarul érezd magad emiatt. Érted?
- Jaj Kristen, már miért érezném? Teszek rá hogy mit gondolnak rólunk, nem érdekelne ha utálnának, ami megjegyzem nem fordulhat elő, de ha mégis, habozás nélkül otthagynám őket.. Miattad! – megérkeztünk a lakásához, de én csak ültem ott, és néztem őt, ahogy leállítva a motort, felém fordul.
- De ők a barátaid… – motyogtam zavartan. Rob végigsimított arcomon, könnyedén lehunytam szemeimet, élvezve érintését.
- Nem érdekel…Elmehetnek a pokolba, ha nem kedvelnek egy ilyen Angyalt mint te. – ajkai súrolták a felsőajkam. Rögtön utat engedtem nyelvének, forró csókja égette belsőmet. Hevesen dobogó szívvel vártam a folytatást, de ő szinte kirepült a kocsiból, engem is kiemelt. Kézen fogva futottunk egészen az ajtójáig és amint bejutottunk újra érezhettem édes fájdalommal égető szerelmét.

Sajnos a másnap este hamarabb eljött, mint akartam. Annak ellenére, hogy még mindig tartottam magam a „Nem érdekel, mit gondolnak rólam, csak Rob miatt csinálom!„ tervemhez, azért a szekrényem jobbik feléből választottam. De mivel nem akartam túlöltözni, ezért elővarázsoltam egy kockás mini ruhát, mellé egy vörös cipő, és máris kész. Sokáig álldogáltam a tükör előtt amíg rájöttem mi hiányzik, magamra vettem még egy nyakláncot, és pár karkötőt, vagyis beleborultam a bizsus fiókomba nyakig. Beleborzoltam a hajamba, épp mikor a telefonom megrezzent. Már Robogtam is lefelé , nem érdekelt a félig kész hajam, és hogy a holdfényben csak úgy virított a fehér bőröm. Sietve bemásztam a kocsiba, Rob elismerő pillantásától övezve.
- Gyönyörű vagy – suttogta a fülembe, ahogy közelebb hajolt, hogy csókot adjon.
- Hát persze – morogtam, de ő hamar elhallgatatott. Hirtelen túl meleg volt abban az autóban. Édes ajkai végigszántottak a nyakamon miközben kezével még közelebb vonta magához elgyengült testemet. Sóhaj szakadt fel belőlem mikor nyelve a fülcimpámnál játszadozott. Éreztem, ahogy elönt a forró vágy, ahogy szétterjed testemben a bizsergés. Ahogy leheletét a bőrömre csókolta újra és újra megborzongtam. Nagyon jól tudta, hogy mit csinál, és azt is mikor hagyja abba. Már félájultan hevertem a karjaiban a vágytól mikor elhúzódott tőlem. Önelégült mosolyától legszívesebben lekevertem volna neki egy pofont.
- Most nagyon utállak! – nyögtem ki morcosan, de ő csak nevetett rajtam.
- Tudom.
- Ezt még visszakapod!
- Tudom.

Az út nem volt ugyan hossz, de én ezalatt az idő alatt ki is terveltem már édes bosszúmat.
Miközben kiszálltunk, alkalmam volt körülnézni. A környék nem volt valami felkapott. Úgy látszik a sztároknál ez a sláger, minél elhagyatottabb egy klub annál jobb. Rob kézen fogott, együtt léptünk be az ajtón. A hely sokkal nagyobb volt, mint azt kívülről hittem. Máris idegesen forgattam a fejemet, kibe botlunk bele elsőként.
- Nyugi…Nem lesz semmi gáz. – mormolta a fülembe Rob.
Egy elkerített rész felé vezetett, át a még elég néptelen tánctéren. Bizonyára mé nem indult be a buli, vagy még nem ittak az emberek eleget.
Szorosan belékaroltam amint megláttam azt a bizonyos asztalt. Egyből kitűntek a tömegből, egyrészt azért mert ismerős arcok voltak, még számomra is. Másrészt mert a megjelenésük egytől egyik kifogástalan volt. Mintha csupa világszép embert sűrítettek volna egy asztalhoz.

- Sziasztok! – köszönt Rob vigyorogva. Én is próbáltam kipréselni magamból egy mosolyt, mialatt minden szempár ránk, illetve rám szegeződött. Agyamban egymást érték a sikoltozó gondolatok. Mit keresek én itt? Ezek azok az emberek, akiket a legkevésbé szeretnék megismerni. A sznob színész bagázs, akik miatt fel kell adnom az elveimet. Miért is csinálom egyáltalán?
Rob miatt… ettől a két szótól képes voltam lenyelni mindent, és nem kimutatni mennyire nem szeretnék itt lenni.
Körbe néztem a társaságon, volt itt minden, barna csinibaba duó, vörös démon, szőke izompacsirta, hosszú hajú rocker pasi, kigyúrt kisgyerek, és persze a fő helyen, rögtön velünk szemben az isteni Leighton. Próbáltam nem észrevenni, próbáltam nem oda figyelni, de egyszerűen képtelen voltam nem foglalkozni azzal, ahogy végigmért. Tekintetében megvillant az amit ugyan csak egy pillanatig láthattam. Lesajnáló volt. Hát anyádra nézzél így te kis cafka! Ereimben máris gyilkos düh hömpölygőt, amit ugyan próbáltam elfojtani, de egy grimasz kíséretében kiült az arcomra. Még szerencse hogy mindenki Robot nézte, mert ő épp engem mutatott be.

- Srácok, ő itt a barátnőm: Kristen Stewart. – büszkén tolt maga elé, én meg egy zavart mosollyal köszöntem mindenkinek. Kezdtem az elejéről.
- Ashley Greene – köszönt gyorsan, majd fordult is vissza pasija szájához. barna csinibaba 1.
- Nikki Reed, örülök hogy megismerhetlek végre, már égtem a vágytól hogy találkozzunk,de Rob nem engedte. Nem értem miért rejtegetett eddig…- ölelt meg barna csinibaba 2. Örültem, hogy van legalább egy ember, aki ilyen szívélyesen fogadott, már most látom, hogy őt jobban bírom mint barna csinibaba 1.et
- Nikki…kérlek .
- Fogd be Rob! Kristen, irtó dögös a göncöd.
- Köszönöm – hálásan néztem rá, mire ő diszkréten rám kacsintott. Persze ennyivel nem úsztam meg, tovább haladtam a sorban.
- Rachelle Lefevre nagyon örvendek – alias vörös démon. Nem hiszem, hogy láttam volna ilyen szép vörös hajú nőt valaha is. A mosolya őszinte volt, így megörültem, hátha mégsem olyan bunkók ezek.
- Kellan Lutz , csaj te aztán jól nézel ki! - izompacsirta, aki tényleg majdnem összeroppantott az ölelésével. Rob csak a fejét fogta.
- Jackson Rathbone …üdvözletem - ő volt hosszú hajú rocker pasi.
- Taylor Lautner , szia - kigyúrt kisgyerek. kigyúrt lelkes kisgyerek, aki már arrébb is csusszant, hogy helyet csináljunk nekünk. De még hátravolt egy valaki.
- Leighton Meester.- nyújtotta felém a kezét a kedvesség álarcra mögé rejtőzve.

- Szia – fogadtam el, és kezet ráztunk. Ennyi volt csupán a köztünk lévő kommunikáció, nekem mégis gombóc nőtt a gyomromba. De mégis mióta érdekel engem, hogy ítél meg egy ilyen kis ribi? Lehuppantunk a mini izompacsirta mellé, és beszélgetni kezdtünk a többiekkel. Talán egy ici picit rosszul ítéltem meg őket, suhant át egyre többször ez a gondolat az agyamban. Egész bele melegedtem a beszélgetésekbe, főleg Nikkivel hangolódtunk egymásra. Ritka jó fej lány volt, nagyon jól megértettük egymást. Talán ezért is, de Rob egy időre elsunnyogott valahova. Nem is tűnt fel, egészen addig amíg Nikki is el lépet hozni valami piát. Akkor egy időre egyedül maradtam, próbáltam felvenni a fonalat, de nem akartam beleszólni semmibe, így csak figyeltem őket. Aztán hirtelen meghallottam…az Ő hangját.

- Nem értem Rob minek hozta ide egyáltalán… – mondta felháborodva. – Egyszerűen nevetséges. Ráadásul azt hallottam, legalábbis Rob az mondta, több filmben is játszott már…– csilingeli kacagásától felállt a szőr a hátamon – de én még nem hallottam róla. Nem lehet valami nagy szám.. szerintem egy Z kategóriás színésznőcske .- a gombóc a gyomromban egyre kellemetlenebb volt. – Nem értem…Egyszerűen nem értem Rob mit eszik rajta. Nem is szép…és ez a cucc..jaj Nikki is hogy majmolja. Nevetséges. De most komolyan, velem sokkal jobban járna…miért nem látja be? Pedig az a múltkori éjszaka, amit meséltem neked, isteni volt. Megvolt az a bizonyos… - ekkor már nem bírtam tovább, de mégsem bírtam felkelni, így Ő kegyetlenül folytatta. – hogy is mondjam? Talán kémia – nevetett és nálam ekkor szakadt el végleg a cérna.

Kirohantam, egészen a mosdóig meg sem álltam. Bevágtam magam mögött az ajtót és a kagyló fölé támaszkodva vettem csak észre, mennyire zihálok. Leighton egyértelműen nekem célzott szavai, késként vésődtek a szívembe. Rob és Ő… nem bírtam folytatni még magamban sem. A gondolattól is rosszul voltam. Egyszer csak nyílt az ajtó, majd megéreztem egy kezet a vállamon.

- Kicsim – hallottam az aggódó hangot, majd mikor nem válaszoltam, maga felé fordított. – Mi történt? – kérdezte, miközben az arcomat fürkészte. Hát engem is pont ez érdekelt, hogy mi történt közte és aközött a…
- Volt valami közted és Leighton között? – szegeztem neki kíméletlenül a kérdést. Meglepetten pillantott rám, de látta szemben az elszántságot, hogy erre a kérdésre őszinte választ várok. Csak lehajtotta a fejét. Ebben a pillanatban vesztettem el minden reményem. Tudtam, hogy most egy olyan beszélgetés elé nézünk, ami megváltoztat mindent. A kérdés már csak az volt, hogy milyen irányba…

2010. április 24., szombat

You can be my Bella - 7. fejezet

Valódi érzelmek



Kedves olvasók!
Itt is van a soron következő fejezet: a bűvös 7.
Reméljük ez is elnyeri majd a tetszéseteket, mivel próbáltunk a kedvetekben járni vele. ^^
Éppen ezért sok-sok kommentre számítunk. Nem is húzzuk tovább az időt. Jó olvasást!
Brianna & Lady

Elakadt a szavam ahogy ránéztem. Látszott rajta, nagyon küzd hogy ne sírja el magát. Rob te idióta! Gratulálhatsz magadnak, amiért sikerült ezt összehozni.
- Kérlek, ne sírj… – szólaltam meg halkan, alig találva a hangomat. Sajnos mire ezt kimondtam arcán végiggördült az első könnycsepp. Nem bírtam így látni. Elé léptem, gyengéden végigsimítva arcán, töröltem le bűnöm szomorú bizonyítékát. Kristen arca gyötrődő grimaszba torzult, lehunyt szeméből is ömlöttek a könnyek. Fájt, legszívesebben elfutottam volna, csakhogy ne kelljen látnom mit is tettem vele. Mit tett vele a gyávaságom, az önérzetem és a büszkeségem. Kezemmel –ami még mindig az arcát fogta – finoman a hajába túrtam, fejemet előre billentettem, hogy homlokunk összeérjen.

- Adj még egy esélyt…könyörgöm – leheltem némán. Abban a pillanatban minden gondolat kiszállt belőlem, nem féltem a visszautasítástól, nem reménykedtem semmiben. Bármi is lesz, az ő döntése. A zajok mind elhalkultak, és az a pár szó amit mondott, jegesen tisztán csengett füleimnek.
- Miért akarsz engem ennyire? – tette fel a kérdést, hangjából áradt az tehetetlen értetlenség.
Nem gondolkodva azonnal feleltem neki.
- Mert csak veled tudom túlélni…- mondtam ki az igazat. - Nem bírom ki nélküled tovább.
- Rob…én nem vagyok elég erős ehhez. Nem vagyok egy szőke reklám barbie, akit mindenki imád.
- Nem érdekel! – vágtam rá rögtön, de ő hajthatatlanul folytatta.
- Te sztár vagy az isten szerelmére, én meg csak egy huszadrangú valaki , nem pedig egy minta barátnő akivel villoghatsz. Velem nem működne…
- Ezt azonnal hagyd abba! Fogd már fel bassza meg! Szeretlek te huszadrangú valaki! Nem akarok mást, csak téged. Mocskos szájú, beszólogatós, reflektor gyűlölő Stew, csak te rád van szükségem. Ez minden, amit mondhatok, minden ami vagyok a tied.
Kristen erre még jobban sírni kezdett, most ilyenkor mi van? Én szerelmet vallok ő meg csak zokog.

- Ne bőgj már – mosolyogtam el rajta.
- Fogd be – szipogta – Utállak te idióta! – nevetett fel és fejemet magához húzva megcsókolt. Elégedetten sóhajtottam fel, kezem derekára simítva vontam magamhoz kecses testét.
Lassan elhúzódott, nekem pedig gombóc nőtt a torkomba. Megéreztem hogy ezzel még nincs minden rendben. Halványan fénylő zöld szemei rám meredtek, kérdően, követelően.
- Mire volt jó ez az egy hét? Miért kellett ezt tenned velem? - nagyot nyelt ahogy ezt kimondta, féltem hogy megint sírni fog ezért szorosan megöleltem. Rob te marha, csak magadat hibáztathatod mindenért.
- Sajnálom – mormoltam a hajába. – Annyira sajnálom… - képtelen voltam mást mondani,de muszáj volt neki elmagyaráznom, mindent. Felkaptam, és a karomban tartva, beléptem vele a házban. Berúgva az ajtót, bevittem a nappaliba, ahol letelepedtünk a kanapéra. Még mindig szorosan magamhoz ölelve beszélni kezdtem.

- Mióta beindult ez a nyüzsgés, sohasem…sohasem éreztem úgy, hogy kötődnöm kellene valakihez, a családomon kívül. Nem kellettek a mély kapcsolatok. Ha az ember híres lesz , sok ember csak arra hajt, hogy kihasználja, és ezt a saját káromon tanultam meg. Szóval nehéz volt akárkiben is megbíznom, nem hogy barátnőd szerezzek. – megálltam egy pillanatra, és hallgattam szívünk ütemes dobogását. Féltem kimondani a következő szavakat, de tudtam, ha most nem vagyok őszinte, azzal elrontok mindent. – Sok egyéjszakás kalandom volt, csak kihasználtam a nőket. Nem kellettek másra, csak hogy lefeküdjek velük, még a nevükre sem emlékeztem sokszor. – Éreztem ahogy Kris felsóhajt a karjaimban, de próbáltam biztos hangon folytatni – De aztán jöttél te! És teljesen elvetted az eszemet. Végre úgy éreztem van valami értelme a száraz életemnek. Benned megtaláltam azt, akire vágytam, és úgy éreztem magam veled mint még soha senkivel. - megálltam, nem tudtam, hogy is mondhatnám el neki , milyen gyáva is voltam. Azt hogy nagy Robert Pattinson simán berezelt.

Apró csókot lehelt a nyakamra, amitől kellemes bizsergés futott végig rajtam. Mélyen beszívva finom illatát vettem erőt magamon és belekezdtem újra.
- Szóval megijedtem tőled…Megrémültem az érzéseidtől, mert eddig egyáltalán nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy lekössem magam. Viszont veled más volt, imádtam…imádok veled lenni, minden porcikádat szeretem és kívánom a nap minden percében. De mikor jött Mike és… – a mondat vége haragos morgásomba fulladt. Le kellett nyugodnom, nem veszíthetem el a fejemet. – és fájt, hogy őt védelmezted. Nem akartalak megbántani. Elhiszed nekem? … - újabb apró csókot éreztem bőrömre siklani, így ezt igennek vettem. - Csak elborult az agyam, és rajtad töltöttem ki a csalódottságom. Igazából régóta bennem van már mit érzek, mégis túl gyáva voltam hogy felfedjem neked magam. De ha még kellek…mindenem a tiéd, vedd el amim csak van…és ha tudsz bocsáss meg nekem…szeretlek Stew. – mormoltam már a hajába lezárva a monológot. Szívem vadul lüktetett a mellkasomban az idegességtől, nem veszíthetem el őt, épp most. Már nem viselném el…

Kristen alakja külön vált az enyémtől, hátradőlve rám pillantott. Szemeiből nem tudtam semmit kiolvasni így tehetetlenül vártam hátha mond valamit. Néhány kínzó másodperc múlva halkan megszólalt.
- Akkor szeress engem – suttogta majd ajkait szorosan az enyémre tapasztotta. Kezei becsúsztak a dzsekim alá majd egy mozdulattal később már a csupasz mellkasomon kalandoztak. Izmaim megmerevedtek lágy érintései alatt. Ahogy mocorogni kezdett ölemben, lágyan ringatva csípőjét elmosolyodott. Bizonyára ő is megérezte erősen lüktető vágyamat a lábaim között. Hajába túrva húztam fejét magamhoz egy olyan csókra, amitől elvesztettem az eszem. Akartam. Most rögtön! Türelmetlenül rángattam le róla szakadt pólóját, hogy aztán végre megérezzem melleinek puhaságát kezeim között. Közelségének eddigi hiánya most tudatosult csak bennem igazán, szükségem volt rá akár a levegőre.
Karjai lehámozták rólam a pólómat, így meztelen felsőtestünk egymáshoz simulhatott. Elbűvölve öleltem magamhoz, amilyen szorosan csak mertem. Két tenyere közé fogta arcomat és rám nézett. Tekintete párás volt a kéjtől, míg enyémben tombolt a kétségbeesett vágy hogy végre érezhessem őt.

- Nem tudod mennyire fájt, hogy nem vagy velem… – suttogtam rekedt hangomon,mire ő magához rántott és újra megcsókolt. Percekig csókoltuk és simogattuk egymást, szenvedélytől mámorosan. Nem bírtam betelni vele, többet és többet akartam. Mohón faltam édes ajkait míg ki nem fogytunk a szuszból, akkor Kris a fülemhez hajolt.
- Kérlek… nem bírok tovább várni – lihegte kifulladva. Ez volt az a mondat amitől nekem elmentek otthonról. Türelmetlenül pattantam fel a kanapéról, magam után húzva Krist a konyhába. Karcsú alakja a konyhapultra támaszkodott. Ha nem kapom meg azonnal meghalok! Nem voltam képes tovább várni.
Ő sürgetve húzta lejjebb magán a boxert, míg én a nadrágomat gomboltam hogy aztán pillanatokon belül megérezzem a forróságot. Földöntúli kábulat szállt le rám. Hallottam ahogy Kristen felsikolt mikor megérez magában.
Ekkor néhány másodpercig egyikünk sem mozdult, csak élveztük egymást. Csókunk vadsága csillapodva hanyatlott át gyengéd érintések táncává.

A hajamba túrva hajtotta le fejem, tudtam mit szeretne, és én boldogan teljesítettem ezen kívánságát. Nyelvem végigsiklott melleinek érzékeny bőrén miközben mozogni kezdtem benne. Az élmény magával ragadó volt, Kristen érzéki nyögései betöltötték a teret és minduntalan engem ingereltek. Gyengén haraptam rá egyik mellbimbójára mire válaszként körmei végigszántották a hátamat, ismerős buja fájdalmat hozva magukkal.
Teste folyékony ezüstként hullámzott érintéseimtől, míg én elvarázsolva figyeltem arcán az élvezet hullámait átsuhanni. Már nem volt sok hogy elérje a tetőfokot, így egyik kezemet a melléről kettőnk közé simítva hajszoltam egyre közelebb az extázishoz. Pillanatokon belül teste megremegett a gyönyörtől majd ernyedten hullott vissza rám. Elragadtatott sikolyát felváltotta halk fáradt nyöszörgése, szíve majd kiszakadt helyéről. Elégedetten mosolyogva öleltem magamhoz, és vártam, hogy szívverése helyreálljon. Fáradtan mosolygott rám. De amint ujjaim végigsimítottak rajta egyből éber lett. Kérdőn nézett a szemembe, de az én testem még mindig vágytól lüktetett, így újra mozogni kezdtem benne.

Megint felakartam ébreszteni a vágyakozását , így egy hirtelen ötlettől vezérelve felültettem a pultra majd letérdeltem elé. Ennyit még kibírt testem is, hogy őt is újra boldoggá tehessem. Először nem értette mit akarok, de amint megérezte kutakodó nyelvemet, készségesen nyitotta szét karcsú lábait előttem. Az eltelt idő után, édes íze szinte megrészegített. Durván ízleltem meg újra és újra, míg Kristen tehetetlenül nyögdécselve figyelte ténykedésem. Selymes érintésével a hajamba túrt közelebb húzva magához. De amint megéreztem a testén átfutó remegést felpattantam, mire ő haragosan fújtatva jelezte nem tetszését. Vigyorogva csókoltam meg , miközben kéjes sóhajommal kísérve újra egyek lettünk. A vérem izgatottan dübörgött ereimben ahogy minden lökéssel egyre közelebb kerültem az áhított boldogsághoz. Lihegve döntöttem hátra karcsú alakját hogy ráhajolhassak melleire. Kristen teste kínlódva vergődött alattam várva a kéj elsöprő erejét.

Felszisszentem ahogy fogai belemélyedtek vállamba , ennek hatására még erősebben szorítottam magamhoz, de még ez sem lett volna elég közel. Úgy tűnt ő is így gondolja, lábait körém kulcsolva próbált még jobban magához húzni. Legszívesebben egybe olvadtam volna vele, hogy saját testemben érezhessem gyorsan dobogó szívét. Vadul kaptam ajkai után, hátha így csillapíthatom eme vágyakozásaimat. Ajkai kérés nélkül szétnyíltak előttem, nyelvünk vad táncot járva utánozta testünk mozgását. Úgy éreztem nem viselek el többet, egy ember nem képes több kéjt kibírni. A remegés kezdett eluralkodni rajtam, izmaim pattanásig feszültek. Kristen vállába fúrtam fejem hogy elnyomjam az állatias ordítást ami torkomból készült előtörni.
Utolsó lökésemmel mindkettőnket eljutottam a gyönyör csodás kínjaiba. Mikor már nem tudod mi az álom és valóság, mert az extázis mindent elvesz tőled , csak az égető szenvedély robbanása marad benned. Úgy érzed már nem bírsz többet, de a hullámok egymás után rántanak be magukkal a pillanatnyi boldogság öntudatlan terébe. Ahol nincs tér, és idő. Csak Kristen és én, és ez az őrült pillanat.

Zihálásunk percek után csillapult csak ,nekem pedig épp annyi erőm maradt hogy a szememet kinyissam. De ez is elég volt hogy meglássam új életem egyetlen értelmét. Szemeiben a kielégülés fénylett , és biztosra vettem , az enyémben is azt láthatta mert végül elégedetten elmosolyodott. Szemei félig lecsukódtak , tudtam hogy mindjárt elalszik. Rám is rám telepedett már a bódítóan kellemes köd ami elönti az ember agyát ilyenkor. Lustán rendbe szedtem magunkat, majd felkaptam Kristen – aki megszokottan körülfont lábaival – és felfele indultam. Álmos , zöld szemeivel az enyémbe nézve suttogta:
- Szeretlek Rob.
Amint ezt kimondta lelkem újra szárnyalt, ajkaimmal végigsimítottam ajkain szájába lehelve válaszom.
- Szeretlek Kris…

Kristen

Most először mondtam ki hangosan, hogy mit érzek iránta. Jobban esett, mint gondoltam volna. Olyan természetesen formálták ajkaim, ezt a mindennél többet jelentő szavacskát, mintha már több százszor kimondtam volna. Pedig nem… Mikenak csak ritkán mondtam és most már tudom, hogy nem volt teljesen igaz. Nem azért, mert hazudni akartam…nem. Azért mert nem tudtam, milyen is az, ha valaki komolyan ezt is érzi. Azt hittem szerelmes vagyok Mikeba annak idején. Most úgy érzem, az amit akkor éreztem, meg sem közelíti ezt, amit Rob iránt érzek.
Óvatosan végigfektetett az ágyon és Ő is mellém feküdt. Még mindig verejtéktől nedves tesünkre húzta a takarót, közben pedig kezei finoman simogatták hátamat.
Nem bírtam tovább nyitva tartani a szemem, lassan lehunytam őket és magával ragadott a sötétség.

Mikor néhány órás, kellemes öntudatlanság után kinyitottam a szemem, Rob ugyan abban a pózban ölelt magához. Olyan nyugodt volt. Boldognak látszott, még álmában is. Megdobbant a szívem, ahogy végignéztem rajta. Az ismerős bizsergés bekúszott a gyomromba. És újra rádöbbentem: szerelmes vagyok belé!
Nem bírtam ki, szinte kényszert éreztem, hogy ajkai ismét az enyémeket kéneztessék. Óvatosan hozzáérintettem számat az övéhez és fél perc múlva már éreztem is hogy megrezzen. Habozás nélkül vette birtokba ajkaimat és tolta lejjebb a takarót rólunk.
- Kristen…. – azt hittem rosszul hallok! Nem, ez nem lehet…
- A picsába! – dünnyögtem és visszahúztam a takarót.
- Kicsim…. Ajaj… - anyám kikerekedett szemekkel torpant meg az ajtóban. – Ööö, bocsi…Rob, örülök, hogy újra itt vagy! – majd mosolyogva kiviharzott. Robbal hitetlenkedve néztünk egymásra…ez most tényleg az anyám volt? – Amúgy van zár is az ajtón! – kiabált vissza. Ekkor már biztos voltam benne, hogy Ő volt!

- Anyukád mindig tudja, mikor kell jönni! – sóhajtotta. Nekem mondja??? Már éppen folytattuk volna ott, ahol abba hagytuk, csakhogy most Rob telefonja akadályozott meg minket ebben.
- Vedd fel, lehet, hogy fontos! – miután kimondtam, legszívesebben szájba vertem volna magam. Még, hogy vegye fel…bár így talán előbb térhetünk a lényegre.
Kelletlenül kimászott mellőlem és előhalászta a telefonját. Ekkor ért utol a vég! Ahogy végignéztem teljesen meztelen testén, szinte fájdalmasan hasított belém a vágyakozás utána. Izmos felsőtestéről azonnal lejjebb vándorolt a szemem, és onnan valahogy nem volt hajlandó tovább haladni. Elvörösödve kaptam el róla a tekintetem, mikor észrevettem, hogy engem néz. Egy perc múlva már mellettem is volt, kezében a még mindig kitartóan csörgő telefonnal.
- Halló? – szólt bele, miközben a nyakamat csókolgatta. – Oh, szia… nem, minden. És veled?... aham, akkor jó!... ma? Hol?... hmm, nem is tudom…én szívesen, de nem tudom… - elgondolkozva rám nézett, kérdő arccal figyeltem őt. – visszahívhatlak egy öt perc múlva?... rendben…. – kinyomta a telefont és ismét rám nézett. Kicsit aggasztott, ez a nagy csönd, így rákérdeztem.

- Valami gond van?
- Nem semmi… csak az egyik legjobb barátom hívott. Ma lesz koncertje itt Los Angelesben és szeretné, ha ott lennék! – kezdett bele.
- Persze, menj csak nyugodtan! Nem kell az engedélyemet kérned! – majd csak kibírom nélküle valahogy… majd sütök vagy mit tudom én!
- Úgy gondoltam velem jössz! – nevetett fel. – De nem kötelező, ha akarod inkább itthon maradunk…
- Nem! Én szeretnék! Már alig várom, hogy megismerjem a barátaid – vágtam közbe azonnal.
- Akkor visszahívom, hogy megyünk! – felelte boldogan és miután egy puszit nyomott a számra, újra a telefonra összpontosított.

Nem tudtam oda figyelni, mert a saját gondolataimba merültem. Ez az első megmérettetés számomra. Vajon tetszem majd neki? Kedvelni fog? Elég jónak talál majd Rob számára? A kérdések csak úgy kattogtak az agyamban.
Rob elintézte a telefont, és mosolyogva fordult hozzám.
- Akkor készülődjünk – javasolta. Elment lezuhanyozni, én meg lementem megkeresni anyámat. A konyha asztalnál ült és egy újságot nézegetett, kávét szürcsölgetve. Meghökkentő nyugalommal nézett fel rám, mikor észrevett.
- Úgy látom, minden rendben köztetek! – csak bólintani tudtam, egy hang sem jött ki a torkomon. – Ennek örülök! Ideje volt észhez térned… egy ilyen pasit elpazarolni! Még a karrierednek is jót tehet, hogy vele vagy… - megdöbbentem. Úgy látszott, mint aki tényleg komolyan gondolja.
- Ennek semmi köze ahhoz! – mordultam rá. – Szeretem… - suttogtam magam elé szégyenlősen, mintha valami gyengeséget vallottam volna be.

- Mindig is tudtam, hogy nincs üzleti érzéked! Pedig sokra vihetnéd! – hangosan kimondott gondolatai ismét felébresztették bennem a jó öreg ellenszenvet az anyámmal szemben. Biztos, hogy a gyereke vagyok? Annyira más az értékrendünk. – De legalább boldog vagy…
- Igen, az vagyok és a legkevésbé sem érdekel más jelen pillanatban! – mondtam neki és otthagytam. Nem volt kedvem leállni vele vitatkozni, mert az reggelig tartana.
Rob már a pólóját vette fel, mikor visszatértem a szobába.
- Valami baj van? – kérdezte rögtön, aggodalommal teli arccal, mikor meglátott.
- Nem, semmi! – feleltem hegykén. Nem hitt nekem, közelebb jött és szorosan a mellkasához vont.
- Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – búgta a hajamba gyengéd hangon. Megremegtem tőle. Máris ennyire ismer…nem tudok neki hazudni.
- Csak anyám és a szokásos hülyeségei, de már megszoktam! Lezuhanyozom – egy óvatos csókot nyomtam a szájára és otthagytam. Nem erőlködött tovább, hagyott bevonulni a fürdőbe.

Nem tudom, miért zavartak annyira anya szavai, de éket vertek a fejemben. Mi van ha más is azt gondolja majd, azért vagyok vele? Várjunk csak…mióta érdekel engem, ki mit mond és gondol?
Ezzel le is zártam magamban a témát, nem érdemes ezen agyalni
Rob vágyakozó tekintettel követte végig utamat a szekrényig, egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. És ez csak durvább lett. Amint a törölköző lekerült rólam, pillantása szinte égette meztelen testemet.
- Rob… - motyogtam neki, mert zavaromban alig bírtam felhúzni a bugyim. Nagy nehezen a szemembe nézett és kérdő, ugyan akkor homályos tekintete láttán, elnevettem magam. – Befejeznéd a bámulásomat? Elég nehéz így öltözni…
- Akkor ne öltözz… lemondom Samet és itthon maradunk! – vágta rá habozás nélkül és egy pillanattal később előttem termett. Ujjait végighúzta meztelen hátamon, amitől a szívem üteme tízszeresére kapcsolt. Lehelet finoman keze rásiklott a mellemre, amit már nem bírtam szó nélkül hagyni.

- Neh… majd – nagyot nyeltem - … majd este! – nem bírtam többet kinyögni, ezek a szavak is nehezen hagyták el a számat. Elmosolyodott és lágy csókot szeretett volna lehelni a számra, de én másképp gondoltam. Tarkójánál fogva magamhoz rántottam és szenvedélyes csókot követeltem tőle. Nyelvem vadul kutatta az övét. Aztán lassan eltolt magától.
- Stew, ha menni akarsz ezt sürgősen fejezd be! – közölte rekedt hangon. Csak ajkait tudtam nézni, alig értettem amit mond. – Öltözz, mert fél percen belül leteperlek és maximum az ágyig jutunk ma este – duzzogva léptem a szekrényhez. Az előbb még ő akarta, most meg én érzem létszükségnek. Ki érti ezt…. Kivettem egy farmert, majd a felső választásnál akadt egy kis gondom. Végül kivettem egy ujjatlan, kicsit dekoltált felsőt. Jó benyomást akartam kelteni. Rob készségesen segített az öltözködésben, bár így jóval lassabban ment. Ahogy rám húzta a farmert végigcsókolta a combom és így tett minden további testrésszel is, mielőtt az a ruha takarásába veszne.

Fél órával később már a kocsijával hajtottunk a belváros felé.
- Remélem nem lesznek sokan… - fintorgott. Ezt én is reméltem. Nem szeretnék találkozni egy csapat örült Edward rajongóval. Gondoltam ezt inkább nem közlöm vele, mert a végén visszafordul. Ezért csak bólintottam egyet.
Egy nem túl nagy bárba érkeztünk meg nemsokára. Sejtelmes félhomály volt bent, aminek a felfelé szálló cigi füst, még kellemesebb hatást kölcsönzött.
Rob egy félreeső sarok felé kezdett húzni, ahol nagy meglepetésemre egy eldugott asztal box álldogált. Már éppen leülni készültünk, de Rob hírtelen felkapta a fejét. Valaki a nevét kiáltotta. Próbáltam kutatni a tekintetemmel, hogy ki lehet az, de nem láttam senkit. Aztán Rob ölelésbe bocsátkozott egy nála valamivel alacsonyabb férfival. Két szó után felém fordult, megfogta a kezem és magam mellé húzott.
- Nos Sam, Ő itt Kristen Stewart a barátnőm! – szorított büszkén oldalához. A barátnőm szót kicsit megnyomta és elégedetten mosolyogva nézte, ahogy Sam végignéz rajtam. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy kirakati bábú.

- Sam Bradley vagyok és örülök, hogy végre megismerhetlek személyesen is. Ha tudnád mennyit hallottam már rólad… - egy kacsintás után Rob felé, megölelt. Kicsit meglepődtem, de igyekeztem természetesen viselkedni. – Na, majd a koncert után jövök. Kristen, ma este neked fogok énekelni! – vigyorgott Robra és felslisszolt a színpadra. Rob még utána szólt valami nem túl hízelgő jelzőt, majd dünnyögve leültetett a boxba és mellém telepedett.
- Te mikor énekelsz már nekem? Az sokkal jobban érdekelne – simítottam végig kicsit feldúlt arcán. Erre kezdett felengedni.
- Amikor csak akarod! – közelebb húzódott és megcsókolt. Mellettem volt, mégis távolinak éreztem. Átvetettem lábam az övén, így még közelebb kerültem házzá. Egyik kezével a csípőmet ölelte, másik a combomon pihent. Én átkaroltam a nyakát és olyan közel tartottam magamhoz, amennyire csak tudtam.
Kicsit jobban el voltunk foglalva egymással, mint amiért eredetileg ide jöttünk. A sörünk szinte érintetlenül állt az asztalon.

- Khm… - erre a hangra szétváltak ajkaink. Nagy meglepetésünkre Sam állt az asztal mellett. Ebben csak az a ciki, hogy egyikünk sem vette észre, hogy a koncert idő közben véget ért.
- Haver ez egyszerűen zseniális volt! Ilyen jól még sosem játszottál – hazudta Rob szemrebbenés nélkül. Úgy tűnt Sam meg van elégedve a válasszal és nem sejti, hogy mi ketten egészen mással voltunk elfoglalva.
- De a harmadik számban egy fél hangot lejjebb csúsztam! Nem volt nagyon feltűnő? – ült le mellénk érdeklődve Sam és látszott, hogy tényleg fontos neki a téma.
- Egyáltalán nem! – közölte Rob természetesen és vállon veregetve még egyszer megnyugtatta, hogy nagyon jó volt.
- Hétfőn még Londonban voltam és találkoztam anyukáddal! Nagyon hiányzol neki! – kezdett bele Sam egy új témába.
- Tudom, ideje lenne meglátogatnom, de nem tudom mikor! Talán, ha befejeztük a New Moon-t haza megyek néhány napra! – Rob igyekezett titkolni, hogy mennyire haza vágyik, de hiába.
- Az jó lenne! A srácok is várnak már haza! – folytatta Sam.

- Tomot most inkább valami Lana nevű csaj becserkészése érdekli, de nem jut vele egyről a kettőre! – mondta Rob vigyorogva. – Javasoltam neki, hogy rabolja el… Kristennél bejött! – kacsintott rám. Mire szigorúan pillantottam vissza rá. Bár valóban kellemes emlékeket ébreszt bennem, és örülök, hogy megtette. Ezért egy csókkal korrigáltam az előbbi nézésem.
- Csak mázlid volt! – ugratta Sam.
- De még mekkora! – végignézett rajtam, úgy tűnt elégedett a „zsákmányával”. Ajkait óvatosan a nyakamhoz érintette és belesusogta: - Szeretlek! – ismét megborzongtam ettől a szótól, kellemes bizsergető érzést váltott ki bennem. De szép pillanatunk nem tartott sokáig, Rob telefonjának a csipogása megzavart minket. Sóhajtva elhajolt tőlem, ránézett a telefonjára. Közben feltűnt, hogy Sam már nincs az asztalnál, aztán észrevettem, hogy a bárpultnál álldogál. – Ezt fel kell vennem! – mondta Rob bocsánatkérően, de mosolyogva emelte füléhez a készüléket, majd félig hátat fordított nekem.

- Szia! – magam is meglepődtem, milyen örömmel szólt bele. – Dehogy zavarsz, mondjad csak… huh, hát most nem…igen? Hol?.... ez jól hangzik…. – csak ültem ott és hallgattam, amint felszabadultan kacarászik valakivel telefonon. Nem tudtam ki az, de sejtettem, hogy egy számára fontos emberről lehet szó. Máris féltékenység támadt benne, a még ismeretlen személy iránt.

2010. április 10., szombat

You can be my Bella - 6. fejezet

Tisztázatlan érzelmek


Nos, hoztuk a 6. fejezetet lánykák! Reméljük lesz valaki, aki elolvassa ezen a késői órán is!:) Azt meg még jobban, hogy tetszeni is fog! Nem is húzom tovább az időt, gondolom nem erre a szövegre vagytok kíváncsiak!:P
Kommentezni nehogy elfelejtsetek, mert jó sok véleményt szeretnék és szerintünk ez nem egy olyan rész, amit szó nélkül lehet hagyni! Jó olvasást kívánunk!
Lady&Brianna


- Anya! – kiáltottam a sor közepén türelmetlenül, mert megint eltűnt. El sem tudom képzelni, hogy mit lehet ennyit válogatni. Nem tök mindegy, hogy milyen az ásványvíz.
- Jól van na! – jött felém ingerülten. – Nem értem, miért kell siettetni! – óbégatott és berakta a nagy nehezen kiválasztott vizet.
- Rob vár minket, csupán ezért! – feleltem és a pénztár felé kezdtem tolni a kocsit. Miután fizettünk, még gyorsan megvettem a cigi adagomat a szemközti kis dohányboltban és már szálltam is be a kocsiba. Nem örültem neki, hogy Robot ott hagytam egyedül. Remélem azért nem unta halálra magát és még nem ment haza. Mostanában az életem kezdett helyre jönni, teljesen normális dolgaim voltak. Rob szinte minden nap hozzánk jött, mikor végzett a forgatással, vagy én mentem hozzá. Teljesen a hatása alatt voltam. Elmosolyodtam az emlékre, ami a fejembe kúszott. Nemrég elrabolt… milyen nevetséges már. De elérte a célját, teljesen magához láncolt. Az életem része lett és akármennyire is furcsa volt beismerni, azt hiszem kezdtem beleszeretni a tinik kedvencébe, Robert Pattinsonba! Anyámnak is szokatlanul jó kedve volt. Fütyörészett a hazaúton és már vagy két napja nem is kötött belém… annyira sokszor.

Villámgyorsan kipattantam a kocsiból és elkaptam két szatyrot, hogy mielőbb a házban teremhessek. Alig vártam, hogy a nyakába ugorjak és bepótoljuk a délután elmarad dolgot. Boldogan nyitottam be a házba, anyámmal a sarkamban. A mosoly hamar az arcomra fagyott, mikor megláttam a földön térdelő Robot, aki egy földön fekvő ember fölé magasodott és ütésre emelte a kezét. Aztán szépen lassan bekúszott a tudatomba, hogy a másik embert is ismerem. Mike!

- Mi folyik itt? – kiáltottam és hangomban tisztán érezhető volt a kétségbeesés. Rob ijedten hátra kapta a fejét és eleresztette Mikeot. – Rob?... Mike?... Jézusom – motyogtam rémülten és kiejtettem a kezemből a zacskókat. Rob visszanézett Mikera, aki jelen pillanatban mozdulatlan volt. Ezer féle rémkép jelent meg a fejemben.
- Kristen, én meg tudom magyarázni… - kezdett bele, de nem bírtam ráfigyelni. Odarohantam és Robot arrébb lökve leguggoltam Mike mellé.
- Mike? Hallasz engem? Mike… - rázogattam, de nem nagyon reagált. – Anya hívd a mentőket! – kiáltottam és Mike véres arcát kezdtem simogatni.
- Minek? Nem kell ide mentő, csak lefektetjük és…
- Anya gyerünk már! – szóltam hátra hisztérikusan. Aztán hallottam, hogy bediktálja a címet és kicsit megnyugodtam.
- Kristen…- nyögte Mike és kinyitotta a szemét.
- Igen, itt vagyok! Ne félj, mindjárt jönnek a mentők! – leültem mellé és az ölembe tettem a fejét.
- Ne hagyj egyedül! – kérdte gyenge, alig hallható hangon.
- Nem foglak. De ne beszélj, maradj nyugodt! – óvatosan simogattam, nem tudtam, hol fáj neki. Vetettem egy pillantást Robra, akinek szintén ijedt tekintete volt. Vele még számolok!
Csak anyám volt nyugodt. A nyugalom földi megtestesítője… a falnak támaszkodva állt és a fejét csóválta.

Öt perccel később megérkezett a mentő. Azt mondták, nincs komoly baja, semelyik sérülése nem komoly, csak az alkohol van rá ilyen hatással. Viszont a biztonság kedvéért kivizsgálják. Anyám morogva megjegyezte, hogy Ő megmondta, hogy fölösleges a hajcihő, de leintettem. Beültem Mikeal a mentőbe, anya pedig azt mondta kocsival követ a korházig.
Mikor beértünk azonnal a vizsgálóba vitték, ahova bemehettem vele. Nem volt magánál, de a kezemet szorította. Nem tudtam megmondani az orvosnak, mi történt, hiszen én sem tudom.
- Rendben! – mondta az orvos és felém fordult. – Semmi baja! A sérülései csak karcolások, az egyetlen ok, amiért így néz ki az az, hogy részeg, de nagyon. Bevisszük egy kórterembe és megvárjuk még felébred és felszívódik az alkohol. A homlokán a seb nagy, azt összevarrjuk, de kutya baja! Tudatja a kint várakozókkal? – kérdezte az orvos, mire bólintottam. Elmosolyodott és távozott. Megsimítottam Mike arcát és sóhajtva lehámoztam a kezét magamról.

Rob és anya egyszerre pattantak fel, mikor megláttak közeledni.
- Semmi baja! – mondtam és intettem, hogy üljenek vissza.
- Én megmondtam! – sóhajtotta anya elégedetten.
- Kristen…
- Mégis mi a francot képzeltél? Mi volt ez? – kérdeztem Robtól idegesen.
- Sajnálom, én csak…
- Te csak, mi? És ha komolyabb baja történik, akkor mit csinálunk? Akkor sajnálhatnád… Mire volt ez jó? – nem bírtam fékezni a dühömet, már szinte kiabáltam vele.
- Ha hagynád, elmondanám! – förmedt rám.
- Hallgatlak! – összefontam a karjaimat a mellkasom előtt és vártam a magyarázatot.
- Beállított tökrészegen és hiába kértem, hogy menjen nem volt hajlandó! Aztán elkezdte, hogy te az övé vagy és húzzak el én. Majd elhordott téged mindennek, amitől elborult az agyam és elkezdtünk verekedni! Nem bírtam hallgatni, ahogy rólad beszél… nem mondhat rád ilyeneket senki! – fujtatott dühösen.

- Felelőtlen voltál Rob! El sem hiszem, hogy képes voltál ilyet tenni! Talán félre ismertelek… - elfordítottam a fejem és a liftet kezdtem bámulni. Anya idő közben magunkra hagyott minket.
- Csak téged védtelek! – közölte meghökkenve. – De úgy látom, ez neked nem jelent semmit…
- Nem, ilyen áron nem! – a szemébe néztem, amiben csalódottság tükröződött.
- Még mindig szereted, igaz? – kérdezte halkan, de annál nagyobb fájdalommal. Egy percig hezitáltam és csak utána válaszoltam:
- Nem… vagyis nem tudom! Fogalmam sincs. Teljesen össze vagyok zavarodva! Ez a dolog még olyan friss és én négy évig együtt voltam vele! Talán hibát követtünk el… – motyogtam zavarodottan. Teljesen értelmetlenek voltak a szavak, amelyek elhagyták a számat, én sem értettem. Azt sem tudtam, mit akarok.
- Értem! Azt hittem ennyi idő elég volt, hogy tisztázd magadban a dolgokat, de tévedtem! Talán igazad van és jobb, ha vele maradsz! Sajnálom, hogy belepiszkítottam az életedbe, de ne aggódja, miattam többé nem kell aggódnod! – hátat fordított nekem és elindult a hosszú folyosón. Szerettem volna utána rohanni, megállítani és kérni, hogy maradjon. De nem ment.
A lábam földbe gyökerezett, mintha ólomsúly tartaná és képtelen voltam megmozdulni. „Talán, így helyes… ennek így kellett lennie!” – próbáltam magam nyugtatni. De akkor miért érzem, úgy, mintha megfosztottak volna egy részemtől? Miért fáj ennyire, hogy hagytam elsétálni? Lerogytam a korházi székre a kezembe temettem az arcom. Éreztem, ahogy a langyos könnyek utat törnek maguknak és végigfolynak az arcomon. Széthullottam…

- Kristen? – anyám kezét éreztem a vállamon, felnéztem és megtöröltem az arcom. Aggódva figyelt, de nem kérdezett semmit, csak felém nyújtotta a poharat.
- Kell egy cigi! – kikaptam a kezéből a kávét és elindultam valami erkély félét keresni. Remegő kézzel gyújtottam meg a cigit, alig bírtam tartani a kávét. Kinyílt az ajtó és anya lépett ki rajta.
- Rob? – kérdezte halkan, mire a szívem összeszorult. Nagyot nyeltem és próbáltam nem sírni.
- Elment! – közöltem és a várost kezdtem bámulni.
- Ugye nem vesztél vele össze? – kérdezte ijedten. Nem válaszoltam, mire folytatta: - Miért? Nem az Ő hibája volt és te kedveled Őt ahogy Ő is téged! Miért kell ezt csinálnod, miért vagy ilyen makacs? Egyszerűen képtelen vagy meglenni dráma nélkül! Hol fogsz találni még egy ilyen kedves gyereke…
- Elég lesz, rendben? – kiabáltam rá, könnyes szemmel. A legrosszabb az volt, hogy igazat mondott és nem bírtam hallani.
- Rendben! De ha van egy kis eszed utána mész! Én most haza megyek, jobbulást annak a … khm Mikenak! – hallottam ahogy becsapódik az ajtó anyám után. Elszívtam még egy cigit, majd visszamentem a korterembe. Mike még nem volt magánál. Az ablak mellé sétáltam és csak néztem a semmibe. Tudtam, hogy hibát követtem el. Mike a múltam…
- Kristen? – hátra fordultam a hang irányába és láttam, hogy Mike szeme nyitva van. Odasétáltam az ágya mellé.
- Jól vagy? – kérdeztem és megsimítottam a kezét.
- Igen… tudod sajnálom, nem kellett volna ezt tennem! Megértem, ha utálsz, de nem bírtam nélküled. Kristen én szeretlek, nem veszíthetlek el! Te nem lehetsz mással, hozzám tartozot…
- Há-hé! Mi az, hogy nem lehetek mással? Mike, én nem vagyok a tulajdonod és soha nem is voltam! Nem egy tárgy vagyok bassza meg, amit ha megnyersz tombolán örökre a tiéd marad! Úgy viselkedtetek ma, mint az ötévesek! – Mike meglepetten hallgatta az idegbeteg szónoklatomat.
- Tudom és ne haragudj, csak…

- Mike… - leültem mellé az ágyra és mélyen a szemébe néztem. – Kérlek fogadd el, hogy vége! Én nagyon szeretlek, mindig is kötődni fogok hozzád… az a négy év nem tűnik el nyomtalanul. De már nem vagyok beléd szerelmes… így meg nincs értelme együtt lennünk! – fájt látni a tekintetét, a csalódottságot benne. Az az óra, amíg aludt és én kifelé néztem az ablakon, sok mindenre lehetőséget adott. De az érzelmeim tisztázására biztos… már biztosan tudtam, hogy nem vagyok szerelmes Mikeba, ez már csak kötődés. És azt is tudtam, hogy nem bírom elengedni Robot, nekem szükségem van rá, jobban, mint bárkire.
- Azt hiszem ez ellen nem tudok semmit tenni… el kell fogadnom, hogy vége! Csak nehéz… - sóhajtotta szomorúan.
- Tudom, de idővel jobb lesz! – ez volt a leghülyébb dolog amit mondhattam, de nem jutott más az eszembe. Mit is mondhatna az ember ilyenkor?
- Jobb lesz, ha mész! – elengedte a kezem és halványan elmosolyodott.
- Kélek vigyázz magadra! – lehajoltam és homlokon pusziltam, majd vissza se nézve elhagytam a szobát. Hülyén hangzik, de nagy kő esett le a szívemről, talán megkönnyebbültem, hogy most végelegesen tisztáztam vele, hogy vége. Egyetlen dolog járt a fejemben, az pedig az volt, hogy megkeressem Robot. Vajon hajlandó lesz még szóba állni velem, azok után ahogy viselkedtem? Nem tudom, de meg kell próbálnom. Remélem otthon találom!

Kirohantam a korházból és bepattantam az első utamba kerülő taxiba. Anyám igazán itt hagyhatta volna a kocsit… A sofőrnek bediktáltam Rob címét és meg kértem, hogy a lehető leggyorsabban vigyen oda. Pampogott egy sort, hogy a rendőrök meg blablabla…, de aztán mégis sietősre vette a tempót. A szívem a hevesen kalapált, reméltem, hogy otthon van. Bár mindjárt hét óra, miért ne lenne otthon? Aztán megérkeztünk az ismerős ház elé, odadobtam a sofőrnek a pénzt, még borravalót is kapott, mert sietett. Lassan kiszálltam a kocsiból és elindultam a ház felé. A szívem már a torkomban dobogott!
Egyszer csak egy ember rontott ki a házból és nekem még pont volt időm elkapni az ajtót, így be tudtam surranni. Mindenem remegett. Rob ajtója előtt vagy öt percig vitatkoztam magammal, hogy megtegyem vagy tűnjek el! Végül felemeltem remegő kezeim és megnyomtam a csengőt.

Benyitottam a sötét lakásba, ami kis fény volt, az is a hálószobából szűrődött kifelé. Először azt hittem talán elaludt, de aztán,ahogy egyre beljebb értem hirtelen egy női kacarászás szakította meg a csendet. hevesen dobogó szívvel araszoltam beljebb. Agyam egyik fele már érezte a bajt. Tudtam, hogy vissza kellene fordulnom, de nem bírtam, csak haladtam a félig kinyílt szoba ajtó felé, míg már ott álltam alig pár centire. Még egy lépés. A női hang újra megszólalt, pár méterre tőlem, így már tisztán értettem mit mond.
- Jaj, hogy te milyen édes vagy…a világ legcukibb vámpírja - cincogta élesen a hang, és abban a pillanatban a gyomrom görcsbe rándult. Halkan betoltam az ajtót így elém tárult az a látvány, amitől a görcs maró fájdalommá alakult mely szétterjedt a testemben, míg végül a torkomban egy óriási csomóvá összpontosult. Ott álltam lefagyva, a szemem üvegesen meredt előre. Néztem őt ahogy ott ül az ágy melletti széken, ölében egy magas fekete hajú lánnyal, akit alig takart valami. Kezei a lány hátán pihentek, fejét hátra döntötte, szeme lehunyva. Olyan még csalódottságot éreztem, hogy hirtelen levegőt is alig kaptam. Úgy álltam ott mint egy sóbálvány, nem voltam képes elmenni, de még megmozdulni sem.

A lány Rob nyakába csókolt, érzéki nyögést hallatva. Rob csak ült mozdulatlanul, nekem viszont ettől végre kifagytak a tagjaim. Képtelen voltam tovább nézni őket, túlságosan fájt amit láttam. Megfordultam próbálva visszanyelni a hatalmasra duzzadt csomót, de így is szipogva sikerült csak kifutnom a lakásból. Rohantam lefelé, kettesével szedve a lépcsőket. Az első szint lépcsőfordulójában aztán megtorpantam, a korlátra támaszkova tartottam magamat.
Hangok nélkül ordítottam, hogy lehettél ekkora marha Kristen? Miért hitted, hogy egy hét után…egy hét után jelentesz majd valamit neki? Gyötrődve görnyedtem össze, lassan kapaszkodva lejjebb és lejjebb mígnem hirtelen a falnál találtam magam. Hátamon éreztem a hideg vakolatot, csuklóm köré bilincsként záródót Rob keze.
- Kristen! Most meg hová mész? – kérdezte idegesen. Sértettség áradt egész lényéből, amitől aztán felhúztam magam. Még ez van megsértődve?! Hogy merészel számon kérni?!
- Haza!Kocsmába! Nem tudom! Minél messzebb tőled és a lotyódtól!- ordítottam a képébe, mire egy kicsit megszeppent, de aztán rendezve vonásait ugyanúgy folytatta a szegény áldozat szerepet. Dacosan szegte fel fejét.

- Nem én voltam az, aki az exfasziját ápolgatta , miközben a rendes pasiját azért hordta el mert volt mersze megvédeni őt a mocskolódástól – Rob arca csak centikre volt az enyémtől. Nyakán lüktetett egy ér az idegtől, hangja néhány helyen megremegett. De én nem riadtam meg tőle! Nagyon jól tudtam, hogy ez a célja, de nem féltem, most nem.
- Te Felhoztál egy ribancot! – sikoltottam fel, lassan életre kelt bennem a kétkedés - Elvileg a barátnőd vagyok, valaki, aki fontos neked!! – maradék hangom szinte pattanásig feszült, nem volt több mint erőtlen lihegés.
- Fontos vagy nekem bassza meg! – Rob tehetetlenül vágta öklét a falba, száját fájdalmas sóhaj hagyta el. – Kellesz nekem Kristen – suttogta elgyötörten. Összeszorult a szívem ahogy szemeibe néztem. Éreztem, hogy igazat mond, de agyam egyre csak az ölében ülő lány képeit vetítette elém.
- Akkor meg miért kellett ő? – az emelet felé mutattam. Kétségbeesetten kutattam normális magyarázat után, holott semmi értelme nem volt. Nem akartam tudomást venni az újabb pofára esésről. De amit főleg nem akartam, az a sírás volt. Dacosan bámultam a szemközti falat, mintha az tehetne minden problémámról az életben. Nem szabad bőgnöd Stew!
- Kérlek, hidd el! Nem csináltam vele semmit! Nem is tudom miért hoztam fel, csak annyira elborult az agyam. Kérlek! Hinned kell nekem! - homlokát az enyémhez nyomta, a tekintetemet kereste, már nem vádaskodott, most már könyörgött. Minden, kiejtett szótól összefacsarodott a szívem. – Kérlek. – lehelete halkan, és akkor felnéztem rá. Kínlódott, és vele együtt én is. Percekig csak álltunk ott, válaszokat keresve a másik tekintetében. Elfordultam, egyszerűen nem bírtam tovább. El kellett mennem!

Viszont Rob korántsem volt ezen a véleményen. Keményen rántott vissza maga felé, kezei a hajamba túrtak, testével szorosan a falhoz préselt. Ajkaim után kapott, és én egy gyenge ellenállás után hagytam neki, hogy megcsókoljon. A fájdalom és az öröm keserédes elegyet alkotva hullámzott bennem, miközben térde befurakodott a lábaim közé, szétfeszítve azokat.
Erősen markolta meg mellemet, amitől egész testemen végigfutott az ismerős borzongás, kéjes sikolyom visszhangzott a néptelen folyóson. Arcomon könnyek csordultak végig, gyűlöltem és élveztem egyszerre amit csinál. Durván feltépte a nadrágom csatját, hideg ujjai belém csúsztak. Lélegzetem a torkomra forrt, a rémisztő gyönyörtől, amit éreztem. Fejemet a falnak döntöttem, könnyeim lassan rászáradtak az arcomra, kezdtem elbódulni a rámtörő érzékiségtől. Ajkai a nyakamnál jártak, édes hangján suttogott fülembe. : „Akarlak! „- nyögte. Testünk állatias vadsággal mozgott, ujjai fáradhatatlanul gyötörve kényeztettek. „ Kellesz nekem!” - lihegte szenvedélyesen mire kipattantak a szemeim.

- Hogyan? – csúszott ki a számon a kérdés…egyetlen pillanatra tisztán látva magunkat. Mintha külső szemlélő lennék,úgy láttam a dolgokat, ahogy voltak. Abban a pillanatban felül tudtam kerekedni a testem akaratán, és azt tettem, amit az eszem diktált.
Rob hátrahúzódott, vágytól elhomályosult szemeiből értetlenséget olvashattam ki. Hágt persze hogy nem érti…
- Miért akarsz? Csak a sex miatt? – nem is fogtam fel mit beszélek, csak jöttek az eddig kimondatlan gondolatok, maguktól, akaratosan. – Vagy, mert végre megszereztél? Nem akarod, hogy másé legyek? – fájtak ezek a szavak, szint égették ajkaimat, de nem álltam le.
- Neked is csak egy tárgy vagyok? – időt sem hagyva neki a válaszokra, folytattam. – Fontos vagyok neked? Kellek!Akarlak! Ezt minden? –hangom fagyosan csattant a néma csendben, mintha nem is én mondtam volna ki őket.
Ő rám nézett , tanácstalanul, küszködve keresve a szavakat.
- Én…Veled vagyok igaz – nyögte ki végül halkan.

Vártam hátha mond még valamit, de ennyi volt.
- Ez nekem…nem elég. – elhalt szavaim ismét kiszabadultak lezárt börtönükből.
- Erre még nem állok készen…- eltolta magát tőlem, a korlátnak támaszkodott. – Nem vagyok biztos magamban. Túl sok volt…És én…ez a kapcsolat…még…sok…nekem még…sok. .- elfordult így nem láttam az arcát.
- Értem – motyogtam, magamra erőltetve a nyugalom maszkját. Lassú léptekkel indultam lefelé, némán, újra magányosan. Nem szólt utánam, nem állított meg.
Mire a földszintre értem már újra futottam, és száradt könnyeim útját, ujjak töltötték fel.
Ismét egyedül voltam, és hiába próbáltam legyűrni, az üresség érzése szétáradt bennem.

A napok bénult lassúsággal teltek, időm nagy részében csak feküdtem az ágyamon aludtam, zenét hallgattam, vagy olvastam. Mások hibáiról vagy problémáiról olyan könnyű volt ítélkezni.
Egy kis időre elfeledtették velem a saját gondjaimat. De az üresség, és az ő hiánya minden egyes pillanatban marcangolt. Gyűlöltem, ha csörgött a telefon és szívem őrülten dobogni kezdett, gyűlöltem anyám megrovó pillantásait, gyűlöltem hogy a lakásban mindenhol őt láttam, és gyűlöltem ébren lenni, mert akkor ő járt a fejemben. Éppen ezért a nap legnagyobb részét általában átaludtam ez a rendszer jól működött pár napig, de tisztában voltam vele hogy ez csak a látszat. Éjjelente, mikor a jótékony álmok elkerültek, Őrá gondoltam. Ő volt az, aki nem akart engem. Amint ezt beismerte mintha kést döfött volna belém a fájdalom. Nem akar engem. Nem kellek neki. Nem vagyok fontos.
Némán üvöltöttem az üresség fájdalmától miközben egyre csak könnyek nélkül zokogtam a hiánya miatt ,míg a kimerültségtől el nem aludtam.

Ajtó csengőre ébredtem, az órára nézve konstatáltam, hogy még baszottúl nincs ideje felkelnem, majd anyám kinyitja. Percekkel később szitkozódva indultam meg lefelé, úgy tűnt anyám házon kívül van, engem meg megáldottak egy ilyen csengőre fekvő hullajelölttel.
Idegbetegen téptem fel az ajtót. Rohadék postás! Nyelvemre számtalan káromkodás tódúlt, amivel elküldhetem az anyjába, de aztán hihetetlen önfegyelmemnek hála visszanyeltem őket.
- Köszönöm – szűrtem ki a fogaim között, elvéve azt a komoly két darab levélkét, ami közül az egyik amúgy is egy reklám szar. És nekem ezért kellett felkelnem. Puffogva dobtam a pultra a két papírt, arrébb sétáltam, hogy vége fejembe pumpoljak egy liter kávét, mire megint csöngettek. Na ki a faszom az már megint? Ha a postás, tényleg lerúgom a veséjét!
Feltéptem az ajtót.

Robert Pattinsonról senki meg nem mondta volna ekkora hogy világhíres szupersztár. Szakadt farmerjében, kopott csukában, borostásan, ápolatlanul állt előttem. Meghökkenve néztem rá, testem a jól ismert bizsergéssel ismerte fel közelségét, elfogott a félelem és a remény kettőse. Rob megkínzott tekintettel nézett rám, a szeme alatti karikákból rájöhettem, nem aludt túl sokat a héten. Bár én sem lehettem szebb látvány, kócos kesze-kusza haj, szakadt póló , még szakadtabb boxer alsó. No meg az elmaradhatatlan bamba Stew fej.
Fájt ránézni, még így, fáradtan és elgyötörten is gyönyörű arcára. Kimerült volt, nyúzott és fáradt. Az a Rob akit ismertem, éreztem és szerettem, most megtörten állt előttem.
Elfordítottam a fejem, mert éreztem, hogy arcom szomorú grimaszba torzul. Most miért jött ide? Nem volt még elég?
- Kristen – rekedtes hangja átjárta egész testemet borzongást idézve elő bennem. Felnéztem rá, és találkozott a tekintetünk. Szemeiből sütött a kínlódás, nem szóltam egy szót sem. Vártam. Ajka megremegett, majd elfulló, reményt vesztett hangon újra megszólalt:
- Én nem bírom ki nélküled… -
Csak álltam ott, mozdulatlanul. Szemeim lassan elhomályosultak.

Robert


Elfordítottam a fejem, ahogy kimakogtam a végzetes mondatot! Tudtam, hogy ezzel örökre eltaszítom magamtól, tudtam és mégsem voltam képes rávenni magam, hogy most azonnal visszaszívjam, amiket mondtam és könyörögjek neki, maradjon. Még hallottam, ahogy azt motyogja: „értem”, de mikor oda kaptam a fejem már lefelé kullogott a lépcsőn. És én nem állítottam meg…hagytam kisétálni az életemből! Talán így helyes…talán, pont ez a rossz. Egyet tudok csak biztosan: nem hagyhatom, hogy az érzelmek elragadjanak, főleg nem egy olyan nő felé, aki nyilván valóan nincs tisztában a sajátjaival. Még nem késő, még képes vagyok elfelejteni és újra visszazökkeni a régi életembe. Talán Kristen Stewart még nem hagyott bennem végzetes nyomot és ki tudom törölni, mintha soha nem is létezett volna.
Ezekkel a gondolatokkal kullogtam vissza a lakásomba, ahol az a nő – akinek még a nevét sem tudom- volt. Ránéztem és csak egyet akartam: egyedül lenni és az öntudatlanság édes homályába merülni.

Másnap reggel nem is volt probléma, hiszen a forgatás elvonta a figyelmem és nem gondoltam annyit Kristenre, amíg a szerepben voltam. Ám a szünetek és az esték rémesek voltak, mintha valami alapvető létszükséglet hiányozna. Mondjuk a levegő? Igen, azt hiszem annyira fuldoklottam a magányban. Ez másoknak is feltűnt. Jackson, nem értette mi van velem mostanság. Mióta Kristen…szóval megint rá voltam cuppanva a társaságára, amit az utóbbi időben hanyagoltam, pedig előtte napi szinten vedeltünk együtt. De ma este nem tudott velem tartani, így egyedül indultam haza…
- Rob! – hallottam meg a hátam mögött az ismerős hangot. Kelletlenül hátra fordultam és kérdő tekintettemmel bíztattam Leightont a folytatásra. – Szóval csak arra gondoltam…persze csak ha van kedved, hogy ihatnánk valamit, valahol! – nyökögte lihegve, úgy tűnt futott utánam. El sem tudja képzelni, milyen életmentő volt ez az öltet. Rögtön Őt kellett volna hívnom, nem is tudom, miért nem így cselekedtem.
- Menjünk! – bólintottam, mire boldogan beszállt a kocsiba. Az este jobban telt, mint hittem. Leightonnak köszönhetően, csak alig néhányszázszor jutott eszembe Kristen. Ez már haladás…

Az éjszaka megint rémes volt, alig aludtam. Csak forgolódtam és azon járt az agyam, vajon helyesen cselekedtem-e. Lehet-e helyes az, ami ennyire kínoz? Mindenhol Ő van…egész nap csak rá vagyok képes gondolni és mindenről Ő jut eszembe. De Ő akarta így. Kristen kényszerített erre…
Igyekeztem minden percben magam mellett tartani valakit. Általában Leightonnnal lógtam, Ő mindig ráért és ráadásul szeretek is vele lenni, nagyon jó barátom. Bár nem voltam valami jó társaság, mégsem panaszkodott. Úgy tett, mintha nem venné észre a nyilvánvalót: zombi lettem. Nikki már korántsem zavartatta magát. Miután kiszedte belőlem, mi történt - és leüvöltötte a fejem, hogy még csak meg sem ismerhette-, azért tanúsított némi sajnálatot és bíztatott csináljak valamit, mert rossz rám nézni. Nem foglalkoztam vele, úgy voltam én tudom, mi a jó nekem. Így tengettem napjaimat… egyedül és szétesve.

Reggel zihálva ébredtem…nem emlékeztem az álmomra teljes egészében. Két dolgot tudtam: Kristen szerepelt benne és valami rossz történt vele. Nem tudom mi, csak az érzésre emlékszem, amit akkor éreztem, mikor felfogtam, hogy Ő már nincs! Hiányzott az illata, a nevetése, az egész lénye, a csókjai, az ölelése, a gyönyörű szeme. Ő maga! Az álmomban nem bírtam nélküle és azt hiszem be kell látnom, hogy a való világban is hasonló a helyzet. Hülye vagyok, egy idióta ráadásul a legnagyobb. Az ölembe pottyan az a nő, akiről egész életemben álmodoztam és én… én a saját baromságom miatt eldobom. Hogy is gondoltam, hogy képes vagyok elfelejteni? Egyáltalán miért akartam? Mert félek egy komolya kapcsolattól? Igen, ezért tettem! De nem leszek többé beszari. Nekem Ő kell, senki más, csakis Kristent akarom!
Ezzel a felismeréssel vágódtam be a kocsimba és hajtottam amilyen gyorsan csak lehet. Nem sokkal később már az ajtaja előtt szobroztam és vacilláltam, hogy csöngessek-e vagy sem! Aztán gyorsan benyomtam a gombot és görcsbe rándult gyomorral várakoztam. Hírtelen kinyílt az ajtó és Kristen ideges, majd mikor észrevett, meglepett arcával találtam szemben magam.

Ahogy ránéztem, mérhetetlen utálat lett urrá rajtam. Mindig tündöklő arca most beesett volt, szemei kialvatlanságról tanúskodtak. Haja kócosan lógott a vállára. És mindez miattam…nem gondoltam, hogy ennyire kikészíti! A legviccesebb az volt az egészben, hogy így is eszméletlenül kívánatos volt. Semmit sem vett el a vonzerejéből ez a hét, amit miattam szenvedett végig. Testem bizseregni kezdett, ahogy végig néztem rajta. A válla kikandikált a régi pólóból és szexi combjait sem rejtette el szemem elől az a kis boxer. Újra az arcára néztem, amit ahogy tekintetünk találkozott, fájdalommal teli szemmel elfordította. Gyűlöltem magam, amiért ezt tettem vele. Egy rohadék vagyok semmi kétség… talán hagynom kéne, előbb utóbb csak túl lesz rajtam! De nem, erre képtelen vagyok. Itt az idő te majom, ne hezitálj már! Egyszerűen csak tálalj ki neki…
- Kristen – kezdtem bele kínlódva. Ismét rám kapta a tekintetét, de nem szólt semmit. Kérdő arca, bizonyította, hogy várja a folytatást. Én pedig belekezdtem: - Én nem bírom ki nélküled…- megint elhallgattam, de Kristen sem igyekezett megszólalni. Csak állt velem szemben, én pedig figyeltem, ahogy csodaszép szemei elhomályosulnak…