You can be my Bella - 5. fejezet

Az ideális boldogság receptje: Robsten


Kedves Olvasók!
Mindenki örömére itt a vadonatúj fejezet. Nos , pár napot ugyan csúsztunk a határidővel, de
magatokra vessetek a kevés komment miatt. Na jó csak vicceltünk, sok minden játszott közre a csúszásban, főként időhiány és technikai gondok. De most mindenki örülhet hisz itt az új rész. Reméljük ez is tetszést fog kiváltani és sokan írtok véleményt.
Jó olvasgatást:
Lady&Brianna

UI: Minimum 100komment vagy nem lesz több fejezet, basszátok meg!XD

Megdermedve álltam és azon gondolkoztam erre most mi a fenét feleljek. Van erre egyáltalán normális válasz? Főleg, ha még magam sem tudom mi van, vagy inkább mi lesz velünk. Egyet tudok: olyan hatással van rám, mint senki más ezen a bolygón.
- Nos… igazából, hogy is mondjam… fogalmam sincs – oh te idióta, jobb lett volna ha inkább befogod és elsétálsz.
- Huh, bevallom nem számítottam nagyon konkrét válaszra, de ennél többet reméltem! – hiába bújtatta arcát kedves mosoly mögé, tudtam, hogy ezzel megbántottam.
- Sajnálom… kicsit össze vagyok zavarodva. De abban biztos vagyok, hogy szeretek veled lenni…– a kétértelmű kijelentésemre elvigyorodott, mire gyors mentegetőzésbe kezdtem - már mint nem úgy… vagyis úgy is, mert nagyon …– egyre rosszabb lesz és ez meg elégedett képpel bámulja a szerencsétlenkedésem – áh, szóval szükségem van rád. A többi meg majd kialakul! – szinte leizzadtam, amíg próbáltam valami értelmeset kihozni a zagyválásomból.
- Ennyi nekem pont elég! – közölte elégedetten és már előttem is állt. Közelebb húzott magához, amitől én ismét elvesztettem az önkontrollom és a hajába túrva rántottam magamhoz.
- Holnap este üres lesz a ház! – nyögtem még a csók hatása alatt és csak miután kimondtam jutott eszembe, hogy talán nem kellett volna.
- Ez mit jelent? – kérdezte felvont szemöldökkel és úgy tűnt, mint aki egy mosolyt próbál elnyomni.
- Hogy szabad a vásár – forgattam a szemem. – Szerinted mégis mit?
- Hétre itt leszek! – ismét felé hajoltam, hogy édes csókját elraktározhassam amíg nincs velem.

Még mindig a csóktól szédelegve haladtam a ház felé. Csak egy nap Kristen, csak egy nap! Én most tényleg éppen azzal nyugatom magam, hogy mennyire kevés az az idő, amíg nem látom? Úgy tűnik…
Benyitottam a házba, talán kicsit túl nagy hévvel vágtam ki az ajtót.
- Auu – anyám a karját simogatva lépett ki az ajtó mögül.
- Te leskelődtél utánam? – kérdeztem meghökkenve, bár nem tudom mire számítottam.
- Mi? Hogy én? Dehogy! – vihogott, mint akit tetten értek. Bevágtam az ajtót, összekulcsoltam a kezeimet és felvettem az „úgyis tudom, hogy hazudsz” arckifejésemet. – Jó, de csak mert pont az ablak felé jártam! Egyébként meg nem neked kéne számon kérned, nem én vagyok az, aki se szó, se beszéd eltűnt itthonról! – kezdte a károgást.
- Egy barátomnál voltam! – szerettem volna egy vállrándítással elintézni, de azt megint elfelejtettem, hogy az anyámról van szó.
- Akkor ez megint az a barát, akit én nem ismerek! – jelentette ki sértetten.
- Pontosan! – helyeseltem, mert gondoltam így rövidebbre zárhatjuk.
- Akkor szeretném megismerni! – rémülten kaptam felé a tekintetem, mire elégedetten elvigyorodott.
- Rendben! – engem ugyan nem fogsz meg, anya! – Majd megkérdezem mikor ér rá! – mondtam és a lépcső felé indultam.
- Kislányom azért azt tudnod kell, hogy nagyon csalódott vagyok, hogy nem is szóltál, hogy elmész! – fogott hozzá a lelki szöveghez.
- Szükségem volt a támogatásra a tegnap este után – céloztam a Mike témára, mire arca megenyhült. Tudtam én, hogy ez bejön. Bár ha tudná, mit értek pontosan támogatás címszó alatt…
- Igen, szerettem volna beszélni róla! Jó vagy drágám? – közelebb araszolt és megsimította az arcom.
- Persze, teljesen. Csak nem akartam itthon lenni! – folytattam egyre unottabban és már alig vártam, hogy felmehessek a szobámba.
- Megértem és ha szeretnél róla beszélni…
- Még nem! – vágtam rá azonnal. – Most inkább lepihennék egy kicsit! – újra a lépcső felé közelítettem és láss csodát, most nem tartotta vissza. Még hozzá tette, hogy azért ebédre jöjjek le. Rájöttem, hogy egy ideig ez a Mike téma lesz az én mentségem mindenre, ami anyámmal kapcsolatos.

Másnap már nem volt ennyire megértő és figyelmes. Az igazi MamaStew ismét győzedelmeskedett a tündéri anya szerep fölött. Mehettem vele a szupermarketbe, ahol kínszenvedéssel teli órákat voltam kénytelen tölteni. Nem értem, hogy egy tej megvásárlásánál, hogy lehet ennyit variálni. Nem volt félzsíros, ez meg kiverte a balhét, hogy azonnal hozzanak neki a raktárból, mert vigyáznia kell a vonalaira. Milyen vonalaira, kérdem én. De inkább csak csendesen tűrtem és nem szóltam semmit.
Szinte a másodperceket számoltam a délután folyamán és mikor elérkezett az öt óra lesiettem, hogy elköszönjek anyámtól. A konyha asztalon dobolva vártam, hogy végre elinduljon.
- Biztos nem szeretnéd, ha itthon maradnék? Még le tudom mondani! – kérdezte, miközben titokban – legalábbis Ő ebben a tévhitben élt - begyömöszölt egy üveg tequilát a táskájába.
- Menj csak ez a film fontos anya! – biztosítottam az órámat bámulva.
- Rendben, de ha valami van…
- Azonnal hívlak! – feleltem unottan, mire mosolyogva bólintott és egy puszi után végre kilépett az ajtón.
Fejvesztve rohantam fel a szobámba, kettesével szedve a lépcsőfokokat hogy összekészüljek az estére. Egésznap Rob körül jártak a gondolataim, alig vártam, hogy végre megérkezzen.
Éppen a tükörben nézegettem magam, az utolsó simításokat végezve, mikor végre megszólalt a csengő. Beleremegett a gyomrom a tudatba, hogy megérkezett.

A fésű a földön landolt de én akkor már hanyatt-homlok rohantam lefelé, az ajtó előtt megtorpantam, belenéztem a tükörbe, egész tűrhető voltam, a bazi nagy színváltós foltot kivéve a fejem baloldalán. Mélyen beszívtam a levegőt, csak nyugi, nyugi… nyugodt vagyok. Komolyságot erőltetve magamra nyitottam az ajtót. Ott állt előttem, lazán, farmerban és bőrdzsekiben, az én személyes szexi vámpírom. Időt sem hagyva neki már húztam is befelé, az ajtót lábammal löktem be, ajkam már az övét kereste. Ennyit a komolyságról... Úgy csimpaszkodtam rajta mint valami kismajom, vadul megcsókoltam, mire ő vigyorogva eltolt magától.
- Honnan ez a nagy hév Stew? – kérdezte önelégülten. Arcáról tisztán leolvashattam, megint nagyon örül magának. De most valahogy nem számított.
- Megőrjítettél – suttogtam izgatottan, kezem már a pólója alatt mászkált. Nevetve tolt el megint, kezdtem zabos lenni, most meg mi a frász van?
- Rendes esetben eszem ágában nem lenne ellenkezni veled hogyha le akarnál teperni, de most nálad vagyunk. – körbepillantott a házban, mintha keresne valamit. Sürgetve legyintettem.
- Nincs itthon.. – morogtam , most már tényleg érezni akartam ajkai mámorító csókját bőrömön. Beleborzongtam érintésébe, még ha az finomkodó és óvatos is volt.
- Ebben az esetben.. – mohón kapott utánam, felültetett a konyhapultra miközben nyelvünk vad táncától megrészegültem. Dereka köré fontam a lábaimat, majd kezdtem leráncigálni a dzsekijét. Örömmel konstatáltam hogy már csak egy fehér atléta választ el attól hogy végre csupasz bőrét érinthessem. Hirtelen hátradöntött a márványpultra, fölém hajolt megszakítva a csókunkat.
- Nem kellene ezt a szobádban folytatni? – hangja rekedt volt már a vágytól, mi tagadást, én is lihegve válaszoltam már.
- Az emeleten – amint ezt kimondtam , megragadott elindulva velem felfelé.

Egy pillanatra sem engedtem a szorításomon a teste körül. Nyelve az enyémet ostromolta, és én teljesen kikapcsoltam, arra eszméltem mikor a nyakamba csókolt miközben lazán az ágyamra ejtett. Kifulladva, vágytól szétvetve néztem rá, Rob pedig elővette az önelégült mosolyát. Ohh hát akkor játszunk szépen. Lassan kezdtem kigombolni az ingemet, végigsimítva a hasamon. Rob tekintete megkeményedett, nyelt egyet. Nem bírtam tovább várni, az atlétájánál fogva húztam magamhoz. Éreztem a súlyát , a csípőmnél pedig nadrágjának kemény dudorát. Elégedetten vigyorogtam.
Rob ajkai a nyakamnál jártak egyre lejjebb és lejjebb míg el nem értek a melleimig. Próbáltam türtőztetni magam, de a sikoly szinte kirobbant belőlem. Halk kuncogást hallottam ami a hasam felé tartott. Ohh te jó..nem volt időm végiggondolni sem, Rob nyelve rám talált és én csak vergődtem az ágyon. A gyötrelem és az élvezet egyszerre akarták szétszaggatni testemet. Kétségbeesetten kapaszkodtam a lepedőbe, megpróbáltam nem elájulni.
-Rob!Rob! Robhh… - elfulló nyögéseim betöltötték a szobát. Ez a pasi…megőrjít! Éppen ezért ő is megérdemli a viszonzást. Nehezemre esett ugyan, de feltámaszkodtam a könyökömre. Kéjtől elhomályosult szemmel néztem rá miközben ő még mindig a lábaim között volt és épp örömet okozott. A látványtól csak még jobban felizgultam és a hasamban lévő csomó egyre csak nőtt a kínzó vágytól.

- Gyere ide – lihegtem erőtlenül, mire rám nézett. – Gyere! – mondtam megint és felhúztam magamhoz. Ott térdeltünk az ágyon, és a nadrágja még mindig rajta volt. Cöh. Nincs ez így rendben , fogtam és lerángattam róla. Rob nem értette a dolgot, de inkább nem kérdezett. Megcsókoltam, gyengéden és puhán , közben tolakodó ujjaim becsusszantak az alsójába. Behunyta a szemét amint megérintettem, élvezettel néztem az arcát, elragadtatás tükröződött rajta. Kezeit a csípőmön nyugtatta, aztán megindult lefelé míg meg nem érintett. Az ajkamba haraptam hunytam le én is a szemem. Ez a helyzet teljesen új élményt nyújtott. Testem minden porcikája kéjtől bizsergett. Lassan kezdtem simogatni mire puha ujjai végigsiklottak rajtam. Mozdulataink tükrözték egymást, amitől hirtelen kevés lett a szobában a levegő. Gyorsítottunk az iramon, egymásra dőlve küszködtünk az elsöprő vággyal. Soha nem csináltam még ilyet, de az újdonság letaglózott. Rob rekedt hörgése közvetlen a fülem mellől jött. Már nem volt sok hátra. Kinyitottam a szemem. Gyönyörű arca kínlódó tekintettel várta a beteljesülést. Éreztem ahogy testem elernyed majd megfeszül. A kéj hullámai lerántottak magukkal, boldogan rogytam Rob vállára, kiélvezve minden pillanatát a gyönyörnek. Pár pillanat volt csupán és meghallottam azt a hangot amitől még így örömtől ittasan is megremegett a gyomrom. Rob gyötrődő morgását felváltotta az elégedett zihálás halk nesze. Hátra dőlt az ágyon, izzadt testünk összefonódott a kielégülés mámorában.

Anyám hangja hasított bele a nyugodt csendbe.
- Kristen! Kristen! Ezt nem fogod elhinni! – az ajtón keresztül is hallottam közeledő hangját, már a lépcsőn járhatott. A pánik elborította egész testemet. Lesokkoltam, képtelen voltam rá hogy megmozduljak. Bassza meg!.. Itt fekszem meztelenül, miközben az édesen alvó Twilight szupersztár Robert Pattinson – aki persze szintén pucér - ölelő karjai körém fonódnak. Hiába éreztem tennem kell valamit… lehetetlen volt. Időm sem volt már semmire. Eljött a vég…
- Kristen! Fantasztikus hírem...- nyílt az ajtó és anyámnak torkán akadt a befejezés. Nem tudom milyen fejet vághattam mikor bejött, de teljesen lemerevedett, ott állt a kilincset szorongatva, tekintete idegesen járt Rob és én köztem. Az említett eközben ébredezni kezdett. Fasza! Kinyitotta a szemét, rám mosolygott. Dermedten mutattam anyám felé, követtet pillantásával. Anyám még mindig sóbálványt játszott. Éreztem ahogy Rob megremegett ijedtében, majd persze elővette énje udvarias felét.
- Öhm.. Jó estét. A nevem Robert Pattinson, örülök hogy megismerhetem, már sokat hallottam önről. – dadogta zavartan nyakig húzva a takarót. Anyámnak sem kellett több, ott ahol volt, ünnepélyesen hátravágódott.
Ijedten hámoztam le magamról Rob ölelő karjait, hogy felülhessek az ágyon, így rálátva a földön fekvő anyámra. Hát ezt meg mi lelte? Rob követett a mozdulatban, miközben zavart pillantásokat váltottunk. Nem telt bele egy perce és anyám újra talpon volt, hitetlenkedve bámult minket.

- Én is örülök! – hadarta zavartan, némi fáziskéséssel. Egy biztos: az anyám teljesen bolond! - Kristen! – ajaj – A konyhába most! – intett és már ott sem volt.
- A kurva életbe! – nyögtem lemondóan és elkezdtem kimászni az ágyból.
- Azt mondtad egyedül leszel! – szólelt meg az a félisten és mintha hangjában ott bujkált volna némi szemrehányás.
- Mert úgy volt! – mondtam idegesen, miközben magamra kaptam néhány ruhadarabot. – Maradj itt! – utasítottam és kisiettem az ajtón.
Leérve a konyhába, anya elmerülten a pultot törölgette. Tényleg nagyon kiborítottam.
- Tartozol némi magyarázattal! – összerezzentem a hangja hallatán, nem tudtam, hogy már észrevett. Főleg, hogy meg sem fordult…
- Mit kell ezen magyarázni? – kérdeztem gúnyosan. Ennyire még csak nem öreg…
- Nem vagy olyan helyzetben, hogy szemtelenkedj kislányom! – mordult rám, miközben eldobta a rongyot. – Tudod ki Ő?
- Mégis minek nézel? Gondolod, hogy lefekszem valakivel, akit nem is ismerek? – kérdeztem meghökkenve. Még a feltételezés is sértő.
- Nem úgy értem! – legyintett, mire fellélegeztem. Legalább kurvának nem néz, ez már valami. – Ő Edward Cullen, a vámpír! – közölte hüledezve. A szám elé kellett, hogy kapjam a kezem, különben képen röhögtem volna.

- Nem, Ő Robert Pattinson, a színész! – erőltettem magamra némi komolyságot. Anyám, aki a mesés Hollywoodi világban mozog, nem tud megkülönböztetni egy szerepet a valóságtól… szép.
- Chh… - fintorgott, mintha valami oltári nagy baromságot mondtam volna. - Szóval ti most… izé…jártok vagy hogy mondják ezt? – zavartan kereste a szavakat, ami még vicces is lett volna, de pont egy gyenge pontra tapintott.
- Ismerkedünk! – vágtam rá gyorsan, de azonnal meg is bántam, ahogy megláttam elkerekedett szemeit a kijelentésem hallatán.
- Csalódtam benned, Kristen! Hát így neveltelek én? A szex nem játék kislányom, ráadásul Mike még csak most… vagyis azt sem tudom, hogy egyáltalán mi van veletek! Te meg már egy másik pasival hemperegsz. Szégyen… ezt… nem is merek belegondolni apád mit szólna hozzá! – na abba én sem… a kiselőadás valószínűleg tovább tartott volna, ha nem szólok közbe.
- Ez az én életem! – emlékeztettem kissé ingerülten. – És nem tegnap ismertem meg, ha ettől félsz. Ne aggódj, a tökéletes neveléselméleted nálam sem mondott csődöt. Már egy ideje találkozgatunk, aztán majd meglátjuk mi lesz! – erre mintha kicsit lehiggadt volna, legalább a feje nem volt már vörös.
- Hmm… meglátjuk mi lesz. – gúnyolódott rajtam. - Jól van, nem szólok bele, azt csinálsz, amit akarsz! – közölte sértődötten. Áh, most jön a lelki terror… remek!
Talán még folytatta volna, ha közben a szóban forgó személy – anyám talán a megrontó szót használná -, nem lépett volna be a konyhába. Ledermedve vártam, mi következik most! Úgy értem anya részéről mi következik most. Talán a legkevésbé számítottam arra, ami történt. Anya mosolyogva ránézett Robra…

- Nos az imént nem tudtam bemutatkozni rendesen… Jules Stewart vagyok! – megbabonázva nyújtotta kezét Rob felé, aki zavartan elfogadta és –ismét- bemutatkozott neki. – Remélem velünk vacsorázol, biztos megéheztél! – a torkomon akadt a szó… csak képzeltem vagy anyám tényleg az esti tevékenységünkre célozgatott burkoltan? Rob képét elnézve, nem csak nekem jutott eszembe ez a variáció.
- Ha nem zavarok! – találta meg kisvártatva a hangját.
- Dehogy! – közölte anya, egy elégedett vigyor kíséretében, majd eliszkolt, hogy megterítsen.
- Nem kell ezt csinálnod! – ráztam a fejem, miközben lemásztam a székről.
- Szívesen maradok, ha téged zavar, akkor…
- Nem! – szögeztem le gondolkodás nélkül - Csak nem tudod, mire vállalkoztál! – Rob elmosolyodott és közelebb lépett hozzám. Ahogy ujjai a csípőmre csúsztak, éreztem, hogy hatalmába kerít a vágy. Ez így nem lesz jó… lassan nem bírok vele megmaradni egy szobában, anélkül, hogy ne akarnék azonnal rámászni.
- Engem nem kell félteni – suttogta a nyakamba, majd belecsókolt. Beleremegtem, ahogy finoman szívogatni kezdte a bőrt. De nem élvezhettem sokáig, mert anyám hangja szűrődött ki az ebédlőből, hogy ideje menni. Sóhajtva engedelmeskedtünk.

Azt hiszem Rob már rég megbánta, hogy itt maradt. Talán épp most dönti el, hogy nem akar többet látni… A vacsora alatt anya folyamatosan faggatta szerencsétlent. A téma központjában természetesen a Twilight volt. Minden tudni akart róla, cseppet sem titkolva határtalan imádatát iránta. Unottan pöckölgettem a szalvétámat és közben azon jártak a gondolataim, hogy az élet miért szívatott meg ennyire. Rob természetesen kifogástalan módon viselkedett. Kedvesen válaszolt, anyám leghülyébb kérdéseire is, amit ha nekem tett volna fel, valószínűleg kiröhögöm.
De ami a legjobban felhúzott, az csak a búcsúzkodásnál következett! Az én egyetlen drága anyám, mint egy pincsikutya követett minket az ajtóig, ami nem is lett volna akkora gond. Csakhogy pofátlan módon, hosszú percekig ölelgette Robot. Majd szét vetett az ideg, ha nem veszi le róla a vén mancsait, hiába az anyám megtépem! Hangosan megköszörültem a tokrom, mire végre valahára elengedte a megszeppent filmsztárt. Majd miután hozzátette, hogy valamelyik nap jöjjön át ebédre, végre lelépett. Bocsánatkérően néztem Robra, aki csak elmosolyodott és közelebb húzott magához.
- Nem is volt olyan vészes – suttogta halkan, de arcáról lerítt, még mindig sokkos állapotban van.
- Igen ő az anyám – jelentettem ki a tényt amit mindig próbáltam magamban tagadni.
- Holnap? – kérdeztem reménykedve miközben szorosan hozzábújtam. Kezem a dzsekije alá csúszott, azt kívántam bár itt maradhatna. De sajnos ez elvetélt ötlet volt, mivel anyám lesett volna minden alkalmat hogy közbeavatkozhasson. Az a tündéri lélek..

- Holnap – jelentette ki sóhajtva, ha most tényleg menő vámpír lenne visszajönne az ablakon keresztül, de sajna nincs ilyen szerencsénk. Kristen te meg gyökér vagy amiért ilyeneken járatod az agyad. – Ugye tudod hogy anyukád valószínűleg minket les a kukucskálón keresztül? – suttogta a fülembe. Az meg na ná hogy kukkol, perverz vénlány.
- Akkor adjuk meg neki az örömöt. – vigyorogtam kajánul és rávetettem magam Rob ajkaira. Úgy csókoltam mint akinek elmentek otthonról, vadul , szenvedélyesen. Félig azért hogy felvágjak anyám előtt, de főleg azért mert a vágyódás új erővel tört rám. Legszívesebben letepertem volna ott helyben. De nem tehettem, így hát csak csókoltuk és öleltük egymást, tudtam hogy ő is kíván, éreztem rajta. A tartásával – ami anyám figyelő tekintete miatt merev de mégis így –jelezte hogy akar engem. Jaj és még én mennyire akartam! Kétségbeesett nyögés szakadt fel belőlem.
- Veled megyek! – jelentettem ki, keserűen elmosolyodott.
- Tudod hogy maradnod kell, és különben is, anyukádnak biztos sok kérdése van még. – gonoszan vigyorgott, mire már nem is nyögtem inkább felvisítottam.
- Gyűlöllek! – morogtam idegbetegen, annyira tudtam hogy igaza van. Anyám ki fog akasztani, még a mai este folyamán.
- Tudom – magához ölelt, még egyszer utoljára beszívtam Rob őrjítő illatát. Puha csókot lehelt ajkaimra majd elindult a kocsi felé… Ha hagytam volna, de csak nem akaródzott elengedni a kezét.
- Kristen… - szólt rám csüggedten mire meglágyultam. Holnap találkozunk, pár óra múlva, nem fogok rinyapina módjára viselkedni. Akkor sem!..
- Jó éjt – búcsúztam el és mielőtt még meggondoltam volna magam , gyorsan megfordultam . Sebesen benyitottam az ajtón, mire anyám épp látványosan nézte a zene tv-t. Egy benga fekete rapper lökte az igét a seggbe rakott csajokról és arról hogy szét fogja szívni az agyát.

- Nocsak, nem is tudtam hogy szereted az ilyen zenét. – te álszent kis.. tettem hozzá magamban.
- Igen…nos..a kedvencem.. – aha persze. Behalok ettől a nőtől egyszer. Nem tiszteli a magánéletem, és még hülyének is néz. Puffogva másztam vissza a szobámba hogy elüssem az időt. Épp Mike egyik újabb könyörgő e-mailjét olvastam mikor vad kopogtatás rázta meg az ajtómat. Kezdődik…
-Szabad – sóhajtottam letörten. Ezzel szemben anyám kíváncsiságtól izzó szemeiből csak úgy sütött a boldogság amint belépett az ajtón. Most biztos nagyon büszke az ő ici pici kicsi lányára amiért az hazahozta a világhírű szexi macsó vámpírt, aki mellesleg kifogástalanul viselkedik még a leghülyébb helyzetekben is. Csodás!
- Jaj Kristen..én olyan büszke vagyok rád.. – én megmondtam..
- Anya.. bármennyire is hihetetlenül hangzik ez a te számodra, nem terveztem el a dolgot, csak úgy jött..szóval örülnék neki ha leszállnál a témáról. Rob pedig értékelné a diszkréciódat velünk kapcsolatban. Vagyis ne dicsekedj ezzel a barátnőidnek oké? – anyám arcán látványos sértődöttség lett úrrá.
- Ezt ő mondta?
- Nem...én mondom! Nem kell a felhajtás…
- Persze persze…nem is akartam – sunnyogta halkan. Hirtelen felcsillant a szeme,amit rossz előjelnek véltem – Na és mond csak…milyen az ágyban? – kérdezte mohó érdeklődéssel.
- Anya! – most már biztos hogy elcseréltek a kórházban.. – ez nem rád tartozik!
- Amíg az én házamban csináljátok addig… - lentről felharsant a csengő. Bárki legyen is az, köszönöm! Anyám kelletlenül kivonult, de tudtam, ezzel még koránt sincs vége, már vérszemet kapott.

Már épp visszatértem a mailjeimhez, de akkor lentről anyám hangja harsant fel. Mi az már megint?
- Nem meg mondtam hogy ide ne tolt többet a képed te kis szarházi? – üvöltötte anyu dühtől fortyogó hangon. Ez most vagy egy házaló ügynök vagy…
- Jules, kérlek, beszélnem kell vele! – Mike!
- Többet nem fogsz a lányom közelébe menni, erre mérget vehetsz!
- De..
- Hord el magad, vagy hozom a gázsprayt, és nagyon megbánod! – anyu úgy ráripakodott szegény gyerekre hogy az meghátrált. Milyen szegény gyerek?!.. Megérdemli amit kap. Még mindig fáj egy kicsit az arcom.
- Jules…
Anyám Mike-ra baszta az ajtót, majd magában morogva bemasírozott a konyhába. Talán mégis van közünk egymáshoz.

Robert

Hogy én mekkora szerencsecsomag vagyok! – futott át a gondolat rajtam szinte minden pillanatban amit Krissel töltöttem. Vele mindig úgy éreztem normális vagyok. Csak egy átlagos szerencsés hülye gyerek aki örül hogy egy ilyen csaj bírja a fejét.
Neki nem a felszínes mindenki Robja kellett, sosem kért a csillogásomból. Vele, kezdtem végre önmagam lenni, az akit elástam magamban mélyre, feltört bennem. És ha el akartam nyomni Kristen visszahozta. De azért a próbáltam megtartani a kemény vagyok image-t, csak ez a közelében sokkal nehezebb volt. Az idő olyan gyorsan telt ha együtt voltunk, túl hamar kellett visszalépnem a nyilvánosságba. Most hogy elkezdtük a második filmet forgatni sokkal több súly szakadt a nyakamba, a sajtó nyál csorgatva leste minden mozdulatomat , és persze ott voltak az elvárások amiknek meg kellett felelnem. Küszködve vártam minden egyes nap a végszót hogy azután újra Stewal töltsem az estét. Hol nálam voltunk, hol pedig náluk. Jules Stewart úgy tűnt életcéljául tűzte ki hogy egy perc nyugalmat se adjon nekünk. Kristen majd fel robbant tőle, de engem nem érdekelt. Feldobott hogy végre élhettem az életem és úgy tehetek mintha átlagos lennék.
Munka utána barátnő+ barátnő idegesítő mindenlébenkanál anyukája.
Az életem kezdett egy ritmust felvenni, és a napi rutintól szinte szárnyaltam. Sokkal jobban teljesítettem úgy hogy tudtam pár óra és kiléphetek a sztárság mocskából.

Chris a mai nap valószínűleg nem akart belőlünk kifacsart paradicsomot csinálni, így elengedett minket kora délután. Gyorsan vakartam magamról a fehér sminket, bár Jules biztos díjazta volna, úgyis előállt már a mi lenne ha Edwardként mennék gondolat menettel, erre persze Kristen jól leoltotta mire Jules nyavalyogva visszavonult. Hangosan felnevettem az emlékre, és jó érzéssel töltött el, hogy most már érdemes mire emlékeznem. Nikki csörtetett be mellém a parókáját feszegetve. Megint azzal az „elment az eszed hogy magadban röhögsz?” fejjel nézett rám.
- Mikor ismerhetem már meg végre? – kérdezte idegbetegen közben a póthaját cibálta ami csak nem akart megszabadulni a fejétől.
- Jaj.. .Nikki… kérlek...- de lassan jön már ez a festék lefelé...
- Most meg mi van? Csak nem egy üresfejű libát szedtél fel..megint? Szégyelled mi? – Nikki a szemöldökét húzogatta, én a lecsapásán gondolkodtam.
- Ugyan kérlek.. csak félek hogy elrontanátok – néztem rá, és a félig leküzdött parókára.
- Hát ha eddig te nem rontottad el, mi már nem sok mindent tehetünk – somolygott Nikki, de én csak legyintettem. Nem érdekel hogy nézek ki, akkor is elhúzok. Beülve a kocsiba, Nikkin járt az agyam. Valószínűleg tartom hogy kedvelné Krist, de az még félelmetesebb hogy Kristen is bírná őt. Mi lenne akkor velem ha ezek egymásra találnának?Jesszus..

Leparkoltam a ház előtt, majd elsunnyogtam az ajtóig. Alig érte el a kezem a fát már nyílt is az ajtó. Jules…rossz dolog a leskelődés.
- Szervusz Rob, kerülj beljebb. Kérsz valamit?
- Talán egy üdítőt, az jól esne. Baromi meleg van odakint. Kristen? – leültem a kanapéra és hátradöntöttem a fejemet.
- Fent van, biztos megint bömbölteti a zenét a fejhallgatón. Egyszer úgyis megsüketül az a lány. – morogta Jules miközben odaadta piámat. Felhajtottam felfelé indulva a lépcsőn. Kris valóban ott ült a gép előtt. Halkan osontam mögé, bár még én is hallottam a zenét annyira hangos volt. A böngészőben a „Rob Pattinson + girlfriend” volt bepötyögve, nem esett messze az alma a fájától. Lehajoltam és belecsókoltam a nyakába. Szegény akkorát ugrott hogy még a hangfalat is lerántotta.
- Hülye vagy? – rivallt rám kivörösödött fejjel.
- Azért vagy ideges mert megijesztettelek vagy mert megláttam mit csinálsz a neten? – nem bírtam levakarni a vigyoromat.
- Fogd be! Nem csináltam semmi rosszat.
- Miért nem tőlem kérdezel ilyeneket? – próbáltam békülőre venni a figurát, kezemet a derekára csúsztattam, ajkam az övét kereste.
- Te úgyse lennél őszinte… – suttogta lehunyt szemmel.
- Mikor hazudtam én neked? – tettem fel a kérdést, de választ sem várva, ajkaim rátaláltak. Gyengéd csók volt, de persze Stewie megint nem bírt magával. Imádom ezt a csajt!.. Kezei a pólóm alá csúsztak, nyelve incselkedő játékba kezdett velem.
- Oh... te… na megállj – nyögtem ki erőtlenül. Le akartam teperni ott helyben, és láttam a szemében már alig várja hogy megtegyem. Kezem a fenekére siklott.
- Gyerekek! – összerezzentem a hang hallatán ami az ajtóból jött. Ilyen nincs! – Jön valaki velem vásárolni?!.. – a fejemen ádáz kifejezés csücsülhetett mert Kris a „na ugye megmondtam hogy egy kibírhatatlan nőszemély” nézéssel bámult. Kifejezéstelen tekintetet erőltettem magamra úgy fordultam meg.

- Kristen? Jössz!
- Ez kérdés volt? – fújtatott egyet tehetetlenül majd a dzsekijéért nyúlt. – Maradj csak, hamar megjárjuk, nézz Tv-t vagy gépezz. – mondta megértően mikor én is készülődni kezdtem.
- Vagy választhatsz anyám számtalan pornója közül. – súgta oda nekem vigyorogva.
- Ezt hallottam! – méltatlankodott Jules. Én azért még lekísértem őket, majd bevágódtam a kanapéra. Végülis mindennapos dolog hogy az ember kanapéján elterülve RPattz tévét bámulva üdítőt szürcsöl.
Semmi érdekes műsort nem találtam, már éppen azon törtem a fejem, hogy kutatok egy kicsit a Jules féle dvd-k közt, de a csengő megszólalt. Nah vajon ki lehet az? Arra gondoltam, ki kéne nyitni, de mégis csak hülyén venné ki magát, ha Robert Pattinson nyitna ajtót…ki tudja ki az! Áh a francba az egómmal, megnézem. Odavánszorogtam az ajtóhoz és unott fejjel szélesre tártam. Az unalmat azonnal felváltotta a mérhetetlen düh… mióta várok erre a pillanatra! Ez a senki, hogy meri ide tolni a képét egyáltalán?
- Mit keresel itt? – kérdeztem alig kapva levegőt az idegességtől.
- Ezt én is kérdezhetném tőled! Mi a francot csinálsz a csajom házában? – vágott vissza, szintén dühösen. Na ne röhögtessen már.
- Miről beszélsz? Kristen már rég kiadta az utadat! – feleltem gúnyosan.

- Tévedésben élsz, úgy tűnik én kell, hogy felvilágosítsalak! Kristennel ugyan összevesztünk, de szóba sem került a szakítás… talán ezt nem mondta neked? - kérdezte elégedetten vigyorogva. Kényszert éreztem, hogy letöröljem azt a kibaszott széles mosolyát, viszketett a tenyerem. Közben belépett, kérdés nélkül az előszoba közepén termett. Ahogy elsuhant mellettem megéreztem rajta valamit. Alkohol szaga volt, vagyis részeg. Most, hogy jobban megnéztem a koordinációval is volt némi problémája.
- Szerintem azok után amit tettél, elég egyértelmű, hogy nem akar már látni! – közöltem feldúltan és a kezem ökölbe szorult. Annyira nyomorult, mégis mit akart tőle Kristen?
- Ezt nem te fogod eldönteni! Egyenlőre te vagy az, akinek kussolni a kéne, te akarod megdugni a barátnőmet… vagy már meg is tetted? – folytatta vörösödő fejjel. Láttam rajta, hogy nincs magánál, teljesen az alkohol befolyása alatt van. Ki kell dobnom, mielőtt Kristen haza jön, nem kéne így itt látnia. – Nem csodálkoznék, amilyen kis kurva mostanság! – nevetett fel gúnyosan. Na itt telt be a pohár! Engem lehordhat aminek csak akar, de Kristenről nem beszélhet így.
- Te szemétláda! – megragadtam a pulóverénél fogva és a falhoz nyomtam. – Utoljára mondom: vagy elmész most, vagy esküszöm azt is megbánod, hogy a világra jöttél te nyomorult. – vicsorogtam rá, mire csak elmosolyodott.
- Csak rajta…talán félsz megtenni? Mit is eszik benned Kristen? Nem vagy több, mint egy kirakatbábú és erre ő is rá fog jönni! – betelt a pohár. Agyamat teljesen elöntötte a düh, már nem voltam képes gondolkodni sem. Ösztöneim cselekedtek helyettem. Most megint valami olyasmit éreztem, mikor megláttam Kristen monokliját, elégtételt akartam. Megragadtam és a földhöz vágtam, mire ő nyekkent egyet. De ahelyett, hogy kiterült volna felállat és eltorzult fejjel megindult felém. Olyan gyorsan, hogy védekezni is képtelen voltam, a falhoz taszított és behúzott egyet. Megráztam a fejem az ütés erejétől és a számhoz emeltem a kezem. Ahogy a szám széléhez értem, éreztem, hogy sajog, ez a majom felszakította. Véres kezem látványa még jobban felingerelt, fogtam magam és teljes erőmből vissza adtam neki a kölcsönt, amitől ismét a földön találta magát. Ez sem tántorított vissza, sőt végre jobban hozzá férhetek. Elsőként belerúgtam a hasába, amitől összerezzen, majd letérdeltem mellé, hogy ismét bemossak neki párat.

- Csak amit megérdemelsz, te senkiházi – dünnyögtem és közben behúztam neki egy akkorát, hogy a feje a földhöz koccant. Már éppen emeltem a kezem, hogy adjam neki a következőt, de egy hang megállított a mozdulatban.
- Mi folyik itt? – hallottam meg Kristen ijedt hangját az ajtóból, mire elengedtem Mikeot és hátra fordultam. – Rob?... Mike?... Jézusom – hüledezett rémülten és kiestek az a kezéből a zacskók. Jules döbbent arccal állt mögötte, meg sem bírt szólalni. Visszanéztem Mikera, akinek szépen kidekoráltam a képét, és aki jelen pillanatban mozdulatlanul feküdt a padlón…