You can be my Bella - 1. fejezet

Találkozás

Tádáám! Az első fejezet. Úgyis mondhatnám a premier. Alig pár napja határoztuk el, hogy belekezdünk egy új Robsten storyba, csak nem tudtuk hogyan. Hogyan újítsunk? Aztán valahogy kipptant az ötlet, és csak vittük és vittük tovább. Az első fejezet megszületéséig sokat röhögtünk, mérgelődtünk, tanakodtunk. Sokszor volt ihlet vagy önbizalomhiányunk, de
mindig segítettük a másik. És így... pár nap alatt össze is hoztuk. Ez a rész szinte a közös gyerek, hogy úgy mondjam, mivel itt még kis részletenként haladtunk. Szinte soronként váltottuk egymást De ezek után áttérünk a fél részenkénti váltásokra. Ezzel csak azt akarjuk kifejezni, hogy valóban közös munka eredménye. Ha tetszik az mindkettőnk érdeme, ha nem, azt is elfogadjuk(bár nehezen). Mit is fűzhetnénk még hozzá? Reméljük tetszeni fog!
ui: Fanninak köszi a fejlécért,bocs hogy átvágtunk, de senkinem tudhatta mire is készülünk. Ja igen és Lady imádja a Brushokat.

Álmomban egy meseszép réten jártam, ami pillangókkal volt tele. Barátságos pillangókkal, akik még a karomra is rászálltak. Valami förtelmes hang ütötte meg a fülemet, amit nem tudtam hova tenni, aztán rájöttem. A rét szélére néztem, ahol egy igazán ocsmány rózsaszín disznó röfögött. Akkor ez volt az a rémes hang. És különben is rózsaszín… utálom a rózsaszint.
A disznó elindult felém, ijesztően gyorsan haladt. Már majdnem elért mikor… felébredtem.
Azonnal rájöttem mire is ébredtem és, hogyan került az az undorító dög az én mesémbe, vagyis álmomba. Mike mellettem horkol… hogy én ezt mennyire utálom, a világból ki lehet kergetni vele. Mondjuk nem tehet róla ez a szerencsétlen, hogy túl nagy az orrmandulája. De az anyja igen. Miért nem szedette ki, mikor kicsi volt? Faszom, biztos tudta az a hárpia, hogy lesz valaki, akit majd utál a fia életében és ez majd jól kikészíti.
Na, jó nem szabadna ilyennek lennem, hiszen cuki srác ez… még szeretem is.
Elkezdtem rázogatni, mire egy utolsó horkantással kinyitotta a szemét. Nyomtam egy puszit a szájára, köszönés gyanánt és kimásztam mellőle.

- Hova mész? – muszáj minden lépésemről beszámolnom?
- WC-re. – fintorogtam és bementem a mosdó ajtaján. Mire végeztem Mike már rám várt, megfogta a kezem és a lépcső felé indultunk. Miért kell ennyire ragaszkodónak lennie? Talán túl régóta vagyunk együtt, négy év hosszú idő, vagy nem tudom, mi a fene bajom van. Lehet, hogy csak nem bírom elviselni, hogy valaki ennyire szeret? De baszki ez konkrétan megfolyt a szerelmével.
A konyhába lépve már nem is idegesített annyira Mike, ott valami sokkal rosszabb várt!

Anyám épp a kávét főzte, sandán felénk pillantott a válla felett. Felmásztam az egyik bárszékre lustán magam elé véve a zabpelyhes dobozt.
- Tányérból egyél kislányom! – zúgolódott anya a konyha másik végéből. Ennek hátul is van szeme?
- Jó de nincs kedvem felállni – morogtam, mire a szekrényhez lépett.
- Hoznál egyet nekem is Jules? – el is felejtettem hogy Mike itt ül mellettem, egészen mostanáig fel sem tűnt. Most viszont. Az a behízelgő modor, ahogy beszélt, de legalább láthattam ahogy anyámat a hideg rázza. Ez minden pénzt megért.
- Hát persze – mondta anyu és elénk rakott két tányért. Leült velünk szembe, némán enni kezdtünk. Már épp elmerengtem unalmasnak vélt életem mai napirendjén – őő na lássuk…bevásárlás, forgatókönyv elhozás, elmenni az állatpatikába, aztán este jön az a flancos parti. Remek!.. – mikor Mike folyamatos először elfojtott majd már nem igen halk böfögéseire lettem figyelmes. Hát ez gusztustalan… eddig is csinált ilyeneket, de akkor is most kajálunk bassza meg! Anyámra néztem, aki a szemét meresztgette, vicces lett volna ha nem épp hányingerrel küszködöm.
- Bocsánat – nyögte ki drága párom, de a szó végét ismét egy nagy böffentés zárta. Teljesen elment az étvágyam. Lepattantam a székről és felmentem átöltözni. Mike meg hadd kapja csak meg a híres MamaStew féle néma csend terrort. Idegőrlő én már csak tudom.

Fél órával később, valamivel vidámabban szambáztam be a supermarketbe. Megvettem a létszükséges dolgokat – kávé, cigi, energiaital, na meg valamilyen szesz – aztán jött a többi cucc. Fizettem, és már kint is voltam a fincsi tavaszi levegőn. Már csak pár dolog és belevethetem magam a Los Angelesi partik felettébb érdekes világába…
De előtte még a forgatókönyv! Geci, hova is kell menni? Előkotortam a papírt, majd jó időbe telt, mire kitudtam hámozni a címet, a betűknek nevezett macskakaparásomból.
Persze Mike eltévedt és mire megtaláltuk túl voltunk egy jó nagy veszekedésen. Remek. Képzeletbeli listámat elővettem és a veszekedés Mikeal pontot kipiáltam.
Berongyoltam a forgatókönyvért. Az a köcsög portás nem akart beengedni, így őt még gyorsan elküldtem a picsába, amitől rögtön jobban éreztem magam… talán csak ez hiányzott a mai napból.

Viruló fejjel visszasétáltam az autóhoz, immár a kinccsel a kezemben. Már alig vártam, hogy belevessem magam az olvasásba, nagyon vártam a filmet. Talán végre teljesül jó anyám kívánsága és a kicsi lánya rendesen befut.
Természetesen hazafelé, Mike felvetette, hogy elmehetnénk ebédelni valahova. Baszki, semmi kedvem nem volt hozzá. Nyugalmat akarok!
Udvariasan – legalábbis szerintem magamhoz képest az voltam – visszautasítottam, mire megsértődött. Mikor kirakott otthon is meg volt még sértődve, mivel nem jött be. De ő ragaszkodott az „anyához kell mennem” szöveghez. Hát persze… Mondjuk, nem sajnálom, így legalább magam lehetek egy kicsit, este úgyis jön értem, hogy együtt menjünk arra a fasza kis rendezvényre, amit jelenleg a hátam közepére se kívánok.
De hát ilyen az élet, aki híres akar lenni, annak tennie kell érte. De én az akarok lenni? Tudtommal nem igazán! Anyám akarja, hogy az legyek? Határozottan igen!
Sóhajtva becaplattam a házba.

Anyám rögtön belekezdett a sápítozásba, a magam részéről unottan a konyhapultra támaszkodtam és vártam hogy befejezze. Pár perc után – még mindig tartott a nagy szónoklat, bár nem értettem mit akad ki azon ennyire hogy nem vettem cukrot – rájöttem hogy ő az anyám. Nem fogja befogni. Így feladtam és meglengettem előtte a „ The Runaways” forgatókönyvét . Na erre rögtön elharapta a szó végét, kikapta kezemből a füzetet és már indult is a szobája felé.
- Héé! Ez az én filmem, én akarom először elolvasni! – méltatlankodtam idegbetegen de anyám csak legyintett egyet a lépcsőről.
- Megjött a ma esti ruhád. Az ágyadon van. – szólt vissza, majd becsapta maga mögött az ajtót. Én meg a fogamat csikorgattam tehetetlenül, lépcsőről lépcsőre haladva találtam ki hogy mit is ejtenék anyám fejére perpillanat. Zongora. Széf. Nagy kék Bálna. Igazából mindegy mi, csak lapítsa ki!

Faszom!Az az én filmem…miért büntet a sors egy ilyen anyával? Fejemet az ajtómba vertem választ keresve, de ahogy az ajtó kinyílt már biztos voltam benne hogy a sors
tényleg kicseszett velem. Az ágyamon fekvő ruha minden volt csak nem szép.
Nem vagyok egy igényes fajta, de azért ez…ez tényleg nem a stílusom.
Lazac színű, combközépig érő mini ruha, fekete csíkokkal, megfordítottam, mire rájöttem hogy nincs háta, az egészet egy fekete anyagcsík fogja össze. Fantasztikus, és ebbe préseljem is bele magamat? Fasza. Pár perccel később, a tükör előtt álltam, és játszottam az élő lazacot. Ide oda húzgáltam de mind hiába!
Most már tényleg nem akarok elmenni, áá nem is fogok! Itthon maradok, pizzát zabálok, és sört vedelek! Tiszta sor, eldöntöttem!

Utálom az egész partit....miért kell nekem ilyen helyekre járnom? Kész tortúra, főleg ebben a ruhában. Valld be Kristen! Egy kicsit azért élvezted a bevonulást!.. Najó talán egy nagyon picit… legalább akkor nem szorongatta Mike izzadt tenyere a kezemet. Mint most.
De legalább van pia. Hé, állj csak meg… ez az. Kedvesen rávigyorogtam a pingvin pincérre, miközben lekaptam egy pezsgőt a tálcáról. Nem az igazi, egy vodka jobb lenne, de ez van. Unottan szürcsölgettem a „limonádét”, miközben tekintetem egy óriási tömegre siklott.
Nem kellett nagy logika, hogy kitaláljam kik ezek. Ez a nagy felhajtás a Twilight körül, nevetséges, és különben is, beképzelt majom az összes. Rossz rájuk nézni. Azt hiszik ők, a világ közepe, mert csináltak egy szaros tinihorrot?

- Miss Stewart? – majmok…mi? Valaki hozzám szólt? Egy mikrofont toltak éppen a képembe, mikor kapcsoltam. – Esetleg feltehetnénk pár kérdést? – mi az, kifogytak a nagy sztárokból?
- Persze! – feleltem kedvesen.
Vagy tíz percet elvettek az unalmas életemből a fárasztó kérdéseikkel. Persze mind a Kalandparkról szólt.
Mikor velem végeztek, továbbmentek mást boldogítani. Engem meg jött Mike boldogítani.
Mint egy cuki kis pincsikutya mellém állt és átkarolta a derekam…de legalább nem az izzadt kezét kell szorongatnom.
Ismét a csorda felé tévedt a tekintetem, valahogy kíváncsi voltam. De megint csak arra jutottam, hogy kreténekkel van tele, akik el vannak maguktól szállva. Főleg az a ficsúr. Hogy is hívják? Pattinson…Igen… Pattinson a legrosszabb. Ficsúr. Úgy tűnik nagyon oda van magától… bár a kis csajszi az oldalán is eléggé oda van tőle. Most, hogy otthagyták őket a riporterek, szinte rátapadt. Talán a barátnője vagy miért fogdossa? De a nagyobb kérdés, hogy engem ez miért érdekel?
Nem bírtam magammal, egy újabb pezsgővel a kezemben bámultam őket és próbáltam rájönni, mi olyan különleges bennük. Aztán a ficsúr rám nézett… pont bele a szemembe. Miért engem bámul, mikor a barátnője ott áll mellette? Ráadásul így?


Robert


Megakadt a szemem rajta. Egy pillanatra elakadt a lélegzetem. A következő pillanatban pedig már az esküvőt tervezgettem ezzel a tüneménnyel. Ott állt, szinte a terem másik végén. Mégis, olyan tisztán éreztem sejtelmes, kutató pillantását rajtam, mintha mellettem állt volna. Engem fürkészet kíváncsian, vajon mit gondolhat most? Én speciel azon agyaltam vajon ki lehet ez a szépség? Nem létezik hogy eddig nem vettem volna észre. De végül is jobb későn mint soha. Kitartóan állta a pillantásom…titokzatosan...gyönyörűen…rajtam pedig álomképek tucatja suhantak át. Ő és én együtt, hosszú séták a tengerparti naplementében, végtelen hajnalok a hotelszoba homályában… Rob te idióta , már megint átestél a ló túl oldalára.
Megpróbáltam elhessegetni a képeket miközben erőnek erejével szememet elvettem a lány arcáról.

Végigmértem. Tényleg tökéletes. A lazac színű mini ruha, csodásan feszült keskeny alakján. Mintha csak rá öntötték volna. Vékony lábai magas sarkú cipőben végződtek. Kedvem lett volna elfüttyenteni magam…Önfeledt bámulásomat Leighton szakította félbe. Keze becsúszott az öltönyöm alá…már megint. Felsóhajtottam. Hányszor játsszuk még el ezt a mai este folyamán? Idegesen nyúltam be a kezéért majd visszatoltam maga mellé. Szinte azonnal fordultam vissza Hozzá, de ekkor már nem én álltam figyelme középpontjában.
A lány mellett ott lébecolt egy srác is. Jelentéktelen figura. Nem is hatott volna meg, ha nem épp kezdődő rajongásom tárgyát taperolja.

Ki a fasz ez a kis nyesszledék? Nem lehet a pasija, hát hogy néz már ki!..nevetséges feltételezésnek tűnt, mégis idegesített mikor azt láttam hogy a kerti törpe keze a lány hátsójára siklik. Kedvem lenne oda menni , és ezt a kis nyomingert a fölbe döngölni, jó alaposan.
Már épp tervezgettem hogy teszem ezt a kis koboldot a földel egyenlővé , mikor Leighton keze megint csak rossz helyre tévedt. Már nem volt kedvem megint rászólni, így hát csak arrébb lépdeltem Nikki felé. Imádtam Leigthont, mégis csak ő volt mindenki Bellája, vele kellett napokat együtt töltenem, de néha az agyamra ment. Ezerszer mondtam neki hogy nem!..Sajnos ő az a fajta lány aki ezeregyedszerre is próbálkozik.

- Jó kis buli mi? – kérdezte Nikki mikor odaértem hozzá. Kezében egy Wishkys poharat tartott, nyilván neki jobb a hangulata.
- Aha – válaszoltam egyszerűen. Tekintettemmel a tünemény + amőba párost kerestem. Pár pillanat múlva idegbajosan konstatáltam hogy az a nyomi, az a kanpatkány még mindig a lányt markolássza. A kezemben lévő pezsgőspohár megrepedt a szorításomtól. Egyáltalán mit érdekel? Markolássza csak! Semmi közöm hozzájuk…Nem is ismerem a lányt!...
Bassza meg! Nem érdekel! Akkor megismerem!
- Te Nikki… ki az a csaj, ott a pultnál lazac színű cuccban? – Nikki hátrafordult, hogy megnézze kiről beszélek majd elégedetten felhorkantott.
- Szinte sejthettem volna...Az ott Kristen Stewart.. épp az új filmjét reklámozza , a Kalandparkot. – Kristen… Kristen Stewart… honnan olyan ismerős?Tekintetem ismét rátévedt, és már megint mit kell látnom? Az a kis gnóm…nyugi Rob...nyugi…
- És a srác? – próbáltam elfojtani hangom idegbeteg remegését.
- A pasija – bassza meg!... – Michael…Angarano, egyszer játszottam vele egy filmben , nem nagy szám a srác. De, rendes. – Rendes? Ez rendes?? .. inkább csak egy kis porbafingó nyomorék, akit hamarosan eltörlők a föld felszínéről ha nem hagyja abba Kristen taperolását. Kristen…hmm.. milyen szép neve van, olyan mint ő maga.

Elmélyülten kezdtem volna újra őt bámulni, de már nem volt ott. Riadtan körbenéztem, elvégre is még nézni akartam tovább!...Mikor végre megtaláltam, a kijárat felé menetelt nagy hévvel, úgy tűnt elég volt neki a buliból. Szomorú.
Az a kis…szóval Mike megragadta a kezét és visszarántott, Kristen szembefordult vele , úgy láttam dühös valamiért, kirángatta magát ennek az oregánónak a szorításából és már ott sem volt. Tudtam nem ez volt az utolsó találkozás, ha rajtam múlik biztos nem.


Kristen


Aztán pillantása a mellette álló lányra tévedt… mit érdekel engem. Ez csak egy beképzelt tapló, akinek összejött az élet. De mégis volt benne valami, ami vonzott…
Gondoltam ideje lenne inkább Mikera figyelnem, hiszen mégiscsak ő a pasim. Örömmel konstatálta, hogy ismét rá koncentrálok.
Keze a fenekemre csúszott, amiből kicsit elegem volt a mai estére, sőt… Lefejtettem magamról a kezét, de néhány másodperc múlva azt kívántam bár ne tettem volna.
- Mi van? – kérdezte indulatosan.
- Mike, nem otthon vagyunk. Viselkedj! – szűrtem a fogaim közt és elvettem a kezét, mert ismét oda tévedt.
- A barátnőm vagy, azt csinálok veled, amit akarok és ott ahol akarok! – na, álljon csak meg a menet. Ezt hogy gondolja?
- Pontosan, a barátnőd és nem a tulajdonod – figyelmeztettem a legfontosabb dologra. – Elegem van, menjünk haza! – váltottam témát gyorsan.
- Nem akarok, jó itt! – közölte és ringott egyet a zenére, hogy alátámassza előbbi szavait.
- Maradj, ha akarsz, de én mentem! - a kijárat felé indultam. Már éppen elértem volna végcélom, mikor kezei szorítást a csuklómon éreztem és egy erős rántással ismét a képébe bámultam. Idegesen kirántottam a kezem. – Azt mondtam megyek! – ismételtem meg utoljára és elhúztam. Láttam, hogy ideges, de leszartam.

- KRISTEN!!!! – mit vétettem előző életemben, hogy ezzel büntetsz? Erre kelni… - Kristen, vidd el a kocsit tankolni most! – vágtatott be anyám a szobába és szétrántotta a sötétítőt. Majd megvakultam a hírtelen világosságtól. –Elég a naplopásból, te is nyugodtan kiveheted a részed a munkából! – sápítozott és tudtam, hogy jön a hegyi beszéd, így nem kezdtem vitatkozni, csak beleegyezően bólintottam. Elégedetten kibandukolt a szobámból, de előtte még odavetette, hogy „most”.

MamaStew terrorjának nem lehet ellenállni. Sőt jobb meg sem próbálni. Egy óra múlva már engedelmes kislányként tankoltam a friss benzint a kocsiba. Miközben azon gondolkoztam, mégis mit tehetnék, hogy anyám végre elégedett legyen velem, egy ismerős arc tűnt fel a mellettem lévő kútnál. Jé… Robert Pattinson maga tankolja a kocsiját! Ki nem néztem volna belőle. Mondjuk, az a szerencsétlenkedés, amit tankolás címszó alatt levágott… rossz volt nézni, amit csinál. És férfi létére nem talál bele a lyukba. Ajaj, ez nem sok jót sejtet. Én már végeztem a tankolással, így tovább figyeltem a showt, szinte megsajnáltam. Segítsek neki? Nem! Oldja meg maga!...de nem nézhettem ahogy felrobbantja magát. Egyszer még a jó szívem fog a sírba vinni. Lassan odasétáltam hozzá.
- Segítsek? – kérdeztem vigyorogva tőle. Rám nézett, egy igen átható tekintettel.
- Kedves tőled – mosolygott és a kezembe nyomta. – Nem vagyok ebben túl jó! – nevetett és a hajába túrt.
- Igen, azt észrevettem! – elkezdtem a tankolást, miközben Mr. nemérteksemmihez nekidőlt a kútnak és érdeklődve figyelte ténykedésem.

Gondoltam biztos nincsenek pénzügyi gondja ezért telenyomattam a tankot. Vissza akartam tekerni a sapkát, de nem találtam. Hátrafordultam megkérdezni hol rejtegeti, de Mr.Pattinson nem nézett rám. Ez így mondjuk nem igaz, engem nézett, csak nem az arcomat. Amennyire megtudtam állapítani vagy másfél percig hagytam hogy ez a ficsúr bámulja a seggem. Remek!...Rob a kútnak támaszkodva, karba tett kézzel, önelégült fejjel bámult rám.
- A seggem nézegetése helyett, inkább tedd magad hasznossá és add oda azt a tetves sapkát! – mordultam rá gorombán. Nem elég hogy segítek neki, még ki is használja a helyzetet. Hülye fasz. Nehogy már élvezze is a dolgot!

- A mit? – kérdezet vissza bambán, hogy ez mekkora kretén.
- A tanksapkát nagyokos – puffogtam még mindig, de ő meg csak vigyorgott. Már épp azon voltam hogy itt hagyom a picsába, mikor végre hajlandó volt mellém lépni és odailleszteni a sapkát a lyukhoz. De a hülye nem találta a menetet. Már így is sokkal többet tettem a kelleténél, de csak hogy szabadulhassak végre, megfogtam a kezét és segítettem neki rácsavarni. Ez a kis mozdulat azt hiszem mindkettőnkre nagy hatással volt. Rob bamba vigyora átváltott, zord…zavarodott tekintetbe. Nálam mintha megállt volna az idő, csak álltam ott némán, mint egy hülye picsa. Nagy nehezen összeszedtem magam, nem hagyhattam, hogy azt higgye volt valami…mert nem volt ..nem volt? Nem! Bazd meg Kristen nem volt semmi!

Gépiesen elsétáltam, hogy fizessek. Vettem egy cigit, kifizettem a benzint majd megfordultam hogy kisétálva magam mögött hagyjam ezt az egész hülye helyzetet. Kifelé menet Robba botlottam, no lám! Csak nem megint az önelégült fejét láthatom? Most vajon minek örül ennyire? Nem akartam róla tudomást venni ezért feltűnés nélkül próbáltam elsétálni mellette, mintha ott sem lenne. Amint egy vonalba értünk, ő csak annyit mondott:
- Köszönöm a segítséget Kristen! - belépett, mögöttem pedig becsukódott az ajtó. Csak a kocsiban jöttem rá, miért is volt olyan borzongatóan furcsa ez a mondat.
Elmosolyodtam a felismeréstől…nem mondtam neki a nevem.
Azért reméltem, a fizetés menni fog neki egyedül is...gondoltam cinikusan miközben gyújtást adtam, majd elhajtottam a kútról.

- Végeztem! – bevágtam az ajtót és a szobám felé indultam… vagyis indultam volna.
- Ne olyan sietősen kisasszony! – anyám az ajtónak támaszkodva végigmért, tekintetében semmi kedvesség nem volt. Talán erre mondják, ha a szemével ölni tudna…- Mielőtt teljesen kiakadsz rám a semmi miatt elmondanám, hogy most hívtak, hogy nyolckor kezdődik a parti, amire hivatalos vagy! – mondta teljes nyugalommal. Remek, még egy parti. Minek néznek engem valami parti barbinak? Én ehhez nem vagyok hozzászokva. Persze, anyám fejéről lerítt, hogy milyen elégedett, hogy a kislánya valami fasza partira megy már megint. Én inkább aludnék, de mami kiborulna, ha nem mennék. Kíváncsi vagyok a MamaStew féle kiakadásra? Nem, vagyis mennem kell.

Ott álltam a teremben, körülöttem egy csomó marhával, akiknek egytől egyig valami gusztustalan bájvigyor volt a képén. Hogy én mennyire útálom ezt. Mint egy bazári majom. Arról nem is beszélve, mennyire feszengtem ebben a kibaszott ruhában. Olyan rövid volt, hogy ha lehajoltam kilibbent a seggem, ráadásul nagyon szűk is volt.
Ennél rosszabb már nem is lehet. Ha úgyis itt vagyok, miért ne használjam ki az ingyen pia előnyeit. Ki is szemeltem a megfelelő asztalt. Ott volt egy félreeső sarokban, dugig jobbnál jobb piákkal…remek legalább elbújhatok és az asztal alá ihatom magam…de szó szerint.
Már éppen kinéztem magamnak a Martinis üveget, a poharat is becserkésztem…

- Nem élvezheted igazán a bulit, ha inkább leiszod magad – a halk, dörmögős hang hallatán, kiesett a pohár a kezemből. Enyhén szólva megijedtem. A tüdőmet teleszívva levegővel, megfordultam és Mr. én vagyok a világ közepe vigyorogva bámult. Az a kibaszott vigyora, pont olyan volt, mint délelőtt a benzinkútnál. Önelégült.
- Voltam már jobb buliban is – morogtam, miközben felvettem a poharat és töltöttem magamnak a megmentő nedűből.
- Jah, én is… de segíthetünk rajta! – fél szemöldökét felvonta és közelebb lépett hozzám.
- Tényleg? Mégis hogy? – kérdeztem gúnyosan, miközben belekortyoltam a Martinimbe.
- Hát, nem élvezed a bulit…én sem. Szóval arra gondoltam leléphetnénk – vigyorgott és mutatóujjával éppen hogy csak érintve bőröm, végigsimított felkaromon. Értettem a célzást, nagyon is. Persze, hogy arra gondolt… de ebből nem eszel, te beképzelt majom!

- Mi lenne, ha csak te lépnél le? Én már akkor is jobban érezném magam – közöltem durcásan. Az arcán lévő elégedett vigyor egy másod perc alatt foszlott semmivé. Hát igen… biztos megszokta már, hogy erre a kérdésre, egy rebegő igent kap válaszként.
Legnagyobb bánatomra, úgy tűnt, visszautasításom fájdalma nem tartott tovább fél percnél, mert hamaros újrakezdte a nyomulást.
- Most miért vagy ilyen elutasító? – mormolta a fülembe, lehelete csiklandozta a fülemet. Megborzongtam.
- Nem is ismerlek – feleltem halkan, most már kevésbé gorombán.
- És nem akarsz megismerni? – hangja most már a nyakam felől ért. Ijedten körbenéztem, a terem egyik homályosan megvilágított részén álltunk. Senki sem figyelt ránk. Nem akartam semmi hülyeséget csinálni, de hiába. Teljesen lefagytam, mi van velem? Itt állok ezzel a öntelt majommal a hátam mögött aki csak az ágyába akar cipelni, és én boldogan megyek is vele, csak mert belesuttog a fülembe?Térj észhez Stew! Abból nem eszel te piperkőc bájgúnár, hogy én hanyatt vágódjak neked!
- Őszintén? – beszálltam a játékba, most már hogy agyam végre rendesen működött.
- Oh hát persze – mormolta most már a kulcscsontomnál. Megpördültem, hogy szemben legyünk, úgy látszik ez kizökkentette nyugalmából. Kérdő tekintettel vizslatott.
- Nem igazán vágyom rá, hogy akár még egy percet is veled töltsek, pláne hogy megismerjelek. Egy beképzelt ,nagyképű majomnak tartalak , és most bocs de lelépek, te meg keress egy csajt, vagy verd ki! Nekem mindegy… - mondtam bele a képébe majd felkaptam a táskám és fordultam az ajtó felé. Nem is hittem volna hogy ilyen elégedettséggel fog eltölteni ha végre leüvölthetem a haját ennek a marhának.

Méltóságteljesen tettem pár lépést, de alighogy megindultam, karok ragadtak meg majd rántottak vissza a homályba. Az erős kezek bilincsként záródtak csuklómra, és én köpni nyelni nem tudtam hirtelen. Még levegőt venni is elfelejtettem, de mire lehetőségem lett volna rá, már hideg ajkak tapadtak a sajátomra. Ajkak…az ő ajkai, Robert Pattinson ajkai. A szeméből metszően hideg komolyság áradt, nyoma sem volt azt előbbi szelíd évődésnek.
Tekintete ugyanakkor furcsa birtoklási vágytól égett, ami ellen nem voltam képes tiltakozni. Megadtam magam.

Lehunytam a szemem, mellkasomból sóhaj szakadt fel miközben ajkaim szétnyíltak.
Ellentmondást nem tűrve tolta be nyelvét a számba, karjai elengedték csuklómat, s most a derekamra simultak. Szédültem. Kábulattól ködös elmével próbáltam rátalálni a valóságra. Ez nem lehet az! Durván még közelebb rántott magához, elernyedt testem most sem ellenkezett. Olyan közel volt, éreztem lüktető szíve dobogását. Hosszú ujjai a hajamba túrtak mindeközben nyelvünk vad táncot járt és én – a levegő hiánytól vagy a csóktól? – kezdtem ájulás közeli állapotba kerülni. Egy pillanatra elszakadt szánk egymástól, akkor az új lélegzet hozta magával az ébredést is.. akár egy hidegzuhany. Rob visszarántott magához, de én elfordítottam a fejem. Még egyszer nem viszel be az erdőbe!

Kirántottam magam a kezei közül, szívem még vadul dübörgött, megtámaszkodtam az asztalon. Ez meg mi a jó élet volt? Az aminek gondolom hogy volt? Mit képzel magáról ez a barom!? Nekem pasim van! Ő meg bármelyik csajt megkaphatná, miért kell pont engem idegesítenie? Ráemeltem tekintetem, szinte sejthettem volna, az önelégült bájvigyor ott csücsült a képén. Bazd meg! Azt beismerem hogy...egy nagyon picit, tényleg egészen picikét még élveztem is a dolgot, de minden jó érzést kiűzött belőlem az arckifejezése. Idióta...hülye…bunkó…Most rögtön elhúzok innen!Remélem, soha az életben nem hozz újra össze ezzel az egoista kreténnel a sors.
Ahogy ezt végig gondoltam egyre idegesebb lettem és végső pecsétként ráborítottam a poharamban lévő italt az önelégülten mosolygó fejére. A soha viszont nem látásra Robert Pattinson!

Kristen az 1. bulin:
http://cdn.buzznet.com/media/jj1/2009/03/stewart-adventureland/kristen-stewart-adventureland-premiere-13.jpg

Rob a menő gyerek:D(az 1. buli):
http://www.twilightgear.net/wp-content/uploads/2009/01/rob-pattinson-glasses.jpg

Kristen a 2.bulin:
http://www.twilightseries.ca/wp-content/uploads/2009/03/kristen-stewart-adventureland-afterparty-02.jpg

Rob Kristen távozása után(a 2.buli):
http://cdn.picapp.com/ftp/Images/6/3/6/5/Robert_Pattinson_on_ae93.jpg