You can be my Bella - 7. fejezet

Valódi érzelmek

Kedves olvasók!
Itt is van a soron következő fejezet: a bűvös 7.
Reméljük ez is elnyeri majd a tetszéseteket, mivel próbáltunk a kedvetekben járni vele. ^^
Éppen ezért sok-sok kommentre számítunk. Nem is húzzuk tovább az időt. Jó olvasást!
Brianna & Lady

Elakadt a szavam ahogy ránéztem. Látszott rajta, nagyon küzd hogy ne sírja el magát. Rob te idióta! Gratulálhatsz magadnak, amiért sikerült ezt összehozni.
- Kérlek, ne sírj… – szólaltam meg halkan, alig találva a hangomat. Sajnos mire ezt kimondtam arcán végiggördült az első könnycsepp. Nem bírtam így látni. Elé léptem, gyengéden végigsimítva arcán, töröltem le bűnöm szomorú bizonyítékát. Kristen arca gyötrődő grimaszba torzult, lehunyt szeméből is ömlöttek a könnyek. Fájt, legszívesebben elfutottam volna, csakhogy ne kelljen látnom mit is tettem vele. Mit tett vele a gyávaságom, az önérzetem és a büszkeségem. Kezemmel –ami még mindig az arcát fogta – finoman a hajába túrtam, fejemet előre billentettem, hogy homlokunk összeérjen.

- Adj még egy esélyt…könyörgöm – leheltem némán. Abban a pillanatban minden gondolat kiszállt belőlem, nem féltem a visszautasítástól, nem reménykedtem semmiben. Bármi is lesz, az ő döntése. A zajok mind elhalkultak, és az a pár szó amit mondott, jegesen tisztán csengett füleimnek.
- Miért akarsz engem ennyire? – tette fel a kérdést, hangjából áradt az tehetetlen értetlenség.
Nem gondolkodva azonnal feleltem neki.
- Mert csak veled tudom túlélni…- mondtam ki az igazat. - Nem bírom ki nélküled tovább.
- Rob…én nem vagyok elég erős ehhez. Nem vagyok egy szőke reklám barbie, akit mindenki imád.
- Nem érdekel! – vágtam rá rögtön, de ő hajthatatlanul folytatta.
- Te sztár vagy az isten szerelmére, én meg csak egy huszadrangú valaki , nem pedig egy minta barátnő akivel villoghatsz. Velem nem működne…
- Ezt azonnal hagyd abba! Fogd már fel bassza meg! Szeretlek te huszadrangú valaki! Nem akarok mást, csak téged. Mocskos szájú, beszólogatós, reflektor gyűlölő Stew, csak te rád van szükségem. Ez minden, amit mondhatok, minden ami vagyok a tied.
Kristen erre még jobban sírni kezdett, most ilyenkor mi van? Én szerelmet vallok ő meg csak zokog.

- Ne bőgj már – mosolyogtam el rajta.
- Fogd be – szipogta – Utállak te idióta! – nevetett fel és fejemet magához húzva megcsókolt. Elégedetten sóhajtottam fel, kezem derekára simítva vontam magamhoz kecses testét.
Lassan elhúzódott, nekem pedig gombóc nőtt a torkomba. Megéreztem hogy ezzel még nincs minden rendben. Halványan fénylő zöld szemei rám meredtek, kérdően, követelően.
- Mire volt jó ez az egy hét? Miért kellett ezt tenned velem? - nagyot nyelt ahogy ezt kimondta, féltem hogy megint sírni fog ezért szorosan megöleltem. Rob te marha, csak magadat hibáztathatod mindenért.
- Sajnálom – mormoltam a hajába. – Annyira sajnálom… - képtelen voltam mást mondani,de muszáj volt neki elmagyaráznom, mindent. Felkaptam, és a karomban tartva, beléptem vele a házban. Berúgva az ajtót, bevittem a nappaliba, ahol letelepedtünk a kanapéra. Még mindig szorosan magamhoz ölelve beszélni kezdtem.

- Mióta beindult ez a nyüzsgés, sohasem…sohasem éreztem úgy, hogy kötődnöm kellene valakihez, a családomon kívül. Nem kellettek a mély kapcsolatok. Ha az ember híres lesz , sok ember csak arra hajt, hogy kihasználja, és ezt a saját káromon tanultam meg. Szóval nehéz volt akárkiben is megbíznom, nem hogy barátnőd szerezzek. – megálltam egy pillanatra, és hallgattam szívünk ütemes dobogását. Féltem kimondani a következő szavakat, de tudtam, ha most nem vagyok őszinte, azzal elrontok mindent. – Sok egyéjszakás kalandom volt, csak kihasználtam a nőket. Nem kellettek másra, csak hogy lefeküdjek velük, még a nevükre sem emlékeztem sokszor. – Éreztem ahogy Kris felsóhajt a karjaimban, de próbáltam biztos hangon folytatni – De aztán jöttél te! És teljesen elvetted az eszemet. Végre úgy éreztem van valami értelme a száraz életemnek. Benned megtaláltam azt, akire vágytam, és úgy éreztem magam veled mint még soha senkivel. - megálltam, nem tudtam, hogy is mondhatnám el neki , milyen gyáva is voltam. Azt hogy nagy Robert Pattinson simán berezelt.

Apró csókot lehelt a nyakamra, amitől kellemes bizsergés futott végig rajtam. Mélyen beszívva finom illatát vettem erőt magamon és belekezdtem újra.
- Szóval megijedtem tőled…Megrémültem az érzéseidtől, mert eddig egyáltalán nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy lekössem magam. Viszont veled más volt, imádtam…imádok veled lenni, minden porcikádat szeretem és kívánom a nap minden percében. De mikor jött Mike és… – a mondat vége haragos morgásomba fulladt. Le kellett nyugodnom, nem veszíthetem el a fejemet. – és fájt, hogy őt védelmezted. Nem akartalak megbántani. Elhiszed nekem? … - újabb apró csókot éreztem bőrömre siklani, így ezt igennek vettem. - Csak elborult az agyam, és rajtad töltöttem ki a csalódottságom. Igazából régóta bennem van már mit érzek, mégis túl gyáva voltam hogy felfedjem neked magam. De ha még kellek…mindenem a tiéd, vedd el amim csak van…és ha tudsz bocsáss meg nekem…szeretlek Stew. – mormoltam már a hajába lezárva a monológot. Szívem vadul lüktetett a mellkasomban az idegességtől, nem veszíthetem el őt, épp most. Már nem viselném el…

Kristen alakja külön vált az enyémtől, hátradőlve rám pillantott. Szemeiből nem tudtam semmit kiolvasni így tehetetlenül vártam hátha mond valamit. Néhány kínzó másodperc múlva halkan megszólalt.
- Akkor szeress engem – suttogta majd ajkait szorosan az enyémre tapasztotta. Kezei becsúsztak a dzsekim alá majd egy mozdulattal később már a csupasz mellkasomon kalandoztak. Izmaim megmerevedtek lágy érintései alatt. Ahogy mocorogni kezdett ölemben, lágyan ringatva csípőjét elmosolyodott. Bizonyára ő is megérezte erősen lüktető vágyamat a lábaim között. Hajába túrva húztam fejét magamhoz egy olyan csókra, amitől elvesztettem az eszem. Akartam. Most rögtön! Türelmetlenül rángattam le róla szakadt pólóját, hogy aztán végre megérezzem melleinek puhaságát kezeim között. Közelségének eddigi hiánya most tudatosult csak bennem igazán, szükségem volt rá akár a levegőre.
Karjai lehámozták rólam a pólómat, így meztelen felsőtestünk egymáshoz simulhatott. Elbűvölve öleltem magamhoz, amilyen szorosan csak mertem. Két tenyere közé fogta arcomat és rám nézett. Tekintete párás volt a kéjtől, míg enyémben tombolt a kétségbeesett vágy hogy végre érezhessem őt.

- Nem tudod mennyire fájt, hogy nem vagy velem… – suttogtam rekedt hangomon,mire ő magához rántott és újra megcsókolt. Percekig csókoltuk és simogattuk egymást, szenvedélytől mámorosan. Nem bírtam betelni vele, többet és többet akartam. Mohón faltam édes ajkait míg ki nem fogytunk a szuszból, akkor Kris a fülemhez hajolt.
- Kérlek… nem bírok tovább várni – lihegte kifulladva. Ez volt az a mondat amitől nekem elmentek otthonról. Türelmetlenül pattantam fel a kanapéról, magam után húzva Krist a konyhába. Karcsú alakja a konyhapultra támaszkodott. Ha nem kapom meg azonnal meghalok! Nem voltam képes tovább várni.
Ő sürgetve húzta lejjebb magán a boxert, míg én a nadrágomat gomboltam hogy aztán pillanatokon belül megérezzem a forróságot. Földöntúli kábulat szállt le rám. Hallottam ahogy Kristen felsikolt mikor megérez magában.
Ekkor néhány másodpercig egyikünk sem mozdult, csak élveztük egymást. Csókunk vadsága csillapodva hanyatlott át gyengéd érintések táncává.

A hajamba túrva hajtotta le fejem, tudtam mit szeretne, és én boldogan teljesítettem ezen kívánságát. Nyelvem végigsiklott melleinek érzékeny bőrén miközben mozogni kezdtem benne. Az élmény magával ragadó volt, Kristen érzéki nyögései betöltötték a teret és minduntalan engem ingereltek. Gyengén haraptam rá egyik mellbimbójára mire válaszként körmei végigszántották a hátamat, ismerős buja fájdalmat hozva magukkal.
Teste folyékony ezüstként hullámzott érintéseimtől, míg én elvarázsolva figyeltem arcán az élvezet hullámait átsuhanni. Már nem volt sok hogy elérje a tetőfokot, így egyik kezemet a melléről kettőnk közé simítva hajszoltam egyre közelebb az extázishoz. Pillanatokon belül teste megremegett a gyönyörtől majd ernyedten hullott vissza rám. Elragadtatott sikolyát felváltotta halk fáradt nyöszörgése, szíve majd kiszakadt helyéről. Elégedetten mosolyogva öleltem magamhoz, és vártam, hogy szívverése helyreálljon. Fáradtan mosolygott rám. De amint ujjaim végigsimítottak rajta egyből éber lett. Kérdőn nézett a szemembe, de az én testem még mindig vágytól lüktetett, így újra mozogni kezdtem benne.

Megint felakartam ébreszteni a vágyakozását , így egy hirtelen ötlettől vezérelve felültettem a pultra majd letérdeltem elé. Ennyit még kibírt testem is, hogy őt is újra boldoggá tehessem. Először nem értette mit akarok, de amint megérezte kutakodó nyelvemet, készségesen nyitotta szét karcsú lábait előttem. Az eltelt idő után, édes íze szinte megrészegített. Durván ízleltem meg újra és újra, míg Kristen tehetetlenül nyögdécselve figyelte ténykedésem. Selymes érintésével a hajamba túrt közelebb húzva magához. De amint megéreztem a testén átfutó remegést felpattantam, mire ő haragosan fújtatva jelezte nem tetszését. Vigyorogva csókoltam meg , miközben kéjes sóhajommal kísérve újra egyek lettünk. A vérem izgatottan dübörgött ereimben ahogy minden lökéssel egyre közelebb kerültem az áhított boldogsághoz. Lihegve döntöttem hátra karcsú alakját hogy ráhajolhassak melleire. Kristen teste kínlódva vergődött alattam várva a kéj elsöprő erejét.

Felszisszentem ahogy fogai belemélyedtek vállamba , ennek hatására még erősebben szorítottam magamhoz, de még ez sem lett volna elég közel. Úgy tűnt ő is így gondolja, lábait körém kulcsolva próbált még jobban magához húzni. Legszívesebben egybe olvadtam volna vele, hogy saját testemben érezhessem gyorsan dobogó szívét. Vadul kaptam ajkai után, hátha így csillapíthatom eme vágyakozásaimat. Ajkai kérés nélkül szétnyíltak előttem, nyelvünk vad táncot járva utánozta testünk mozgását. Úgy éreztem nem viselek el többet, egy ember nem képes több kéjt kibírni. A remegés kezdett eluralkodni rajtam, izmaim pattanásig feszültek. Kristen vállába fúrtam fejem hogy elnyomjam az állatias ordítást ami torkomból készült előtörni.
Utolsó lökésemmel mindkettőnket eljutottam a gyönyör csodás kínjaiba. Mikor már nem tudod mi az álom és valóság, mert az extázis mindent elvesz tőled , csak az égető szenvedély robbanása marad benned. Úgy érzed már nem bírsz többet, de a hullámok egymás után rántanak be magukkal a pillanatnyi boldogság öntudatlan terébe. Ahol nincs tér, és idő. Csak Kristen és én, és ez az őrült pillanat.

Zihálásunk percek után csillapult csak ,nekem pedig épp annyi erőm maradt hogy a szememet kinyissam. De ez is elég volt hogy meglássam új életem egyetlen értelmét. Szemeiben a kielégülés fénylett , és biztosra vettem , az enyémben is azt láthatta mert végül elégedetten elmosolyodott. Szemei félig lecsukódtak , tudtam hogy mindjárt elalszik. Rám is rám telepedett már a bódítóan kellemes köd ami elönti az ember agyát ilyenkor. Lustán rendbe szedtem magunkat, majd felkaptam Kristen – aki megszokottan körülfont lábaival – és felfele indultam. Álmos , zöld szemeivel az enyémbe nézve suttogta:
- Szeretlek Rob.
Amint ezt kimondta lelkem újra szárnyalt, ajkaimmal végigsimítottam ajkain szájába lehelve válaszom.
- Szeretlek Kris…

Kristen

Most először mondtam ki hangosan, hogy mit érzek iránta. Jobban esett, mint gondoltam volna. Olyan természetesen formálták ajkaim, ezt a mindennél többet jelentő szavacskát, mintha már több százszor kimondtam volna. Pedig nem… Mikenak csak ritkán mondtam és most már tudom, hogy nem volt teljesen igaz. Nem azért, mert hazudni akartam…nem. Azért mert nem tudtam, milyen is az, ha valaki komolyan ezt is érzi. Azt hittem szerelmes vagyok Mikeba annak idején. Most úgy érzem, az amit akkor éreztem, meg sem közelíti ezt, amit Rob iránt érzek.
Óvatosan végigfektetett az ágyon és Ő is mellém feküdt. Még mindig verejtéktől nedves tesünkre húzta a takarót, közben pedig kezei finoman simogatták hátamat.
Nem bírtam tovább nyitva tartani a szemem, lassan lehunytam őket és magával ragadott a sötétség.

Mikor néhány órás, kellemes öntudatlanság után kinyitottam a szemem, Rob ugyan abban a pózban ölelt magához. Olyan nyugodt volt. Boldognak látszott, még álmában is. Megdobbant a szívem, ahogy végignéztem rajta. Az ismerős bizsergés bekúszott a gyomromba. És újra rádöbbentem: szerelmes vagyok belé!
Nem bírtam ki, szinte kényszert éreztem, hogy ajkai ismét az enyémeket kéneztessék. Óvatosan hozzáérintettem számat az övéhez és fél perc múlva már éreztem is hogy megrezzen. Habozás nélkül vette birtokba ajkaimat és tolta lejjebb a takarót rólunk.
- Kristen…. – azt hittem rosszul hallok! Nem, ez nem lehet…
- A picsába! – dünnyögtem és visszahúztam a takarót.
- Kicsim…. Ajaj… - anyám kikerekedett szemekkel torpant meg az ajtóban. – Ööö, bocsi…Rob, örülök, hogy újra itt vagy! – majd mosolyogva kiviharzott. Robbal hitetlenkedve néztünk egymásra…ez most tényleg az anyám volt? – Amúgy van zár is az ajtón! – kiabált vissza. Ekkor már biztos voltam benne, hogy Ő volt!

- Anyukád mindig tudja, mikor kell jönni! – sóhajtotta. Nekem mondja??? Már éppen folytattuk volna ott, ahol abba hagytuk, csakhogy most Rob telefonja akadályozott meg minket ebben.
- Vedd fel, lehet, hogy fontos! – miután kimondtam, legszívesebben szájba vertem volna magam. Még, hogy vegye fel…bár így talán előbb térhetünk a lényegre.
Kelletlenül kimászott mellőlem és előhalászta a telefonját. Ekkor ért utol a vég! Ahogy végignéztem teljesen meztelen testén, szinte fájdalmasan hasított belém a vágyakozás utána. Izmos felsőtestéről azonnal lejjebb vándorolt a szemem, és onnan valahogy nem volt hajlandó tovább haladni. Elvörösödve kaptam el róla a tekintetem, mikor észrevettem, hogy engem néz. Egy perc múlva már mellettem is volt, kezében a még mindig kitartóan csörgő telefonnal.
- Halló? – szólt bele, miközben a nyakamat csókolgatta. – Oh, szia… nem, minden. És veled?... aham, akkor jó!... ma? Hol?... hmm, nem is tudom…én szívesen, de nem tudom… - elgondolkozva rám nézett, kérdő arccal figyeltem őt. – visszahívhatlak egy öt perc múlva?... rendben…. – kinyomta a telefont és ismét rám nézett. Kicsit aggasztott, ez a nagy csönd, így rákérdeztem.

- Valami gond van?
- Nem semmi… csak az egyik legjobb barátom hívott. Ma lesz koncertje itt Los Angelesben és szeretné, ha ott lennék! – kezdett bele.
- Persze, menj csak nyugodtan! Nem kell az engedélyemet kérned! – majd csak kibírom nélküle valahogy… majd sütök vagy mit tudom én!
- Úgy gondoltam velem jössz! – nevetett fel. – De nem kötelező, ha akarod inkább itthon maradunk…
- Nem! Én szeretnék! Már alig várom, hogy megismerjem a barátaid – vágtam közbe azonnal.
- Akkor visszahívom, hogy megyünk! – felelte boldogan és miután egy puszit nyomott a számra, újra a telefonra összpontosított.

Nem tudtam oda figyelni, mert a saját gondolataimba merültem. Ez az első megmérettetés számomra. Vajon tetszem majd neki? Kedvelni fog? Elég jónak talál majd Rob számára? A kérdések csak úgy kattogtak az agyamban.
Rob elintézte a telefont, és mosolyogva fordult hozzám.
- Akkor készülődjünk – javasolta. Elment lezuhanyozni, én meg lementem megkeresni anyámat. A konyha asztalnál ült és egy újságot nézegetett, kávét szürcsölgetve. Meghökkentő nyugalommal nézett fel rám, mikor észrevett.
- Úgy látom, minden rendben köztetek! – csak bólintani tudtam, egy hang sem jött ki a torkomon. – Ennek örülök! Ideje volt észhez térned… egy ilyen pasit elpazarolni! Még a karrierednek is jót tehet, hogy vele vagy… - megdöbbentem. Úgy látszott, mint aki tényleg komolyan gondolja.
- Ennek semmi köze ahhoz! – mordultam rá. – Szeretem… - suttogtam magam elé szégyenlősen, mintha valami gyengeséget vallottam volna be.

- Mindig is tudtam, hogy nincs üzleti érzéked! Pedig sokra vihetnéd! – hangosan kimondott gondolatai ismét felébresztették bennem a jó öreg ellenszenvet az anyámmal szemben. Biztos, hogy a gyereke vagyok? Annyira más az értékrendünk. – De legalább boldog vagy…
- Igen, az vagyok és a legkevésbé sem érdekel más jelen pillanatban! – mondtam neki és otthagytam. Nem volt kedvem leállni vele vitatkozni, mert az reggelig tartana.
Rob már a pólóját vette fel, mikor visszatértem a szobába.
- Valami baj van? – kérdezte rögtön, aggodalommal teli arccal, mikor meglátott.
- Nem, semmi! – feleltem hegykén. Nem hitt nekem, közelebb jött és szorosan a mellkasához vont.
- Ugye tudod, hogy nekem bármit elmondhatsz? – búgta a hajamba gyengéd hangon. Megremegtem tőle. Máris ennyire ismer…nem tudok neki hazudni.
- Csak anyám és a szokásos hülyeségei, de már megszoktam! Lezuhanyozom – egy óvatos csókot nyomtam a szájára és otthagytam. Nem erőlködött tovább, hagyott bevonulni a fürdőbe.

Nem tudom, miért zavartak annyira anya szavai, de éket vertek a fejemben. Mi van ha más is azt gondolja majd, azért vagyok vele? Várjunk csak…mióta érdekel engem, ki mit mond és gondol?
Ezzel le is zártam magamban a témát, nem érdemes ezen agyalni
Rob vágyakozó tekintettel követte végig utamat a szekrényig, egy pillanatra sem vette le rólam a szemét. És ez csak durvább lett. Amint a törölköző lekerült rólam, pillantása szinte égette meztelen testemet.
- Rob… - motyogtam neki, mert zavaromban alig bírtam felhúzni a bugyim. Nagy nehezen a szemembe nézett és kérdő, ugyan akkor homályos tekintete láttán, elnevettem magam. – Befejeznéd a bámulásomat? Elég nehéz így öltözni…
- Akkor ne öltözz… lemondom Samet és itthon maradunk! – vágta rá habozás nélkül és egy pillanattal később előttem termett. Ujjait végighúzta meztelen hátamon, amitől a szívem üteme tízszeresére kapcsolt. Lehelet finoman keze rásiklott a mellemre, amit már nem bírtam szó nélkül hagyni.

- Neh… majd – nagyot nyeltem - … majd este! – nem bírtam többet kinyögni, ezek a szavak is nehezen hagyták el a számat. Elmosolyodott és lágy csókot szeretett volna lehelni a számra, de én másképp gondoltam. Tarkójánál fogva magamhoz rántottam és szenvedélyes csókot követeltem tőle. Nyelvem vadul kutatta az övét. Aztán lassan eltolt magától.
- Stew, ha menni akarsz ezt sürgősen fejezd be! – közölte rekedt hangon. Csak ajkait tudtam nézni, alig értettem amit mond. – Öltözz, mert fél percen belül leteperlek és maximum az ágyig jutunk ma este – duzzogva léptem a szekrényhez. Az előbb még ő akarta, most meg én érzem létszükségnek. Ki érti ezt…. Kivettem egy farmert, majd a felső választásnál akadt egy kis gondom. Végül kivettem egy ujjatlan, kicsit dekoltált felsőt. Jó benyomást akartam kelteni. Rob készségesen segített az öltözködésben, bár így jóval lassabban ment. Ahogy rám húzta a farmert végigcsókolta a combom és így tett minden további testrésszel is, mielőtt az a ruha takarásába veszne.

Fél órával később már a kocsijával hajtottunk a belváros felé.
- Remélem nem lesznek sokan… - fintorgott. Ezt én is reméltem. Nem szeretnék találkozni egy csapat örült Edward rajongóval. Gondoltam ezt inkább nem közlöm vele, mert a végén visszafordul. Ezért csak bólintottam egyet.
Egy nem túl nagy bárba érkeztünk meg nemsokára. Sejtelmes félhomály volt bent, aminek a felfelé szálló cigi füst, még kellemesebb hatást kölcsönzött.
Rob egy félreeső sarok felé kezdett húzni, ahol nagy meglepetésemre egy eldugott asztal box álldogált. Már éppen leülni készültünk, de Rob hírtelen felkapta a fejét. Valaki a nevét kiáltotta. Próbáltam kutatni a tekintetemmel, hogy ki lehet az, de nem láttam senkit. Aztán Rob ölelésbe bocsátkozott egy nála valamivel alacsonyabb férfival. Két szó után felém fordult, megfogta a kezem és magam mellé húzott.
- Nos Sam, Ő itt Kristen Stewart a barátnőm! – szorított büszkén oldalához. A barátnőm szót kicsit megnyomta és elégedetten mosolyogva nézte, ahogy Sam végignéz rajtam. Kicsit úgy éreztem magam, mint egy kirakati bábú.

- Sam Bradley vagyok és örülök, hogy végre megismerhetlek személyesen is. Ha tudnád mennyit hallottam már rólad… - egy kacsintás után Rob felé, megölelt. Kicsit meglepődtem, de igyekeztem természetesen viselkedni. – Na, majd a koncert után jövök. Kristen, ma este neked fogok énekelni! – vigyorgott Robra és felslisszolt a színpadra. Rob még utána szólt valami nem túl hízelgő jelzőt, majd dünnyögve leültetett a boxba és mellém telepedett.
- Te mikor énekelsz már nekem? Az sokkal jobban érdekelne – simítottam végig kicsit feldúlt arcán. Erre kezdett felengedni.
- Amikor csak akarod! – közelebb húzódott és megcsókolt. Mellettem volt, mégis távolinak éreztem. Átvetettem lábam az övén, így még közelebb kerültem házzá. Egyik kezével a csípőmet ölelte, másik a combomon pihent. Én átkaroltam a nyakát és olyan közel tartottam magamhoz, amennyire csak tudtam.
Kicsit jobban el voltunk foglalva egymással, mint amiért eredetileg ide jöttünk. A sörünk szinte érintetlenül állt az asztalon.

- Khm… - erre a hangra szétváltak ajkaink. Nagy meglepetésünkre Sam állt az asztal mellett. Ebben csak az a ciki, hogy egyikünk sem vette észre, hogy a koncert idő közben véget ért.
- Haver ez egyszerűen zseniális volt! Ilyen jól még sosem játszottál – hazudta Rob szemrebbenés nélkül. Úgy tűnt Sam meg van elégedve a válasszal és nem sejti, hogy mi ketten egészen mással voltunk elfoglalva.
- De a harmadik számban egy fél hangot lejjebb csúsztam! Nem volt nagyon feltűnő? – ült le mellénk érdeklődve Sam és látszott, hogy tényleg fontos neki a téma.
- Egyáltalán nem! – közölte Rob természetesen és vállon veregetve még egyszer megnyugtatta, hogy nagyon jó volt.
- Hétfőn még Londonban voltam és találkoztam anyukáddal! Nagyon hiányzol neki! – kezdett bele Sam egy új témába.
- Tudom, ideje lenne meglátogatnom, de nem tudom mikor! Talán, ha befejeztük a New Moon-t haza megyek néhány napra! – Rob igyekezett titkolni, hogy mennyire haza vágyik, de hiába.
- Az jó lenne! A srácok is várnak már haza! – folytatta Sam.

- Tomot most inkább valami Lana nevű csaj becserkészése érdekli, de nem jut vele egyről a kettőre! – mondta Rob vigyorogva. – Javasoltam neki, hogy rabolja el… Kristennél bejött! – kacsintott rám. Mire szigorúan pillantottam vissza rá. Bár valóban kellemes emlékeket ébreszt bennem, és örülök, hogy megtette. Ezért egy csókkal korrigáltam az előbbi nézésem.
- Csak mázlid volt! – ugratta Sam.
- De még mekkora! – végignézett rajtam, úgy tűnt elégedett a „zsákmányával”. Ajkait óvatosan a nyakamhoz érintette és belesusogta: - Szeretlek! – ismét megborzongtam ettől a szótól, kellemes bizsergető érzést váltott ki bennem. De szép pillanatunk nem tartott sokáig, Rob telefonjának a csipogása megzavart minket. Sóhajtva elhajolt tőlem, ránézett a telefonjára. Közben feltűnt, hogy Sam már nincs az asztalnál, aztán észrevettem, hogy a bárpultnál álldogál. – Ezt fel kell vennem! – mondta Rob bocsánatkérően, de mosolyogva emelte füléhez a készüléket, majd félig hátat fordított nekem.

- Szia! – magam is meglepődtem, milyen örömmel szólt bele. – Dehogy zavarsz, mondjad csak… huh, hát most nem…igen? Hol?.... ez jól hangzik…. – csak ültem ott és hallgattam, amint felszabadultan kacarászik valakivel telefonon. Nem tudtam ki az, de sejtettem, hogy egy számára fontos emberről lehet szó. Máris féltékenység támadt benne, a még ismeretlen személy iránt.

You can be my Bella - 6. fejezet

Tisztázatlan érzelmek


Nos, hoztuk a 6. fejezetet lánykák! Reméljük lesz valaki, aki elolvassa ezen a késői órán is!:) Azt meg még jobban, hogy tetszeni is fog! Nem is húzom tovább az időt, gondolom nem erre a szövegre vagytok kíváncsiak!:P
Kommentezni nehogy elfelejtsetek, mert jó sok véleményt szeretnék és szerintünk ez nem egy olyan rész, amit szó nélkül lehet hagyni! Jó olvasást kívánunk!
Lady&Brianna

- Anya! – kiáltottam a sor közepén türelmetlenül, mert megint eltűnt. El sem tudom képzelni, hogy mit lehet ennyit válogatni. Nem tök mindegy, hogy milyen az ásványvíz.
- Jól van na! – jött felém ingerülten. – Nem értem, miért kell siettetni! – óbégatott és berakta a nagy nehezen kiválasztott vizet.
- Rob vár minket, csupán ezért! – feleltem és a pénztár felé kezdtem tolni a kocsit. Miután fizettünk, még gyorsan megvettem a cigi adagomat a szemközti kis dohányboltban és már szálltam is be a kocsiba. Nem örültem neki, hogy Robot ott hagytam egyedül. Remélem azért nem unta halálra magát és még nem ment haza. Mostanában az életem kezdett helyre jönni, teljesen normális dolgaim voltak. Rob szinte minden nap hozzánk jött, mikor végzett a forgatással, vagy én mentem hozzá. Teljesen a hatása alatt voltam. Elmosolyodtam az emlékre, ami a fejembe kúszott. Nemrég elrabolt… milyen nevetséges már. De elérte a célját, teljesen magához láncolt. Az életem része lett és akármennyire is furcsa volt beismerni, azt hiszem kezdtem beleszeretni a tinik kedvencébe, Robert Pattinsonba! Anyámnak is szokatlanul jó kedve volt. Fütyörészett a hazaúton és már vagy két napja nem is kötött belém… annyira sokszor.

Villámgyorsan kipattantam a kocsiból és elkaptam két szatyrot, hogy mielőbb a házban teremhessek. Alig vártam, hogy a nyakába ugorjak és bepótoljuk a délután elmarad dolgot. Boldogan nyitottam be a házba, anyámmal a sarkamban. A mosoly hamar az arcomra fagyott, mikor megláttam a földön térdelő Robot, aki egy földön fekvő ember fölé magasodott és ütésre emelte a kezét. Aztán szépen lassan bekúszott a tudatomba, hogy a másik embert is ismerem. Mike!

- Mi folyik itt? – kiáltottam és hangomban tisztán érezhető volt a kétségbeesés. Rob ijedten hátra kapta a fejét és eleresztette Mikeot. – Rob?... Mike?... Jézusom – motyogtam rémülten és kiejtettem a kezemből a zacskókat. Rob visszanézett Mikera, aki jelen pillanatban mozdulatlan volt. Ezer féle rémkép jelent meg a fejemben.
- Kristen, én meg tudom magyarázni… - kezdett bele, de nem bírtam ráfigyelni. Odarohantam és Robot arrébb lökve leguggoltam Mike mellé.
- Mike? Hallasz engem? Mike… - rázogattam, de nem nagyon reagált. – Anya hívd a mentőket! – kiáltottam és Mike véres arcát kezdtem simogatni.
- Minek? Nem kell ide mentő, csak lefektetjük és…
- Anya gyerünk már! – szóltam hátra hisztérikusan. Aztán hallottam, hogy bediktálja a címet és kicsit megnyugodtam.
- Kristen…- nyögte Mike és kinyitotta a szemét.
- Igen, itt vagyok! Ne félj, mindjárt jönnek a mentők! – leültem mellé és az ölembe tettem a fejét.
- Ne hagyj egyedül! – kérdte gyenge, alig hallható hangon.
- Nem foglak. De ne beszélj, maradj nyugodt! – óvatosan simogattam, nem tudtam, hol fáj neki. Vetettem egy pillantást Robra, akinek szintén ijedt tekintete volt. Vele még számolok!
Csak anyám volt nyugodt. A nyugalom földi megtestesítője… a falnak támaszkodva állt és a fejét csóválta.

Öt perccel később megérkezett a mentő. Azt mondták, nincs komoly baja, semelyik sérülése nem komoly, csak az alkohol van rá ilyen hatással. Viszont a biztonság kedvéért kivizsgálják. Anyám morogva megjegyezte, hogy Ő megmondta, hogy fölösleges a hajcihő, de leintettem. Beültem Mikeal a mentőbe, anya pedig azt mondta kocsival követ a korházig.
Mikor beértünk azonnal a vizsgálóba vitték, ahova bemehettem vele. Nem volt magánál, de a kezemet szorította. Nem tudtam megmondani az orvosnak, mi történt, hiszen én sem tudom.
- Rendben! – mondta az orvos és felém fordult. – Semmi baja! A sérülései csak karcolások, az egyetlen ok, amiért így néz ki az az, hogy részeg, de nagyon. Bevisszük egy kórterembe és megvárjuk még felébred és felszívódik az alkohol. A homlokán a seb nagy, azt összevarrjuk, de kutya baja! Tudatja a kint várakozókkal? – kérdezte az orvos, mire bólintottam. Elmosolyodott és távozott. Megsimítottam Mike arcát és sóhajtva lehámoztam a kezét magamról.

Rob és anya egyszerre pattantak fel, mikor megláttak közeledni.
- Semmi baja! – mondtam és intettem, hogy üljenek vissza.
- Én megmondtam! – sóhajtotta anya elégedetten.
- Kristen…
- Mégis mi a francot képzeltél? Mi volt ez? – kérdeztem Robtól idegesen.
- Sajnálom, én csak…
- Te csak, mi? És ha komolyabb baja történik, akkor mit csinálunk? Akkor sajnálhatnád… Mire volt ez jó? – nem bírtam fékezni a dühömet, már szinte kiabáltam vele.
- Ha hagynád, elmondanám! – förmedt rám.
- Hallgatlak! – összefontam a karjaimat a mellkasom előtt és vártam a magyarázatot.
- Beállított tökrészegen és hiába kértem, hogy menjen nem volt hajlandó! Aztán elkezdte, hogy te az övé vagy és húzzak el én. Majd elhordott téged mindennek, amitől elborult az agyam és elkezdtünk verekedni! Nem bírtam hallgatni, ahogy rólad beszél… nem mondhat rád ilyeneket senki! – fujtatott dühösen.

- Felelőtlen voltál Rob! El sem hiszem, hogy képes voltál ilyet tenni! Talán félre ismertelek… - elfordítottam a fejem és a liftet kezdtem bámulni. Anya idő közben magunkra hagyott minket.
- Csak téged védtelek! – közölte meghökkenve. – De úgy látom, ez neked nem jelent semmit…
- Nem, ilyen áron nem! – a szemébe néztem, amiben csalódottság tükröződött.
- Még mindig szereted, igaz? – kérdezte halkan, de annál nagyobb fájdalommal. Egy percig hezitáltam és csak utána válaszoltam:
- Nem… vagyis nem tudom! Fogalmam sincs. Teljesen össze vagyok zavarodva! Ez a dolog még olyan friss és én négy évig együtt voltam vele! Talán hibát követtünk el… – motyogtam zavarodottan. Teljesen értelmetlenek voltak a szavak, amelyek elhagyták a számat, én sem értettem. Azt sem tudtam, mit akarok.
- Értem! Azt hittem ennyi idő elég volt, hogy tisztázd magadban a dolgokat, de tévedtem! Talán igazad van és jobb, ha vele maradsz! Sajnálom, hogy belepiszkítottam az életedbe, de ne aggódja, miattam többé nem kell aggódnod! – hátat fordított nekem és elindult a hosszú folyosón. Szerettem volna utána rohanni, megállítani és kérni, hogy maradjon. De nem ment.
A lábam földbe gyökerezett, mintha ólomsúly tartaná és képtelen voltam megmozdulni. „Talán, így helyes… ennek így kellett lennie!” – próbáltam magam nyugtatni. De akkor miért érzem, úgy, mintha megfosztottak volna egy részemtől? Miért fáj ennyire, hogy hagytam elsétálni? Lerogytam a korházi székre a kezembe temettem az arcom. Éreztem, ahogy a langyos könnyek utat törnek maguknak és végigfolynak az arcomon. Széthullottam…

- Kristen? – anyám kezét éreztem a vállamon, felnéztem és megtöröltem az arcom. Aggódva figyelt, de nem kérdezett semmit, csak felém nyújtotta a poharat.
- Kell egy cigi! – kikaptam a kezéből a kávét és elindultam valami erkély félét keresni. Remegő kézzel gyújtottam meg a cigit, alig bírtam tartani a kávét. Kinyílt az ajtó és anya lépett ki rajta.
- Rob? – kérdezte halkan, mire a szívem összeszorult. Nagyot nyeltem és próbáltam nem sírni.
- Elment! – közöltem és a várost kezdtem bámulni.
- Ugye nem vesztél vele össze? – kérdezte ijedten. Nem válaszoltam, mire folytatta: - Miért? Nem az Ő hibája volt és te kedveled Őt ahogy Ő is téged! Miért kell ezt csinálnod, miért vagy ilyen makacs? Egyszerűen képtelen vagy meglenni dráma nélkül! Hol fogsz találni még egy ilyen kedves gyereke…
- Elég lesz, rendben? – kiabáltam rá, könnyes szemmel. A legrosszabb az volt, hogy igazat mondott és nem bírtam hallani.
- Rendben! De ha van egy kis eszed utána mész! Én most haza megyek, jobbulást annak a … khm Mikenak! – hallottam ahogy becsapódik az ajtó anyám után. Elszívtam még egy cigit, majd visszamentem a korterembe. Mike még nem volt magánál. Az ablak mellé sétáltam és csak néztem a semmibe. Tudtam, hogy hibát követtem el. Mike a múltam…
- Kristen? – hátra fordultam a hang irányába és láttam, hogy Mike szeme nyitva van. Odasétáltam az ágya mellé.
- Jól vagy? – kérdeztem és megsimítottam a kezét.
- Igen… tudod sajnálom, nem kellett volna ezt tennem! Megértem, ha utálsz, de nem bírtam nélküled. Kristen én szeretlek, nem veszíthetlek el! Te nem lehetsz mással, hozzám tartozot…
- Há-hé! Mi az, hogy nem lehetek mással? Mike, én nem vagyok a tulajdonod és soha nem is voltam! Nem egy tárgy vagyok bassza meg, amit ha megnyersz tombolán örökre a tiéd marad! Úgy viselkedtetek ma, mint az ötévesek! – Mike meglepetten hallgatta az idegbeteg szónoklatomat.
- Tudom és ne haragudj, csak…

- Mike… - leültem mellé az ágyra és mélyen a szemébe néztem. – Kérlek fogadd el, hogy vége! Én nagyon szeretlek, mindig is kötődni fogok hozzád… az a négy év nem tűnik el nyomtalanul. De már nem vagyok beléd szerelmes… így meg nincs értelme együtt lennünk! – fájt látni a tekintetét, a csalódottságot benne. Az az óra, amíg aludt és én kifelé néztem az ablakon, sok mindenre lehetőséget adott. De az érzelmeim tisztázására biztos… már biztosan tudtam, hogy nem vagyok szerelmes Mikeba, ez már csak kötődés. És azt is tudtam, hogy nem bírom elengedni Robot, nekem szükségem van rá, jobban, mint bárkire.
- Azt hiszem ez ellen nem tudok semmit tenni… el kell fogadnom, hogy vége! Csak nehéz… - sóhajtotta szomorúan.
- Tudom, de idővel jobb lesz! – ez volt a leghülyébb dolog amit mondhattam, de nem jutott más az eszembe. Mit is mondhatna az ember ilyenkor?
- Jobb lesz, ha mész! – elengedte a kezem és halványan elmosolyodott.
- Kélek vigyázz magadra! – lehajoltam és homlokon pusziltam, majd vissza se nézve elhagytam a szobát. Hülyén hangzik, de nagy kő esett le a szívemről, talán megkönnyebbültem, hogy most végelegesen tisztáztam vele, hogy vége. Egyetlen dolog járt a fejemben, az pedig az volt, hogy megkeressem Robot. Vajon hajlandó lesz még szóba állni velem, azok után ahogy viselkedtem? Nem tudom, de meg kell próbálnom. Remélem otthon találom!

Kirohantam a korházból és bepattantam az első utamba kerülő taxiba. Anyám igazán itt hagyhatta volna a kocsit… A sofőrnek bediktáltam Rob címét és meg kértem, hogy a lehető leggyorsabban vigyen oda. Pampogott egy sort, hogy a rendőrök meg blablabla…, de aztán mégis sietősre vette a tempót. A szívem a hevesen kalapált, reméltem, hogy otthon van. Bár mindjárt hét óra, miért ne lenne otthon? Aztán megérkeztünk az ismerős ház elé, odadobtam a sofőrnek a pénzt, még borravalót is kapott, mert sietett. Lassan kiszálltam a kocsiból és elindultam a ház felé. A szívem már a torkomban dobogott!
Egyszer csak egy ember rontott ki a házból és nekem még pont volt időm elkapni az ajtót, így be tudtam surranni. Mindenem remegett. Rob ajtója előtt vagy öt percig vitatkoztam magammal, hogy megtegyem vagy tűnjek el! Végül felemeltem remegő kezeim és megnyomtam a csengőt.

Benyitottam a sötét lakásba, ami kis fény volt, az is a hálószobából szűrődött kifelé. Először azt hittem talán elaludt, de aztán,ahogy egyre beljebb értem hirtelen egy női kacarászás szakította meg a csendet. hevesen dobogó szívvel araszoltam beljebb. Agyam egyik fele már érezte a bajt. Tudtam, hogy vissza kellene fordulnom, de nem bírtam, csak haladtam a félig kinyílt szoba ajtó felé, míg már ott álltam alig pár centire. Még egy lépés. A női hang újra megszólalt, pár méterre tőlem, így már tisztán értettem mit mond.
- Jaj, hogy te milyen édes vagy…a világ legcukibb vámpírja - cincogta élesen a hang, és abban a pillanatban a gyomrom görcsbe rándult. Halkan betoltam az ajtót így elém tárult az a látvány, amitől a görcs maró fájdalommá alakult mely szétterjedt a testemben, míg végül a torkomban egy óriási csomóvá összpontosult. Ott álltam lefagyva, a szemem üvegesen meredt előre. Néztem őt ahogy ott ül az ágy melletti széken, ölében egy magas fekete hajú lánnyal, akit alig takart valami. Kezei a lány hátán pihentek, fejét hátra döntötte, szeme lehunyva. Olyan még csalódottságot éreztem, hogy hirtelen levegőt is alig kaptam. Úgy álltam ott mint egy sóbálvány, nem voltam képes elmenni, de még megmozdulni sem.

A lány Rob nyakába csókolt, érzéki nyögést hallatva. Rob csak ült mozdulatlanul, nekem viszont ettől végre kifagytak a tagjaim. Képtelen voltam tovább nézni őket, túlságosan fájt amit láttam. Megfordultam próbálva visszanyelni a hatalmasra duzzadt csomót, de így is szipogva sikerült csak kifutnom a lakásból. Rohantam lefelé, kettesével szedve a lépcsőket. Az első szint lépcsőfordulójában aztán megtorpantam, a korlátra támaszkova tartottam magamat.
Hangok nélkül ordítottam, hogy lehettél ekkora marha Kristen? Miért hitted, hogy egy hét után…egy hét után jelentesz majd valamit neki? Gyötrődve görnyedtem össze, lassan kapaszkodva lejjebb és lejjebb mígnem hirtelen a falnál találtam magam. Hátamon éreztem a hideg vakolatot, csuklóm köré bilincsként záródót Rob keze.
- Kristen! Most meg hová mész? – kérdezte idegesen. Sértettség áradt egész lényéből, amitől aztán felhúztam magam. Még ez van megsértődve?! Hogy merészel számon kérni?!
- Haza!Kocsmába! Nem tudom! Minél messzebb tőled és a lotyódtól!- ordítottam a képébe, mire egy kicsit megszeppent, de aztán rendezve vonásait ugyanúgy folytatta a szegény áldozat szerepet. Dacosan szegte fel fejét.

- Nem én voltam az, aki az exfasziját ápolgatta , miközben a rendes pasiját azért hordta el mert volt mersze megvédeni őt a mocskolódástól – Rob arca csak centikre volt az enyémtől. Nyakán lüktetett egy ér az idegtől, hangja néhány helyen megremegett. De én nem riadtam meg tőle! Nagyon jól tudtam, hogy ez a célja, de nem féltem, most nem.
- Te Felhoztál egy ribancot! – sikoltottam fel, lassan életre kelt bennem a kétkedés - Elvileg a barátnőd vagyok, valaki, aki fontos neked!! – maradék hangom szinte pattanásig feszült, nem volt több mint erőtlen lihegés.
- Fontos vagy nekem bassza meg! – Rob tehetetlenül vágta öklét a falba, száját fájdalmas sóhaj hagyta el. – Kellesz nekem Kristen – suttogta elgyötörten. Összeszorult a szívem ahogy szemeibe néztem. Éreztem, hogy igazat mond, de agyam egyre csak az ölében ülő lány képeit vetítette elém.
- Akkor meg miért kellett ő? – az emelet felé mutattam. Kétségbeesetten kutattam normális magyarázat után, holott semmi értelme nem volt. Nem akartam tudomást venni az újabb pofára esésről. De amit főleg nem akartam, az a sírás volt. Dacosan bámultam a szemközti falat, mintha az tehetne minden problémámról az életben. Nem szabad bőgnöd Stew!
- Kérlek, hidd el! Nem csináltam vele semmit! Nem is tudom miért hoztam fel, csak annyira elborult az agyam. Kérlek! Hinned kell nekem! - homlokát az enyémhez nyomta, a tekintetemet kereste, már nem vádaskodott, most már könyörgött. Minden, kiejtett szótól összefacsarodott a szívem. – Kérlek. – lehelete halkan, és akkor felnéztem rá. Kínlódott, és vele együtt én is. Percekig csak álltunk ott, válaszokat keresve a másik tekintetében. Elfordultam, egyszerűen nem bírtam tovább. El kellett mennem!

Viszont Rob korántsem volt ezen a véleményen. Keményen rántott vissza maga felé, kezei a hajamba túrtak, testével szorosan a falhoz préselt. Ajkaim után kapott, és én egy gyenge ellenállás után hagytam neki, hogy megcsókoljon. A fájdalom és az öröm keserédes elegyet alkotva hullámzott bennem, miközben térde befurakodott a lábaim közé, szétfeszítve azokat.
Erősen markolta meg mellemet, amitől egész testemen végigfutott az ismerős borzongás, kéjes sikolyom visszhangzott a néptelen folyóson. Arcomon könnyek csordultak végig, gyűlöltem és élveztem egyszerre amit csinál. Durván feltépte a nadrágom csatját, hideg ujjai belém csúsztak. Lélegzetem a torkomra forrt, a rémisztő gyönyörtől, amit éreztem. Fejemet a falnak döntöttem, könnyeim lassan rászáradtak az arcomra, kezdtem elbódulni a rámtörő érzékiségtől. Ajkai a nyakamnál jártak, édes hangján suttogott fülembe. : „Akarlak! „- nyögte. Testünk állatias vadsággal mozgott, ujjai fáradhatatlanul gyötörve kényeztettek. „ Kellesz nekem!” - lihegte szenvedélyesen mire kipattantak a szemeim.

- Hogyan? – csúszott ki a számon a kérdés…egyetlen pillanatra tisztán látva magunkat. Mintha külső szemlélő lennék,úgy láttam a dolgokat, ahogy voltak. Abban a pillanatban felül tudtam kerekedni a testem akaratán, és azt tettem, amit az eszem diktált.
Rob hátrahúzódott, vágytól elhomályosult szemeiből értetlenséget olvashattam ki. Hágt persze hogy nem érti…
- Miért akarsz? Csak a sex miatt? – nem is fogtam fel mit beszélek, csak jöttek az eddig kimondatlan gondolatok, maguktól, akaratosan. – Vagy, mert végre megszereztél? Nem akarod, hogy másé legyek? – fájtak ezek a szavak, szint égették ajkaimat, de nem álltam le.
- Neked is csak egy tárgy vagyok? – időt sem hagyva neki a válaszokra, folytattam. – Fontos vagyok neked? Kellek!Akarlak! Ezt minden? –hangom fagyosan csattant a néma csendben, mintha nem is én mondtam volna ki őket.
Ő rám nézett , tanácstalanul, küszködve keresve a szavakat.
- Én…Veled vagyok igaz – nyögte ki végül halkan.

Vártam hátha mond még valamit, de ennyi volt.
- Ez nekem…nem elég. – elhalt szavaim ismét kiszabadultak lezárt börtönükből.
- Erre még nem állok készen…- eltolta magát tőlem, a korlátnak támaszkodott. – Nem vagyok biztos magamban. Túl sok volt…És én…ez a kapcsolat…még…sok…nekem még…sok. .- elfordult így nem láttam az arcát.
- Értem – motyogtam, magamra erőltetve a nyugalom maszkját. Lassú léptekkel indultam lefelé, némán, újra magányosan. Nem szólt utánam, nem állított meg.
Mire a földszintre értem már újra futottam, és száradt könnyeim útját, ujjak töltötték fel.
Ismét egyedül voltam, és hiába próbáltam legyűrni, az üresség érzése szétáradt bennem.

A napok bénult lassúsággal teltek, időm nagy részében csak feküdtem az ágyamon aludtam, zenét hallgattam, vagy olvastam. Mások hibáiról vagy problémáiról olyan könnyű volt ítélkezni.
Egy kis időre elfeledtették velem a saját gondjaimat. De az üresség, és az ő hiánya minden egyes pillanatban marcangolt. Gyűlöltem, ha csörgött a telefon és szívem őrülten dobogni kezdett, gyűlöltem anyám megrovó pillantásait, gyűlöltem hogy a lakásban mindenhol őt láttam, és gyűlöltem ébren lenni, mert akkor ő járt a fejemben. Éppen ezért a nap legnagyobb részét általában átaludtam ez a rendszer jól működött pár napig, de tisztában voltam vele hogy ez csak a látszat. Éjjelente, mikor a jótékony álmok elkerültek, Őrá gondoltam. Ő volt az, aki nem akart engem. Amint ezt beismerte mintha kést döfött volna belém a fájdalom. Nem akar engem. Nem kellek neki. Nem vagyok fontos.
Némán üvöltöttem az üresség fájdalmától miközben egyre csak könnyek nélkül zokogtam a hiánya miatt ,míg a kimerültségtől el nem aludtam.

Ajtó csengőre ébredtem, az órára nézve konstatáltam, hogy még baszottúl nincs ideje felkelnem, majd anyám kinyitja. Percekkel később szitkozódva indultam meg lefelé, úgy tűnt anyám házon kívül van, engem meg megáldottak egy ilyen csengőre fekvő hullajelölttel.
Idegbetegen téptem fel az ajtót. Rohadék postás! Nyelvemre számtalan káromkodás tódúlt, amivel elküldhetem az anyjába, de aztán hihetetlen önfegyelmemnek hála visszanyeltem őket.
- Köszönöm – szűrtem ki a fogaim között, elvéve azt a komoly két darab levélkét, ami közül az egyik amúgy is egy reklám szar. És nekem ezért kellett felkelnem. Puffogva dobtam a pultra a két papírt, arrébb sétáltam, hogy vége fejembe pumpoljak egy liter kávét, mire megint csöngettek. Na ki a faszom az már megint? Ha a postás, tényleg lerúgom a veséjét!
Feltéptem az ajtót.

Robert Pattinsonról senki meg nem mondta volna ekkora hogy világhíres szupersztár. Szakadt farmerjében, kopott csukában, borostásan, ápolatlanul állt előttem. Meghökkenve néztem rá, testem a jól ismert bizsergéssel ismerte fel közelségét, elfogott a félelem és a remény kettőse. Rob megkínzott tekintettel nézett rám, a szeme alatti karikákból rájöhettem, nem aludt túl sokat a héten. Bár én sem lehettem szebb látvány, kócos kesze-kusza haj, szakadt póló , még szakadtabb boxer alsó. No meg az elmaradhatatlan bamba Stew fej.
Fájt ránézni, még így, fáradtan és elgyötörten is gyönyörű arcára. Kimerült volt, nyúzott és fáradt. Az a Rob akit ismertem, éreztem és szerettem, most megtörten állt előttem.
Elfordítottam a fejem, mert éreztem, hogy arcom szomorú grimaszba torzul. Most miért jött ide? Nem volt még elég?
- Kristen – rekedtes hangja átjárta egész testemet borzongást idézve elő bennem. Felnéztem rá, és találkozott a tekintetünk. Szemeiből sütött a kínlódás, nem szóltam egy szót sem. Vártam. Ajka megremegett, majd elfulló, reményt vesztett hangon újra megszólalt:
- Én nem bírom ki nélküled… -
Csak álltam ott, mozdulatlanul. Szemeim lassan elhomályosultak.

Robert


Elfordítottam a fejem, ahogy kimakogtam a végzetes mondatot! Tudtam, hogy ezzel örökre eltaszítom magamtól, tudtam és mégsem voltam képes rávenni magam, hogy most azonnal visszaszívjam, amiket mondtam és könyörögjek neki, maradjon. Még hallottam, ahogy azt motyogja: „értem”, de mikor oda kaptam a fejem már lefelé kullogott a lépcsőn. És én nem állítottam meg…hagytam kisétálni az életemből! Talán így helyes…talán, pont ez a rossz. Egyet tudok csak biztosan: nem hagyhatom, hogy az érzelmek elragadjanak, főleg nem egy olyan nő felé, aki nyilván valóan nincs tisztában a sajátjaival. Még nem késő, még képes vagyok elfelejteni és újra visszazökkeni a régi életembe. Talán Kristen Stewart még nem hagyott bennem végzetes nyomot és ki tudom törölni, mintha soha nem is létezett volna.
Ezekkel a gondolatokkal kullogtam vissza a lakásomba, ahol az a nő – akinek még a nevét sem tudom- volt. Ránéztem és csak egyet akartam: egyedül lenni és az öntudatlanság édes homályába merülni.

Másnap reggel nem is volt probléma, hiszen a forgatás elvonta a figyelmem és nem gondoltam annyit Kristenre, amíg a szerepben voltam. Ám a szünetek és az esték rémesek voltak, mintha valami alapvető létszükséglet hiányozna. Mondjuk a levegő? Igen, azt hiszem annyira fuldoklottam a magányban. Ez másoknak is feltűnt. Jackson, nem értette mi van velem mostanság. Mióta Kristen…szóval megint rá voltam cuppanva a társaságára, amit az utóbbi időben hanyagoltam, pedig előtte napi szinten vedeltünk együtt. De ma este nem tudott velem tartani, így egyedül indultam haza…
- Rob! – hallottam meg a hátam mögött az ismerős hangot. Kelletlenül hátra fordultam és kérdő tekintettemmel bíztattam Leightont a folytatásra. – Szóval csak arra gondoltam…persze csak ha van kedved, hogy ihatnánk valamit, valahol! – nyökögte lihegve, úgy tűnt futott utánam. El sem tudja képzelni, milyen életmentő volt ez az öltet. Rögtön Őt kellett volna hívnom, nem is tudom, miért nem így cselekedtem.
- Menjünk! – bólintottam, mire boldogan beszállt a kocsiba. Az este jobban telt, mint hittem. Leightonnak köszönhetően, csak alig néhányszázszor jutott eszembe Kristen. Ez már haladás…

Az éjszaka megint rémes volt, alig aludtam. Csak forgolódtam és azon járt az agyam, vajon helyesen cselekedtem-e. Lehet-e helyes az, ami ennyire kínoz? Mindenhol Ő van…egész nap csak rá vagyok képes gondolni és mindenről Ő jut eszembe. De Ő akarta így. Kristen kényszerített erre…
Igyekeztem minden percben magam mellett tartani valakit. Általában Leightonnnal lógtam, Ő mindig ráért és ráadásul szeretek is vele lenni, nagyon jó barátom. Bár nem voltam valami jó társaság, mégsem panaszkodott. Úgy tett, mintha nem venné észre a nyilvánvalót: zombi lettem. Nikki már korántsem zavartatta magát. Miután kiszedte belőlem, mi történt - és leüvöltötte a fejem, hogy még csak meg sem ismerhette-, azért tanúsított némi sajnálatot és bíztatott csináljak valamit, mert rossz rám nézni. Nem foglalkoztam vele, úgy voltam én tudom, mi a jó nekem. Így tengettem napjaimat… egyedül és szétesve.

Reggel zihálva ébredtem…nem emlékeztem az álmomra teljes egészében. Két dolgot tudtam: Kristen szerepelt benne és valami rossz történt vele. Nem tudom mi, csak az érzésre emlékszem, amit akkor éreztem, mikor felfogtam, hogy Ő már nincs! Hiányzott az illata, a nevetése, az egész lénye, a csókjai, az ölelése, a gyönyörű szeme. Ő maga! Az álmomban nem bírtam nélküle és azt hiszem be kell látnom, hogy a való világban is hasonló a helyzet. Hülye vagyok, egy idióta ráadásul a legnagyobb. Az ölembe pottyan az a nő, akiről egész életemben álmodoztam és én… én a saját baromságom miatt eldobom. Hogy is gondoltam, hogy képes vagyok elfelejteni? Egyáltalán miért akartam? Mert félek egy komolya kapcsolattól? Igen, ezért tettem! De nem leszek többé beszari. Nekem Ő kell, senki más, csakis Kristent akarom!
Ezzel a felismeréssel vágódtam be a kocsimba és hajtottam amilyen gyorsan csak lehet. Nem sokkal később már az ajtaja előtt szobroztam és vacilláltam, hogy csöngessek-e vagy sem! Aztán gyorsan benyomtam a gombot és görcsbe rándult gyomorral várakoztam. Hírtelen kinyílt az ajtó és Kristen ideges, majd mikor észrevett, meglepett arcával találtam szemben magam.

Ahogy ránéztem, mérhetetlen utálat lett urrá rajtam. Mindig tündöklő arca most beesett volt, szemei kialvatlanságról tanúskodtak. Haja kócosan lógott a vállára. És mindez miattam…nem gondoltam, hogy ennyire kikészíti! A legviccesebb az volt az egészben, hogy így is eszméletlenül kívánatos volt. Semmit sem vett el a vonzerejéből ez a hét, amit miattam szenvedett végig. Testem bizseregni kezdett, ahogy végig néztem rajta. A válla kikandikált a régi pólóból és szexi combjait sem rejtette el szemem elől az a kis boxer. Újra az arcára néztem, amit ahogy tekintetünk találkozott, fájdalommal teli szemmel elfordította. Gyűlöltem magam, amiért ezt tettem vele. Egy rohadék vagyok semmi kétség… talán hagynom kéne, előbb utóbb csak túl lesz rajtam! De nem, erre képtelen vagyok. Itt az idő te majom, ne hezitálj már! Egyszerűen csak tálalj ki neki…
- Kristen – kezdtem bele kínlódva. Ismét rám kapta a tekintetét, de nem szólt semmit. Kérdő arca, bizonyította, hogy várja a folytatást. Én pedig belekezdtem: - Én nem bírom ki nélküled…- megint elhallgattam, de Kristen sem igyekezett megszólalni. Csak állt velem szemben, én pedig figyeltem, ahogy csodaszép szemei elhomályosulnak…

You can be my Bella - 5. fejezet

Az ideális boldogság receptje: Robsten


Kedves Olvasók!
Mindenki örömére itt a vadonatúj fejezet. Nos , pár napot ugyan csúsztunk a határidővel, de
magatokra vessetek a kevés komment miatt. Na jó csak vicceltünk, sok minden játszott közre a csúszásban, főként időhiány és technikai gondok. De most mindenki örülhet hisz itt az új rész. Reméljük ez is tetszést fog kiváltani és sokan írtok véleményt.
Jó olvasgatást:
Lady&Brianna

UI: Minimum 100komment vagy nem lesz több fejezet, basszátok meg!XD

Megdermedve álltam és azon gondolkoztam erre most mi a fenét feleljek. Van erre egyáltalán normális válasz? Főleg, ha még magam sem tudom mi van, vagy inkább mi lesz velünk. Egyet tudok: olyan hatással van rám, mint senki más ezen a bolygón.
- Nos… igazából, hogy is mondjam… fogalmam sincs – oh te idióta, jobb lett volna ha inkább befogod és elsétálsz.
- Huh, bevallom nem számítottam nagyon konkrét válaszra, de ennél többet reméltem! – hiába bújtatta arcát kedves mosoly mögé, tudtam, hogy ezzel megbántottam.
- Sajnálom… kicsit össze vagyok zavarodva. De abban biztos vagyok, hogy szeretek veled lenni…– a kétértelmű kijelentésemre elvigyorodott, mire gyors mentegetőzésbe kezdtem - már mint nem úgy… vagyis úgy is, mert nagyon …– egyre rosszabb lesz és ez meg elégedett képpel bámulja a szerencsétlenkedésem – áh, szóval szükségem van rád. A többi meg majd kialakul! – szinte leizzadtam, amíg próbáltam valami értelmeset kihozni a zagyválásomból.
- Ennyi nekem pont elég! – közölte elégedetten és már előttem is állt. Közelebb húzott magához, amitől én ismét elvesztettem az önkontrollom és a hajába túrva rántottam magamhoz.
- Holnap este üres lesz a ház! – nyögtem még a csók hatása alatt és csak miután kimondtam jutott eszembe, hogy talán nem kellett volna.
- Ez mit jelent? – kérdezte felvont szemöldökkel és úgy tűnt, mint aki egy mosolyt próbál elnyomni.
- Hogy szabad a vásár – forgattam a szemem. – Szerinted mégis mit?
- Hétre itt leszek! – ismét felé hajoltam, hogy édes csókját elraktározhassam amíg nincs velem.

Még mindig a csóktól szédelegve haladtam a ház felé. Csak egy nap Kristen, csak egy nap! Én most tényleg éppen azzal nyugatom magam, hogy mennyire kevés az az idő, amíg nem látom? Úgy tűnik…
Benyitottam a házba, talán kicsit túl nagy hévvel vágtam ki az ajtót.
- Auu – anyám a karját simogatva lépett ki az ajtó mögül.
- Te leskelődtél utánam? – kérdeztem meghökkenve, bár nem tudom mire számítottam.
- Mi? Hogy én? Dehogy! – vihogott, mint akit tetten értek. Bevágtam az ajtót, összekulcsoltam a kezeimet és felvettem az „úgyis tudom, hogy hazudsz” arckifejésemet. – Jó, de csak mert pont az ablak felé jártam! Egyébként meg nem neked kéne számon kérned, nem én vagyok az, aki se szó, se beszéd eltűnt itthonról! – kezdte a károgást.
- Egy barátomnál voltam! – szerettem volna egy vállrándítással elintézni, de azt megint elfelejtettem, hogy az anyámról van szó.
- Akkor ez megint az a barát, akit én nem ismerek! – jelentette ki sértetten.
- Pontosan! – helyeseltem, mert gondoltam így rövidebbre zárhatjuk.
- Akkor szeretném megismerni! – rémülten kaptam felé a tekintetem, mire elégedetten elvigyorodott.
- Rendben! – engem ugyan nem fogsz meg, anya! – Majd megkérdezem mikor ér rá! – mondtam és a lépcső felé indultam.
- Kislányom azért azt tudnod kell, hogy nagyon csalódott vagyok, hogy nem is szóltál, hogy elmész! – fogott hozzá a lelki szöveghez.
- Szükségem volt a támogatásra a tegnap este után – céloztam a Mike témára, mire arca megenyhült. Tudtam én, hogy ez bejön. Bár ha tudná, mit értek pontosan támogatás címszó alatt…
- Igen, szerettem volna beszélni róla! Jó vagy drágám? – közelebb araszolt és megsimította az arcom.
- Persze, teljesen. Csak nem akartam itthon lenni! – folytattam egyre unottabban és már alig vártam, hogy felmehessek a szobámba.
- Megértem és ha szeretnél róla beszélni…
- Még nem! – vágtam rá azonnal. – Most inkább lepihennék egy kicsit! – újra a lépcső felé közelítettem és láss csodát, most nem tartotta vissza. Még hozzá tette, hogy azért ebédre jöjjek le. Rájöttem, hogy egy ideig ez a Mike téma lesz az én mentségem mindenre, ami anyámmal kapcsolatos.

Másnap már nem volt ennyire megértő és figyelmes. Az igazi MamaStew ismét győzedelmeskedett a tündéri anya szerep fölött. Mehettem vele a szupermarketbe, ahol kínszenvedéssel teli órákat voltam kénytelen tölteni. Nem értem, hogy egy tej megvásárlásánál, hogy lehet ennyit variálni. Nem volt félzsíros, ez meg kiverte a balhét, hogy azonnal hozzanak neki a raktárból, mert vigyáznia kell a vonalaira. Milyen vonalaira, kérdem én. De inkább csak csendesen tűrtem és nem szóltam semmit.
Szinte a másodperceket számoltam a délután folyamán és mikor elérkezett az öt óra lesiettem, hogy elköszönjek anyámtól. A konyha asztalon dobolva vártam, hogy végre elinduljon.
- Biztos nem szeretnéd, ha itthon maradnék? Még le tudom mondani! – kérdezte, miközben titokban – legalábbis Ő ebben a tévhitben élt - begyömöszölt egy üveg tequilát a táskájába.
- Menj csak ez a film fontos anya! – biztosítottam az órámat bámulva.
- Rendben, de ha valami van…
- Azonnal hívlak! – feleltem unottan, mire mosolyogva bólintott és egy puszi után végre kilépett az ajtón.
Fejvesztve rohantam fel a szobámba, kettesével szedve a lépcsőfokokat hogy összekészüljek az estére. Egésznap Rob körül jártak a gondolataim, alig vártam, hogy végre megérkezzen.
Éppen a tükörben nézegettem magam, az utolsó simításokat végezve, mikor végre megszólalt a csengő. Beleremegett a gyomrom a tudatba, hogy megérkezett.

A fésű a földön landolt de én akkor már hanyatt-homlok rohantam lefelé, az ajtó előtt megtorpantam, belenéztem a tükörbe, egész tűrhető voltam, a bazi nagy színváltós foltot kivéve a fejem baloldalán. Mélyen beszívtam a levegőt, csak nyugi, nyugi… nyugodt vagyok. Komolyságot erőltetve magamra nyitottam az ajtót. Ott állt előttem, lazán, farmerban és bőrdzsekiben, az én személyes szexi vámpírom. Időt sem hagyva neki már húztam is befelé, az ajtót lábammal löktem be, ajkam már az övét kereste. Ennyit a komolyságról... Úgy csimpaszkodtam rajta mint valami kismajom, vadul megcsókoltam, mire ő vigyorogva eltolt magától.
- Honnan ez a nagy hév Stew? – kérdezte önelégülten. Arcáról tisztán leolvashattam, megint nagyon örül magának. De most valahogy nem számított.
- Megőrjítettél – suttogtam izgatottan, kezem már a pólója alatt mászkált. Nevetve tolt el megint, kezdtem zabos lenni, most meg mi a frász van?
- Rendes esetben eszem ágában nem lenne ellenkezni veled hogyha le akarnál teperni, de most nálad vagyunk. – körbepillantott a házban, mintha keresne valamit. Sürgetve legyintettem.
- Nincs itthon.. – morogtam , most már tényleg érezni akartam ajkai mámorító csókját bőrömön. Beleborzongtam érintésébe, még ha az finomkodó és óvatos is volt.
- Ebben az esetben.. – mohón kapott utánam, felültetett a konyhapultra miközben nyelvünk vad táncától megrészegültem. Dereka köré fontam a lábaimat, majd kezdtem leráncigálni a dzsekijét. Örömmel konstatáltam hogy már csak egy fehér atléta választ el attól hogy végre csupasz bőrét érinthessem. Hirtelen hátradöntött a márványpultra, fölém hajolt megszakítva a csókunkat.
- Nem kellene ezt a szobádban folytatni? – hangja rekedt volt már a vágytól, mi tagadást, én is lihegve válaszoltam már.
- Az emeleten – amint ezt kimondtam , megragadott elindulva velem felfelé.

Egy pillanatra sem engedtem a szorításomon a teste körül. Nyelve az enyémet ostromolta, és én teljesen kikapcsoltam, arra eszméltem mikor a nyakamba csókolt miközben lazán az ágyamra ejtett. Kifulladva, vágytól szétvetve néztem rá, Rob pedig elővette az önelégült mosolyát. Ohh hát akkor játszunk szépen. Lassan kezdtem kigombolni az ingemet, végigsimítva a hasamon. Rob tekintete megkeményedett, nyelt egyet. Nem bírtam tovább várni, az atlétájánál fogva húztam magamhoz. Éreztem a súlyát , a csípőmnél pedig nadrágjának kemény dudorát. Elégedetten vigyorogtam.
Rob ajkai a nyakamnál jártak egyre lejjebb és lejjebb míg el nem értek a melleimig. Próbáltam türtőztetni magam, de a sikoly szinte kirobbant belőlem. Halk kuncogást hallottam ami a hasam felé tartott. Ohh te jó..nem volt időm végiggondolni sem, Rob nyelve rám talált és én csak vergődtem az ágyon. A gyötrelem és az élvezet egyszerre akarták szétszaggatni testemet. Kétségbeesetten kapaszkodtam a lepedőbe, megpróbáltam nem elájulni.
-Rob!Rob! Robhh… - elfulló nyögéseim betöltötték a szobát. Ez a pasi…megőrjít! Éppen ezért ő is megérdemli a viszonzást. Nehezemre esett ugyan, de feltámaszkodtam a könyökömre. Kéjtől elhomályosult szemmel néztem rá miközben ő még mindig a lábaim között volt és épp örömet okozott. A látványtól csak még jobban felizgultam és a hasamban lévő csomó egyre csak nőtt a kínzó vágytól.

- Gyere ide – lihegtem erőtlenül, mire rám nézett. – Gyere! – mondtam megint és felhúztam magamhoz. Ott térdeltünk az ágyon, és a nadrágja még mindig rajta volt. Cöh. Nincs ez így rendben , fogtam és lerángattam róla. Rob nem értette a dolgot, de inkább nem kérdezett. Megcsókoltam, gyengéden és puhán , közben tolakodó ujjaim becsusszantak az alsójába. Behunyta a szemét amint megérintettem, élvezettel néztem az arcát, elragadtatás tükröződött rajta. Kezeit a csípőmön nyugtatta, aztán megindult lefelé míg meg nem érintett. Az ajkamba haraptam hunytam le én is a szemem. Ez a helyzet teljesen új élményt nyújtott. Testem minden porcikája kéjtől bizsergett. Lassan kezdtem simogatni mire puha ujjai végigsiklottak rajtam. Mozdulataink tükrözték egymást, amitől hirtelen kevés lett a szobában a levegő. Gyorsítottunk az iramon, egymásra dőlve küszködtünk az elsöprő vággyal. Soha nem csináltam még ilyet, de az újdonság letaglózott. Rob rekedt hörgése közvetlen a fülem mellől jött. Már nem volt sok hátra. Kinyitottam a szemem. Gyönyörű arca kínlódó tekintettel várta a beteljesülést. Éreztem ahogy testem elernyed majd megfeszül. A kéj hullámai lerántottak magukkal, boldogan rogytam Rob vállára, kiélvezve minden pillanatát a gyönyörnek. Pár pillanat volt csupán és meghallottam azt a hangot amitől még így örömtől ittasan is megremegett a gyomrom. Rob gyötrődő morgását felváltotta az elégedett zihálás halk nesze. Hátra dőlt az ágyon, izzadt testünk összefonódott a kielégülés mámorában.

Anyám hangja hasított bele a nyugodt csendbe.
- Kristen! Kristen! Ezt nem fogod elhinni! – az ajtón keresztül is hallottam közeledő hangját, már a lépcsőn járhatott. A pánik elborította egész testemet. Lesokkoltam, képtelen voltam rá hogy megmozduljak. Bassza meg!.. Itt fekszem meztelenül, miközben az édesen alvó Twilight szupersztár Robert Pattinson – aki persze szintén pucér - ölelő karjai körém fonódnak. Hiába éreztem tennem kell valamit… lehetetlen volt. Időm sem volt már semmire. Eljött a vég…
- Kristen! Fantasztikus hírem...- nyílt az ajtó és anyámnak torkán akadt a befejezés. Nem tudom milyen fejet vághattam mikor bejött, de teljesen lemerevedett, ott állt a kilincset szorongatva, tekintete idegesen járt Rob és én köztem. Az említett eközben ébredezni kezdett. Fasza! Kinyitotta a szemét, rám mosolygott. Dermedten mutattam anyám felé, követtet pillantásával. Anyám még mindig sóbálványt játszott. Éreztem ahogy Rob megremegett ijedtében, majd persze elővette énje udvarias felét.
- Öhm.. Jó estét. A nevem Robert Pattinson, örülök hogy megismerhetem, már sokat hallottam önről. – dadogta zavartan nyakig húzva a takarót. Anyámnak sem kellett több, ott ahol volt, ünnepélyesen hátravágódott.
Ijedten hámoztam le magamról Rob ölelő karjait, hogy felülhessek az ágyon, így rálátva a földön fekvő anyámra. Hát ezt meg mi lelte? Rob követett a mozdulatban, miközben zavart pillantásokat váltottunk. Nem telt bele egy perce és anyám újra talpon volt, hitetlenkedve bámult minket.

- Én is örülök! – hadarta zavartan, némi fáziskéséssel. Egy biztos: az anyám teljesen bolond! - Kristen! – ajaj – A konyhába most! – intett és már ott sem volt.
- A kurva életbe! – nyögtem lemondóan és elkezdtem kimászni az ágyból.
- Azt mondtad egyedül leszel! – szólelt meg az a félisten és mintha hangjában ott bujkált volna némi szemrehányás.
- Mert úgy volt! – mondtam idegesen, miközben magamra kaptam néhány ruhadarabot. – Maradj itt! – utasítottam és kisiettem az ajtón.
Leérve a konyhába, anya elmerülten a pultot törölgette. Tényleg nagyon kiborítottam.
- Tartozol némi magyarázattal! – összerezzentem a hangja hallatán, nem tudtam, hogy már észrevett. Főleg, hogy meg sem fordult…
- Mit kell ezen magyarázni? – kérdeztem gúnyosan. Ennyire még csak nem öreg…
- Nem vagy olyan helyzetben, hogy szemtelenkedj kislányom! – mordult rám, miközben eldobta a rongyot. – Tudod ki Ő?
- Mégis minek nézel? Gondolod, hogy lefekszem valakivel, akit nem is ismerek? – kérdeztem meghökkenve. Még a feltételezés is sértő.
- Nem úgy értem! – legyintett, mire fellélegeztem. Legalább kurvának nem néz, ez már valami. – Ő Edward Cullen, a vámpír! – közölte hüledezve. A szám elé kellett, hogy kapjam a kezem, különben képen röhögtem volna.

- Nem, Ő Robert Pattinson, a színész! – erőltettem magamra némi komolyságot. Anyám, aki a mesés Hollywoodi világban mozog, nem tud megkülönböztetni egy szerepet a valóságtól… szép.
- Chh… - fintorgott, mintha valami oltári nagy baromságot mondtam volna. - Szóval ti most… izé…jártok vagy hogy mondják ezt? – zavartan kereste a szavakat, ami még vicces is lett volna, de pont egy gyenge pontra tapintott.
- Ismerkedünk! – vágtam rá gyorsan, de azonnal meg is bántam, ahogy megláttam elkerekedett szemeit a kijelentésem hallatán.
- Csalódtam benned, Kristen! Hát így neveltelek én? A szex nem játék kislányom, ráadásul Mike még csak most… vagyis azt sem tudom, hogy egyáltalán mi van veletek! Te meg már egy másik pasival hemperegsz. Szégyen… ezt… nem is merek belegondolni apád mit szólna hozzá! – na abba én sem… a kiselőadás valószínűleg tovább tartott volna, ha nem szólok közbe.
- Ez az én életem! – emlékeztettem kissé ingerülten. – És nem tegnap ismertem meg, ha ettől félsz. Ne aggódj, a tökéletes neveléselméleted nálam sem mondott csődöt. Már egy ideje találkozgatunk, aztán majd meglátjuk mi lesz! – erre mintha kicsit lehiggadt volna, legalább a feje nem volt már vörös.
- Hmm… meglátjuk mi lesz. – gúnyolódott rajtam. - Jól van, nem szólok bele, azt csinálsz, amit akarsz! – közölte sértődötten. Áh, most jön a lelki terror… remek!
Talán még folytatta volna, ha közben a szóban forgó személy – anyám talán a megrontó szót használná -, nem lépett volna be a konyhába. Ledermedve vártam, mi következik most! Úgy értem anya részéről mi következik most. Talán a legkevésbé számítottam arra, ami történt. Anya mosolyogva ránézett Robra…

- Nos az imént nem tudtam bemutatkozni rendesen… Jules Stewart vagyok! – megbabonázva nyújtotta kezét Rob felé, aki zavartan elfogadta és –ismét- bemutatkozott neki. – Remélem velünk vacsorázol, biztos megéheztél! – a torkomon akadt a szó… csak képzeltem vagy anyám tényleg az esti tevékenységünkre célozgatott burkoltan? Rob képét elnézve, nem csak nekem jutott eszembe ez a variáció.
- Ha nem zavarok! – találta meg kisvártatva a hangját.
- Dehogy! – közölte anya, egy elégedett vigyor kíséretében, majd eliszkolt, hogy megterítsen.
- Nem kell ezt csinálnod! – ráztam a fejem, miközben lemásztam a székről.
- Szívesen maradok, ha téged zavar, akkor…
- Nem! – szögeztem le gondolkodás nélkül - Csak nem tudod, mire vállalkoztál! – Rob elmosolyodott és közelebb lépett hozzám. Ahogy ujjai a csípőmre csúsztak, éreztem, hogy hatalmába kerít a vágy. Ez így nem lesz jó… lassan nem bírok vele megmaradni egy szobában, anélkül, hogy ne akarnék azonnal rámászni.
- Engem nem kell félteni – suttogta a nyakamba, majd belecsókolt. Beleremegtem, ahogy finoman szívogatni kezdte a bőrt. De nem élvezhettem sokáig, mert anyám hangja szűrődött ki az ebédlőből, hogy ideje menni. Sóhajtva engedelmeskedtünk.

Azt hiszem Rob már rég megbánta, hogy itt maradt. Talán épp most dönti el, hogy nem akar többet látni… A vacsora alatt anya folyamatosan faggatta szerencsétlent. A téma központjában természetesen a Twilight volt. Minden tudni akart róla, cseppet sem titkolva határtalan imádatát iránta. Unottan pöckölgettem a szalvétámat és közben azon jártak a gondolataim, hogy az élet miért szívatott meg ennyire. Rob természetesen kifogástalan módon viselkedett. Kedvesen válaszolt, anyám leghülyébb kérdéseire is, amit ha nekem tett volna fel, valószínűleg kiröhögöm.
De ami a legjobban felhúzott, az csak a búcsúzkodásnál következett! Az én egyetlen drága anyám, mint egy pincsikutya követett minket az ajtóig, ami nem is lett volna akkora gond. Csakhogy pofátlan módon, hosszú percekig ölelgette Robot. Majd szét vetett az ideg, ha nem veszi le róla a vén mancsait, hiába az anyám megtépem! Hangosan megköszörültem a tokrom, mire végre valahára elengedte a megszeppent filmsztárt. Majd miután hozzátette, hogy valamelyik nap jöjjön át ebédre, végre lelépett. Bocsánatkérően néztem Robra, aki csak elmosolyodott és közelebb húzott magához.
- Nem is volt olyan vészes – suttogta halkan, de arcáról lerítt, még mindig sokkos állapotban van.
- Igen ő az anyám – jelentettem ki a tényt amit mindig próbáltam magamban tagadni.
- Holnap? – kérdeztem reménykedve miközben szorosan hozzábújtam. Kezem a dzsekije alá csúszott, azt kívántam bár itt maradhatna. De sajnos ez elvetélt ötlet volt, mivel anyám lesett volna minden alkalmat hogy közbeavatkozhasson. Az a tündéri lélek..

- Holnap – jelentette ki sóhajtva, ha most tényleg menő vámpír lenne visszajönne az ablakon keresztül, de sajna nincs ilyen szerencsénk. Kristen te meg gyökér vagy amiért ilyeneken járatod az agyad. – Ugye tudod hogy anyukád valószínűleg minket les a kukucskálón keresztül? – suttogta a fülembe. Az meg na ná hogy kukkol, perverz vénlány.
- Akkor adjuk meg neki az örömöt. – vigyorogtam kajánul és rávetettem magam Rob ajkaira. Úgy csókoltam mint akinek elmentek otthonról, vadul , szenvedélyesen. Félig azért hogy felvágjak anyám előtt, de főleg azért mert a vágyódás új erővel tört rám. Legszívesebben letepertem volna ott helyben. De nem tehettem, így hát csak csókoltuk és öleltük egymást, tudtam hogy ő is kíván, éreztem rajta. A tartásával – ami anyám figyelő tekintete miatt merev de mégis így –jelezte hogy akar engem. Jaj és még én mennyire akartam! Kétségbeesett nyögés szakadt fel belőlem.
- Veled megyek! – jelentettem ki, keserűen elmosolyodott.
- Tudod hogy maradnod kell, és különben is, anyukádnak biztos sok kérdése van még. – gonoszan vigyorgott, mire már nem is nyögtem inkább felvisítottam.
- Gyűlöllek! – morogtam idegbetegen, annyira tudtam hogy igaza van. Anyám ki fog akasztani, még a mai este folyamán.
- Tudom – magához ölelt, még egyszer utoljára beszívtam Rob őrjítő illatát. Puha csókot lehelt ajkaimra majd elindult a kocsi felé… Ha hagytam volna, de csak nem akaródzott elengedni a kezét.
- Kristen… - szólt rám csüggedten mire meglágyultam. Holnap találkozunk, pár óra múlva, nem fogok rinyapina módjára viselkedni. Akkor sem!..
- Jó éjt – búcsúztam el és mielőtt még meggondoltam volna magam , gyorsan megfordultam . Sebesen benyitottam az ajtón, mire anyám épp látványosan nézte a zene tv-t. Egy benga fekete rapper lökte az igét a seggbe rakott csajokról és arról hogy szét fogja szívni az agyát.

- Nocsak, nem is tudtam hogy szereted az ilyen zenét. – te álszent kis.. tettem hozzá magamban.
- Igen…nos..a kedvencem.. – aha persze. Behalok ettől a nőtől egyszer. Nem tiszteli a magánéletem, és még hülyének is néz. Puffogva másztam vissza a szobámba hogy elüssem az időt. Épp Mike egyik újabb könyörgő e-mailjét olvastam mikor vad kopogtatás rázta meg az ajtómat. Kezdődik…
-Szabad – sóhajtottam letörten. Ezzel szemben anyám kíváncsiságtól izzó szemeiből csak úgy sütött a boldogság amint belépett az ajtón. Most biztos nagyon büszke az ő ici pici kicsi lányára amiért az hazahozta a világhírű szexi macsó vámpírt, aki mellesleg kifogástalanul viselkedik még a leghülyébb helyzetekben is. Csodás!
- Jaj Kristen..én olyan büszke vagyok rád.. – én megmondtam..
- Anya.. bármennyire is hihetetlenül hangzik ez a te számodra, nem terveztem el a dolgot, csak úgy jött..szóval örülnék neki ha leszállnál a témáról. Rob pedig értékelné a diszkréciódat velünk kapcsolatban. Vagyis ne dicsekedj ezzel a barátnőidnek oké? – anyám arcán látványos sértődöttség lett úrrá.
- Ezt ő mondta?
- Nem...én mondom! Nem kell a felhajtás…
- Persze persze…nem is akartam – sunnyogta halkan. Hirtelen felcsillant a szeme,amit rossz előjelnek véltem – Na és mond csak…milyen az ágyban? – kérdezte mohó érdeklődéssel.
- Anya! – most már biztos hogy elcseréltek a kórházban.. – ez nem rád tartozik!
- Amíg az én házamban csináljátok addig… - lentről felharsant a csengő. Bárki legyen is az, köszönöm! Anyám kelletlenül kivonult, de tudtam, ezzel még koránt sincs vége, már vérszemet kapott.

Már épp visszatértem a mailjeimhez, de akkor lentről anyám hangja harsant fel. Mi az már megint?
- Nem meg mondtam hogy ide ne tolt többet a képed te kis szarházi? – üvöltötte anyu dühtől fortyogó hangon. Ez most vagy egy házaló ügynök vagy…
- Jules, kérlek, beszélnem kell vele! – Mike!
- Többet nem fogsz a lányom közelébe menni, erre mérget vehetsz!
- De..
- Hord el magad, vagy hozom a gázsprayt, és nagyon megbánod! – anyu úgy ráripakodott szegény gyerekre hogy az meghátrált. Milyen szegény gyerek?!.. Megérdemli amit kap. Még mindig fáj egy kicsit az arcom.
- Jules…
Anyám Mike-ra baszta az ajtót, majd magában morogva bemasírozott a konyhába. Talán mégis van közünk egymáshoz.

Robert

Hogy én mekkora szerencsecsomag vagyok! – futott át a gondolat rajtam szinte minden pillanatban amit Krissel töltöttem. Vele mindig úgy éreztem normális vagyok. Csak egy átlagos szerencsés hülye gyerek aki örül hogy egy ilyen csaj bírja a fejét.
Neki nem a felszínes mindenki Robja kellett, sosem kért a csillogásomból. Vele, kezdtem végre önmagam lenni, az akit elástam magamban mélyre, feltört bennem. És ha el akartam nyomni Kristen visszahozta. De azért a próbáltam megtartani a kemény vagyok image-t, csak ez a közelében sokkal nehezebb volt. Az idő olyan gyorsan telt ha együtt voltunk, túl hamar kellett visszalépnem a nyilvánosságba. Most hogy elkezdtük a második filmet forgatni sokkal több súly szakadt a nyakamba, a sajtó nyál csorgatva leste minden mozdulatomat , és persze ott voltak az elvárások amiknek meg kellett felelnem. Küszködve vártam minden egyes nap a végszót hogy azután újra Stewal töltsem az estét. Hol nálam voltunk, hol pedig náluk. Jules Stewart úgy tűnt életcéljául tűzte ki hogy egy perc nyugalmat se adjon nekünk. Kristen majd fel robbant tőle, de engem nem érdekelt. Feldobott hogy végre élhettem az életem és úgy tehetek mintha átlagos lennék.
Munka utána barátnő+ barátnő idegesítő mindenlébenkanál anyukája.
Az életem kezdett egy ritmust felvenni, és a napi rutintól szinte szárnyaltam. Sokkal jobban teljesítettem úgy hogy tudtam pár óra és kiléphetek a sztárság mocskából.

Chris a mai nap valószínűleg nem akart belőlünk kifacsart paradicsomot csinálni, így elengedett minket kora délután. Gyorsan vakartam magamról a fehér sminket, bár Jules biztos díjazta volna, úgyis előállt már a mi lenne ha Edwardként mennék gondolat menettel, erre persze Kristen jól leoltotta mire Jules nyavalyogva visszavonult. Hangosan felnevettem az emlékre, és jó érzéssel töltött el, hogy most már érdemes mire emlékeznem. Nikki csörtetett be mellém a parókáját feszegetve. Megint azzal az „elment az eszed hogy magadban röhögsz?” fejjel nézett rám.
- Mikor ismerhetem már meg végre? – kérdezte idegbetegen közben a póthaját cibálta ami csak nem akart megszabadulni a fejétől.
- Jaj.. .Nikki… kérlek...- de lassan jön már ez a festék lefelé...
- Most meg mi van? Csak nem egy üresfejű libát szedtél fel..megint? Szégyelled mi? – Nikki a szemöldökét húzogatta, én a lecsapásán gondolkodtam.
- Ugyan kérlek.. csak félek hogy elrontanátok – néztem rá, és a félig leküzdött parókára.
- Hát ha eddig te nem rontottad el, mi már nem sok mindent tehetünk – somolygott Nikki, de én csak legyintettem. Nem érdekel hogy nézek ki, akkor is elhúzok. Beülve a kocsiba, Nikkin járt az agyam. Valószínűleg tartom hogy kedvelné Krist, de az még félelmetesebb hogy Kristen is bírná őt. Mi lenne akkor velem ha ezek egymásra találnának?Jesszus..

Leparkoltam a ház előtt, majd elsunnyogtam az ajtóig. Alig érte el a kezem a fát már nyílt is az ajtó. Jules…rossz dolog a leskelődés.
- Szervusz Rob, kerülj beljebb. Kérsz valamit?
- Talán egy üdítőt, az jól esne. Baromi meleg van odakint. Kristen? – leültem a kanapéra és hátradöntöttem a fejemet.
- Fent van, biztos megint bömbölteti a zenét a fejhallgatón. Egyszer úgyis megsüketül az a lány. – morogta Jules miközben odaadta piámat. Felhajtottam felfelé indulva a lépcsőn. Kris valóban ott ült a gép előtt. Halkan osontam mögé, bár még én is hallottam a zenét annyira hangos volt. A böngészőben a „Rob Pattinson + girlfriend” volt bepötyögve, nem esett messze az alma a fájától. Lehajoltam és belecsókoltam a nyakába. Szegény akkorát ugrott hogy még a hangfalat is lerántotta.
- Hülye vagy? – rivallt rám kivörösödött fejjel.
- Azért vagy ideges mert megijesztettelek vagy mert megláttam mit csinálsz a neten? – nem bírtam levakarni a vigyoromat.
- Fogd be! Nem csináltam semmi rosszat.
- Miért nem tőlem kérdezel ilyeneket? – próbáltam békülőre venni a figurát, kezemet a derekára csúsztattam, ajkam az övét kereste.
- Te úgyse lennél őszinte… – suttogta lehunyt szemmel.
- Mikor hazudtam én neked? – tettem fel a kérdést, de választ sem várva, ajkaim rátaláltak. Gyengéd csók volt, de persze Stewie megint nem bírt magával. Imádom ezt a csajt!.. Kezei a pólóm alá csúsztak, nyelve incselkedő játékba kezdett velem.
- Oh... te… na megállj – nyögtem ki erőtlenül. Le akartam teperni ott helyben, és láttam a szemében már alig várja hogy megtegyem. Kezem a fenekére siklott.
- Gyerekek! – összerezzentem a hang hallatán ami az ajtóból jött. Ilyen nincs! – Jön valaki velem vásárolni?!.. – a fejemen ádáz kifejezés csücsülhetett mert Kris a „na ugye megmondtam hogy egy kibírhatatlan nőszemély” nézéssel bámult. Kifejezéstelen tekintetet erőltettem magamra úgy fordultam meg.

- Kristen? Jössz!
- Ez kérdés volt? – fújtatott egyet tehetetlenül majd a dzsekijéért nyúlt. – Maradj csak, hamar megjárjuk, nézz Tv-t vagy gépezz. – mondta megértően mikor én is készülődni kezdtem.
- Vagy választhatsz anyám számtalan pornója közül. – súgta oda nekem vigyorogva.
- Ezt hallottam! – méltatlankodott Jules. Én azért még lekísértem őket, majd bevágódtam a kanapéra. Végülis mindennapos dolog hogy az ember kanapéján elterülve RPattz tévét bámulva üdítőt szürcsöl.
Semmi érdekes műsort nem találtam, már éppen azon törtem a fejem, hogy kutatok egy kicsit a Jules féle dvd-k közt, de a csengő megszólalt. Nah vajon ki lehet az? Arra gondoltam, ki kéne nyitni, de mégis csak hülyén venné ki magát, ha Robert Pattinson nyitna ajtót…ki tudja ki az! Áh a francba az egómmal, megnézem. Odavánszorogtam az ajtóhoz és unott fejjel szélesre tártam. Az unalmat azonnal felváltotta a mérhetetlen düh… mióta várok erre a pillanatra! Ez a senki, hogy meri ide tolni a képét egyáltalán?
- Mit keresel itt? – kérdeztem alig kapva levegőt az idegességtől.
- Ezt én is kérdezhetném tőled! Mi a francot csinálsz a csajom házában? – vágott vissza, szintén dühösen. Na ne röhögtessen már.
- Miről beszélsz? Kristen már rég kiadta az utadat! – feleltem gúnyosan.

- Tévedésben élsz, úgy tűnik én kell, hogy felvilágosítsalak! Kristennel ugyan összevesztünk, de szóba sem került a szakítás… talán ezt nem mondta neked? - kérdezte elégedetten vigyorogva. Kényszert éreztem, hogy letöröljem azt a kibaszott széles mosolyát, viszketett a tenyerem. Közben belépett, kérdés nélkül az előszoba közepén termett. Ahogy elsuhant mellettem megéreztem rajta valamit. Alkohol szaga volt, vagyis részeg. Most, hogy jobban megnéztem a koordinációval is volt némi problémája.
- Szerintem azok után amit tettél, elég egyértelmű, hogy nem akar már látni! – közöltem feldúltan és a kezem ökölbe szorult. Annyira nyomorult, mégis mit akart tőle Kristen?
- Ezt nem te fogod eldönteni! Egyenlőre te vagy az, akinek kussolni a kéne, te akarod megdugni a barátnőmet… vagy már meg is tetted? – folytatta vörösödő fejjel. Láttam rajta, hogy nincs magánál, teljesen az alkohol befolyása alatt van. Ki kell dobnom, mielőtt Kristen haza jön, nem kéne így itt látnia. – Nem csodálkoznék, amilyen kis kurva mostanság! – nevetett fel gúnyosan. Na itt telt be a pohár! Engem lehordhat aminek csak akar, de Kristenről nem beszélhet így.
- Te szemétláda! – megragadtam a pulóverénél fogva és a falhoz nyomtam. – Utoljára mondom: vagy elmész most, vagy esküszöm azt is megbánod, hogy a világra jöttél te nyomorult. – vicsorogtam rá, mire csak elmosolyodott.
- Csak rajta…talán félsz megtenni? Mit is eszik benned Kristen? Nem vagy több, mint egy kirakatbábú és erre ő is rá fog jönni! – betelt a pohár. Agyamat teljesen elöntötte a düh, már nem voltam képes gondolkodni sem. Ösztöneim cselekedtek helyettem. Most megint valami olyasmit éreztem, mikor megláttam Kristen monokliját, elégtételt akartam. Megragadtam és a földhöz vágtam, mire ő nyekkent egyet. De ahelyett, hogy kiterült volna felállat és eltorzult fejjel megindult felém. Olyan gyorsan, hogy védekezni is képtelen voltam, a falhoz taszított és behúzott egyet. Megráztam a fejem az ütés erejétől és a számhoz emeltem a kezem. Ahogy a szám széléhez értem, éreztem, hogy sajog, ez a majom felszakította. Véres kezem látványa még jobban felingerelt, fogtam magam és teljes erőmből vissza adtam neki a kölcsönt, amitől ismét a földön találta magát. Ez sem tántorított vissza, sőt végre jobban hozzá férhetek. Elsőként belerúgtam a hasába, amitől összerezzen, majd letérdeltem mellé, hogy ismét bemossak neki párat.

- Csak amit megérdemelsz, te senkiházi – dünnyögtem és közben behúztam neki egy akkorát, hogy a feje a földhöz koccant. Már éppen emeltem a kezem, hogy adjam neki a következőt, de egy hang megállított a mozdulatban.
- Mi folyik itt? – hallottam meg Kristen ijedt hangját az ajtóból, mire elengedtem Mikeot és hátra fordultam. – Rob?... Mike?... Jézusom – hüledezett rémülten és kiestek az a kezéből a zacskók. Jules döbbent arccal állt mögötte, meg sem bírt szólalni. Visszanéztem Mikera, akinek szépen kidekoráltam a képét, és aki jelen pillanatban mozdulatlanul feküdt a padlón…

You can be my Bella - 4. fejezet

Ösztönös vágy...



Csajok, meghoztuk a 4. fejezetet! Reméljük mindenkinek elnyeri a tetszetést, bár van egy olyan érzésünk, hogy igen…;)
Várjuk a véleményeket!
Puszi:Brianna&Lady

Egy időben dermedtem kővé és kezdett lüktetni ereimben a vér. A külvilág megszűnt körülöttem, csak az arcát láttam tisztán. A csodaszép arcát, amin most liláskék színekben éktelenkedett egy zúzódás. Tudtam mi történt vele. Az a rohad kis tetű történt… Ő tette ezt. De megbánja, ahogy azt is, hogy a világra jött. Átkozni fogja a kibaszott napot, mikor megszületett. Elintézem, megsemmisítem. Eggyé teszem a földel, ezt a nyomorult kis girnyót. Senki nem teheti ezt büntetlenül Kristennel. Észre sem vettem, hogy már nem egyhelyben álltam. Fel-alá járkáltam a szobában, miközben a kivégzését terveztem. Kristen ledermedve állt a szoba közepén, és engem figyelt. Újra az arcára tévedt a tekintetem, ahogy ismét szemügyre vettem, rájöttem valamire. Ez az én hibám! Miattam van, az a mocsok az én hibámból tette ezt vele. Hogy lehettem ennyire felelőtlen… mindennél jobban akartam Őt és most ezt lett a vége. A kezdeti idegességem semmi volt ahhoz képest, amit most éreztem. Gyűlöltem magam! Megálltam az ajtó előtt és neki döntöttem a fejem, majd belevertem jó néhányszor, hiszen megérdemeltem! Egyre jobban hatalmába kerített a gyilkos düh.

Szerettem volna most azonnal megkeresni és ellátni a baját. De csak az utamba kerülő vázát tudtam elintézni! Hangos csattanással vágódott a falnak és hullott darabjaira. Ettől nem éreztem magam jobban, sőt,még kellett valami. Fogtam az asztalt, ami az előbb még a váza volt és felborítottam, mint egy dúvad. Kristen megremegett, ahogy az asztal a földre ért. Nem tudta mire vélni, amit csinálok, talán elmebetegnek nézett.
- Mi a bajod, miért csinálod ezt? – ajkait szinte alig hagyta el hang. Nyilván megrémisztettem.
- Nem érted? Miattam van minden! – egy lépéssel mellette termettem és végigsimítottam sérült arcán. Felszisszen, az érintésemre. Fájt neki… - Miattam tette ezt veled! – nem tudtam, hogy kitölteni a dühömet, szinte égetett belülről. – Ha békén hagylak mikor kérted, akkor ez mind nem történik meg! Akkor az a mocsok egy ujjal sem ér hozzád. Nyugodtan élhetnéd az életed, ha én nem vagyok ilyen makacs! – üvöltöttem kínok közt vergődve.
- És ha én nem akarom? Ha nem akarom tovább azt az életet? Ez az én döntésem is, semmi sem a te hibád!

- Ha nem zaklatlak, akkor ez meg sem fordul a fejedben és nem kéne döntened! Boldog lehetnél, ha én nem lennék! – mondtam feldúltan. Fájtak a saját szavaim. Milyen élet lenne az nekem? Végre van valami jó dolog az életemben. Nem veszíthetem el pont most! Mégis miről beszélek…hiszen nem is az enyém. Egy önző dög vagyok, semmivel sem jobb, mint az a szarházni. Csak magamra gondolok…- De ne aggódj, elintézem, azt a patkányt! Esküszöm neked, nem teszi ezt veled többet! Szétverem a fejét! – dünnyögtem fuldokolva a dühtől és egy pillanat alatt söpörtem le mindent a másik asztalról, majd rávágtam a kezemmel. Kristen nem tudott megszólalni sem, tátott szájjal és mozdulatlanul nézte a pusztítást amit végeztem. Nem éreztem magam jobban tőle… Ismét idegesen, a fejemet fogva kezdtem fel alá járkálni a szobában és a lehetséges kínok közt gondolkoztam. Gázolás… áramütés… vagy csak egy kiadós verés…igen ez jó lesz.
Hirtelen valami puhát éreztem a csuklómon. Kristen állt velem szemben. Lehajtottam a fejem, eszemben sem volt a szemébe nézni. Hogy is tehettem volna azok után, hogy miattam szenved.
- Nézz rám! – utasított, de nem tettem. – Rob! – nem, nem nézhetsz rá! Megelégelte és két keze közé fogta az arcom. Nem néztem rá, így sem. Lesütöttem a szemem és tovább utáltam magam. Sóhajtva döntötte homlokát az enyémnek. – Figyelj rám… neked ehhez semmi közöd. Semmi rosszat nem tettél. – suttogta. Felnéztem rá, bele a szemébe. Elvesztem gyönyörű tekintetében… szemeiből melegség áradt. Semmi harag. Nem hiszem el, egy ilyen csodálatos lény, mégis mit keres itt velem? Hogy nem utál, amiatt, amit miattam tett vele az a kretén?

Puha kezei a nyakamra csúsztak, hogy simogatásával kényeztessen. Szemei lecsukódtak és óvatosan hozzáérintette ajkait az enyémhez. Lassan ízlelgettem, mintha a legcsodálatosabb borba készülnék belekóstolni. Valahogy úgy is éreztem magam, mint egy alkoholista, akinek tálcán kínálják fel kedvenc italát. Aztán az óvatosság eltűnt, egyre mohóbban tapadtak össze ajkaink. Kezem a derekára szorítottam. Féltem, hogy bármelyik pillanatban leállíthat, hiszen volt már rá példa. Ma is… De most nem úgy tűnt mint aki ellen akar állni, pedig kellett volna! Akkor viszont nekem kell…el kell húzódnom! Minden miattam van. Nem bánthatom még jobban... Hátra húztam a fejemet gyengéden eltolva magamtól. A torkomon akadtat a szavak amint megláttam. Esdeklő tekintetéből bizalom sütött. Miért? Miért csinálja ezt velem?! Összemorzsolja a maradék önuralmamat is. Nem tehetem vele… A harcot énem rosszabb felével végül Kris angyali – kissé rekedt – hangja szakította félbe.
- Kérlek – rám emelte könyörgő pillantását, amitől a szívem is összefacsarodott. – Szükségem van rád! – lehelte és én abban a másodpercben elbuktam. Nem érdekelt az önutálat, vagy a gyilkolhatnék Mike iránt. Most csak őt akartam érezni, ölelni és szeretni.

Mohón csókoltam meg újra miközben karcsú kezei lassan simogatták mellkasomat. A testemben apró szikrák pattogtak érintései nyomán. Nem hittem el, hogy akarja, olyan felfoghatatlan volt számomra, hogy engem akar. Végigsimítottam a szoknyája mentén és végre elértem selymes combját. A háló szoba felé kezdtünk araszolni. Ujjai a hajamban voltak, édes nyelve vad táncot járt az enyémmel. A szívem majd kiszakadt a helyéről mire elértük az ágyat. Ott aztán megálltam, ismét elhúzódtam tőle. Még mindig azt vártam mikor szakad meg ez a csodás álom. Kétségbeesetten néztem rá, van még ideje nemet mondani, még el tudnám viselni, még elengedném! De Kristen csak állt előttem, megrendíthetetlenül, tekintete súlyos bizalommal volt teli. Nem hallatszott semmi más csak a lélegzetünk majd a finom anyag lesiklása selymes bőrén.

Ott állt előttem meztelenül, védtelenül, gyönyörűen. Nem bírtam levenni szemem csodálatos testéről. Hazudnék, ha azt mondanám nem képzeltem el őt így…ki ne tenné? De az a kép fel sem ért a valósággal. Kezeimmel lágyan végigsimítottam meztelen karján. Megfogtam apró kezeit és magamhoz húztam vékony testét. Ajkaink ismét egy ritmusra mozogtak miközben nyelveink egyre követelőzőbben fedezék fel egymás száját. Csupasz hátán kalandoztak ujjaim, míg az ő keze egyre lejjebb merészkedett. Izgatott sóhaj szakadt fel belőlem amint hozzám ért. Hátra dőltem az ágyon őt is magammal húzva, éreztem ahogy elmosolyodik. Megpróbált lefogni és én persze hagytam neki, majd csodás ajka elszakadt az enyémtől és a nyakamon kezdett kalandozni A vér dübörögve lüktetett az ereimben, mikor a finoman a fülcimpámba harapott. Nem bírtam tovább, annyira akartam, hogy az már szinte fájt.
Fölé kerültem, így most ő volt az akit lefogtak. Ijedt őzike szemeitől elvigyorodtam, túl késő kislány, most már nem bírok megállni. Kézfejemmel az arcát elcsúfító lila folton simítottam végig mire Kris grimaszolt egyet. Testem megfeszült, ahogy a düh lassan újra erőt vett rajtam, de most , az angyal ölelő karjai között ,le tudtam győzni. Hogy eltereljem a figyelmem a foltról – és annak okairól – apránként haladtam kezemmel finom bőrén egyre lejjebb és lejjebb, míg be nem csúsztattam kezem a tangájába. Kristen édes pihegése betöltötte a szobát.

Arcán mosoly játszott, ajkai szétnyíltak, ahogy ujjaim mozogni kezdtek apró fehérneműjében. Ugyan akkor valami kétség jelent meg a szemében. Talán zavarban van? Bevallom, egy kicsit én is. Lágyan megcsókoltam és egyre gyorsabban kényeztettem, mire ajkait egy halk, de elégedett sikoly hagyta el. „Fasza gyerek vagy Rob!” gondoltam magamban, miközben Kristen teste megállás nélkül fel-le emelkedett alattam. Átjárt egy furcsa érzés… talán boldogság. Igen, boldog voltam a tudattól, hogy örömet okozhatok neki. Legalább ezekre a percekre elfeledtethetem vele a történteket. Csukott szemmel, száját harapdálva sikoltott fel újra és újra, mikor meg-megérintettem legérzékenyebb pontját. Aztán nem tágítottam innen, egészen addig míg apró teste ívbe nem feszült egy –végre- hangos sikollyal kísérve és vissza nem rogyott az ágyra pihegve. Elégedett mosollyal csókoltam bele a mellkasába. De nem időzhettem itt sokáig. Türelmetlenül rántotta ki kezem a tangájából és húzott magára, egy olyan csókra, amitől kezdtem elveszíteni a fejem. Az önuralmamról nem is beszélve. Édes nyelve egyre gyorsabban játszott az enyémmel. Semmire nem vágytam még annyira, mint rá!
Várni akartam, nem letámadni azonnal, de ő persze máshogy gondolta a dolgot.

Izgatottan nyúlt be a boxerembe. Elfojtott morgás tört fel belőlem amint megérintett. Kínzó játékától, hullámokban tört rám a vágyakozás, hogy végre az enyém legyen.
Kristen látszólag élvezettel táncolt önuralmam - még épen maradt – szálain, feszegetve a határokat, amik végül le is omlottak hála neki.
Szétvetett lábai szorosan derekam köré fonódtak kezeivel fáradhatatlanul kényeztetett. Ördögi mosollyal arcán figyelte a reakciómat. Végül kitartásom darabjaira hullott, ősi állatias vadság vett rajtam erőt. Megragadtam a csípőjét és nem túl gyengéden belé hatoltam. Képtelen voltam türtőztetni magam, de nem úgy tűnt, hogy ő bánná, sőt ha lehet még följebb tolta magát. Karjaimmal körbe fogtam érzéki testét, hogy magamhoz húzhassam. Puha bőre az enyémhez ért, ujjaival a hajamba tépett, de ettől csak még vadabb lettem. Ajkai után kaptam, hogy megcsókoljam addig míg már levegőt sem kapunk. Elégedett mosoly játszott arcán amint elhúzódtam tőle, ujjával végigsimította az arcomat, majd két keze közé fogta azt. Nem bírtam elviselni a tekintetét, azt a bizalmat, amivel rám nézett. A nyakába temettem arcom. Lágy csókokat leheltem rá, miközben csak úgy úsztam a boldogságban. Kristen elégedetten nyögött fel minden egyes lökésemnél. A hangjától szinte megremegtem, puha kezeinek érintésétől - amik testemet kényeztették- nem is beszélve. Úgy éreztem a vágy felemészt!

Nem volt elég belőle. Ajkaim felfedezőútra indultak egyre lejjebb és lejjebb, finoman cirógattam selymes bőrét, míg el nem értem a végcélt. Ajkaim óvatosan becézgetve fedezték fel a tökéletes területet, miközben egy ritmusra mozogott testünk. Vadságom ismét előtört és már nem csak finoman ostromoltam melleit. Finoman harapdálni és szívogatni kezdtem mellbimbóját, amitől felsikoltott. Mosolyogva folytattam az akciómat, de Kristenre ez az apróság túl nagy hatással volt. Durván felrántotta a fejemet ajkaihoz és a vad csók közben fölém kerekedett. Körmei végigszántották a mellkasomat – felszisszentem a fájdalomtól, vagy az örömtől? - ezzel csak még jobban felhergelt. Nem bírtam betelni vele, úgy szorítottam gyönge testét magamhoz, hogy attól féltem eltörik. Barna hajtincsei az arcomat simították, halk sikolyai egyre hangosabbak lettek, ahogy közeledett a vég. Annyira élveztem a vele való együttlétet, mint még soha senkivel. Nem akartam, hogy véget érjen, ezért lassítottam a tempón mire Kristen gyötrődve felnyögött. Kuncogva figyeltem, ahogy megpróbál gyorsabb mozgásra ösztökélni majd idegesen fujtatva feladja. De a mosoly hamar az arcomra fagyott mikor Kristen fogta magát és lemászott rólam. Idegesen kaptam utána, de már csak a levegőt tudtam megmarkolni, Ő már messze járt. Kecses mozgással indult meg a szobában, én meg azt sem tudtam mit csináljak. Gyötrő vágy söpört végig rajtam. Sóvárogva vágytam teste melegére, édes csókjaira. Nyújtani akartam a csodás perceket, most megkaptam. Én akartam, most mégis szinte fájt elválni tőle. Gonosz vigyorral a képén a hálószoba komódjának dőlt, miközben én megsemmisülve feküdtem az ágyon. Ösztöneim átvették az uralmat testem felett és mint egy felbőszült vad indultam utána.

Először csak megcsókoltam, majd végigsimítottam testén, hogy aztán olyat tegyek, amire nem számított. Megragadtam csípőjét és cseppet sem finoman megfordítottam. Végigcsókoltam meztelen hátát, miközben újra beléhatoltam. Hangos sikollyal fordította fejét hátra, arcán önelégült mosoly csücsült.
Előredőltem, hogy újra megcsókoljam, az ajkai nyújtotta édes mámortól egyre türelmetlenebbül vártam az extázis pusztító hullámát.
Lassan fordultam oldalra, magammal húzva Kristent is. A szoba ezen részén, a falat hatalmas tükör borította be. Néztem magunkat, ahogy egyek voltunk, testünk ugyanazon ritmusra mozgott. Fehér bőre szoborszerű tökéletességgé tette őt számomra, ahogy karjaimmal körül fogtam lágy vonalait, akár a folyékony ezüst.

Kristen ijedt pillantása találkozott az enyémmel mikor rájött hogy őt nézem. Gyorsan elkapta a fejét, tudtam hogy zavarban van. De hát miért? Hisz még én is – a nagy nőcsábász – még én is, néha elgondolkodom vajon nem kattantam meg, nem csak képzelem hogy létezik. Bosszús lettem a gondolatra, Kristen valóban nem látja rendesen saját magát. Ingerültem fordítottam vissza a fejét a tükör felé. Tekintete rémült volt, zavarodott akár egy ijedt kislány, tudtam, hogy rosszul érzi magát így, de nem engedhettem. Elővettem a legzordabb Rob tekintetemet, kétségbeesetten próbált más felé nézni, de én nem hagytam. Nem hagyhattam! Karjaim körül ölelték testét, rásimultak puha melleire, végigkúsztak a hasán, lejjebb és lejjebb haladva. Megérintettem, hogy megnyugtassam, nem akartam hogy szégyellje magát előttem.
Szemeim egy pillanatra sem eresztették tekintetét. Gyönyörű zöld szemeit fogva tartottam, ugyan úgy ahogy teste az én vágytól izzó testemet. Egyre intenzívebben éreztem, hogy közeledik a megsemmisítő érzés. Egyre jobban kapkodtam a levegőt, ahogy Kristen is egyre hangosabban sikítozott. Fülemet szinte simogatta élvezetének hangja, amit én váltottam ki belőle. Már éppen akörül pörögtek a gondolataim, hogy mekkora májer is vagyok én. Aztán hirtelen megéreztem kezeit a fenekemen, miközben csípője nem mozgott tovább.

Ez visszarántott a földre. Ijedten néztem vissza a tükörbe, de az Ő arcán egy gúnyos mosoly csücsült. Kényszerítve voltam, hogy én is megálljak. Pedig ez volt az utolsó dolog, amire most vágytam. Megállni, mikor már olyan közel voltunk. Lefejtette magáról bilincsként köré fonódó karjaimat, ami újabb sokként ért. Már megint ledermedtem, egyszerűen mozdulni sem bírtam. Hagytam, hogy eltoljon magától, hogy otthagyjon a mai estén másodszorra. Addig akarja nyújtani az élvezetet, míg meg nem öl? Mert az lesz a vége… utána sóvárogva fogok örök álomba szenderülni. És ezt a lavinát én indítottam el…
De most valami más történt. Nem hagyott ott, a tükörhöz húzódott és nekidőlt. Nyelvével szexisen végigsimított ajkain és mutatóujjával hívogatóan felém intett. Újra nyeregben éreztem magam. Feneke alá nyúltam és megemeltem, hogy újra egyesítsem testünket. Lábai a derekam köré fonódtak, így tartva magához közel. Ezzel a pózzal, vagyis inkább helyezkedéssel csak egyetlen bajom volt… a tükörben a saját képemet kellett bámulnom. De én ezt a földöntúli szépséget akartam látni, csak az Ő látványára voltam kiéhezve. Egy igen ördögi terv rajzolódott ki a perverz fejemben.

Elsőként megcsókoltam Kristent, majd sebesen az erkélyajtó felé lépkedtem. Ahogy kiléptem, a hűvös nyári levegő csiklandozta végig verejtéktől nedves bőrömet. De jól esett. Leültem vele az egyik napozóágyra, mire mosolyogva megcsóválta a fejét. Aztán ajkai a nyakamra vándoroltak, mialatt csípője lágyan ringott, és óvatosan beleharapott az érzékeny testrészembe. Felszisszentem és hogy visszaadjam a kölcsönt, centiről centire haladtam lefelé selymes bőrén, őrjítő lassússággal közelítve a melle felé, vontatott köröket rajzoltam rá a nyelvemmel, majd hirtelen beharaptam a puha bőrt. Kristen kéjesen felsikoltott, bár szinte alig hallottam, saját, torkomból feltörő rekedt nyögéseim elnyomták a hangját. A szemközti házban kigyulladt a lámpa, féltem hogy megláthatnak – vagy ami esélyesebb meghalhatnak minket – ezért szorosan magamra húztam vágytól remegő testét, kezem reszketve siklott szájára, míg én kecses nyakába temettem az arcom. Fél pillanat múlva már az sem érdekelt volna ha az egész világ minket figyel, éreztem ahogy az elsöprő extázis feltörni készül testemben.

Bármennyire próbáltam, nem bírtam megálljt parancsolni az egyre növekvő hullámnak. Kétségbeesetten szorítottam Kristent mintha ezzel visszatarthatnám azt ami megállíthatatlanul közeledik felém. Utolsó erőmmel kettőnk közé csúsztattam kezemet, türelmetlenül simítottam végig rajta. Ajkairól elfojtott sikolyok szálltak alá, forró lehelete égette a tenyeremet. Szemhéjam felpattant, szembetaláltam magam vele, ott volt tőlem alig pár centire, mégis mintha álmodnám az egészet. Tekintetéből fáradt kínlódás áradt. Nem akartam rázkódó testét gyötrődő vágyakozás között hagyni, nem akartam hogy csak nekem legyen jó! Erőmnek erejével minden izmomat megfeszítve tiltakoztam az észveszejtő érzés ellen. Kristen szemei lassan elhomályosultak, teste ívben feszült meg karjaim között. Lehunytam a szemem és végre utat engedtem a gyönyörnek. Bódultan dőltem hátra az ágyon, minden porcikámban éreztem a bizsergést. Ajkamat szorosan összezárva küzdöttem azon vágyam ellen, hogy felüvöltsek. Mi történik velem? Már sosem térek magamhoz a mámorból?...Kristen erőtlenül omlott mellkasomra.

Ott feküdtünk az erkélyen, összeölelkezve, izzadtan, fáradtan, kielégülten. Éreztem, ahogy apró alakja reszket még a kéjtől miközben puha csókokat lehel bőrömre. De volt valami más is, valami nedves. Benyúltam a karjai alá, így felhúzva magamhoz. Hajával takargatta szép – bár most elcsúfított – arcát. Eltűrve egy kósza tincset megláttam, ahogy gyönyörű zöld szeméből könnyek buggyannak elő. Ugyanakkor ajkán elégedett mosoly játszott.
- Te sírsz? – álmélkodtam meghökkenve.
- Nem, dehogy – kuncogott, miközben orrát törölgette. Olyan édes volt, ő, az én monoklis sírós nevetős istennőm. Most már valóban az enyém volt. De tudni akartam miért sírt, talán túl erőszakos voltam, esetleg Mike miatt – bár ezt nem hinném – vagy az arcán lévő seb fáj neki? Rá kellett jönnöm.
- Te sírtál! – jelentettem ki most már teljes bizonyossággal. – Miért?
- Nem mondom el... – suttogta visszarejtve arcát haja védelme mögé.
- Tudni akarom! – követeltem egyre jobban.
Kristen fujtatott egyet majd nyökögve újra megszólalt.
- Hát…igazából…nem tudom…csak mert..miattad..jaj nem mindegy?..
- Nem…de várjunk csak! Te azért!... – felnevettem, cseppet sem titkolva elragadtatásomat. – És…korábban is volt..
- Nem. – vágta rá azonnal, mire egyre jobban vigyorogtam. – Jó lenne, ha nem csinálnál belőle nagy ügyet! – morgott rám akár egy harcos kiscica.
- Oh…hát persze – próbáltam a komoly arcomat felvenni, de mivel az egóm most már az egekben volt, nem igazán sikerült. Mekkora király vagyok, hát eldobom az agyam. Soha nem volt még ilyen jó senkivel, csak vele. Ráadásul közli hogy miattam, tőlem, az én általam okozott élmény váltotta ki nála ezt a reakciót. Rob te egy szexisten vagy!

- Ezt elcsesztem! – nevetett fel zavartan és letörölte az arcán legördült könnycseppeket. – Most aztán biztos elégedett vagy magaddal – ebben igaza volt. Soha életemben nem voltam még ennyire elégedett. Ám elégedettségem nem csak a saját teljesítményem miatt volt teljes. Sokkal inkább Kristen tett azzá.
- Nos, elég egyértelműen a tudtomra adtad, hogy jó voltam! – vihogtam, mint egy idióta, de amint megláttam Kristen lesújtó tekintetét visszafogtam magam. – Amúgy meg életem legszebb óráit köszönhetem neked! – mondandóm hallatán arca megváltozott. Szégyenlősen elmosolyodott, majd egy pillanat alatt arckifejezése zavart lett és lesütötte csodaszép szemeit. Nem foglalkoztam azzal mennyire van zavarban, fogtam magam és kezem álla alá csúsztattam, hogy ismét csókra húzzam magamhoz édes ajkait. A csókunk közben zavartsága, mintha soha nem is lett volna. Teljes testével nekem feszült, miközben kezei finoman cirógattak. Kezdett hűvös lenni, ezért úgy döntöttem ideje bemenni. Kristent továbbra is a kezemben tartva felkeltem a napozóágyból, hogy bemenjek vele.
- Mit csinálsz? – kérdezte ijedten, mikor felfogta, hogy már nem az ágyon vagyunk.
- Beviszlek! – közöltem és elindultam, hogy az ágyban ismét karjaim közé zárhassam gyönge testét.
- Minek? – akadékoskodott tovább.

- Aludni?! – sóhajtottam, mire lemondóan fujt egyet. Erre persze elnevettem magam. – Persze mást is csinálhatunk! – kicsit szaporáztam a lépteimet, majd az ágyhoz érve óvatosan letettem rá. Ijedten kapott a karom után, mintha nem épp az lenne a célom, hogy mellé bújjak. Mosolyogva lefeküdtem, hogy a mellkasomra húzódhasson. Magunkra húztam a vékony takarót, mire Kristen ásított egyet.
- Lefárasztottál! – dünnyögte a mellkasomba.
- Ez kölcsönös! – beleborzongtam, ahogy ismét elmémbe kúsztak a ma este történtek. Szorosabbra fontam karjaimat Kristen körül, talán még mindig féltem, hogy egyszer csak eltűnik. Mi lesz velünk? Ezek után én már képtelen vagyok elengedni, nekem szükségem van rá. Nem tudhatom, neki ez mennyit jelentett. Talán csak Mike miatt csinálta és a bosszú hajtotta, szüksége volt valakire, én meg kapóra jöttem. Ez a lehetőség jobban gyötört, mint gondoltam. Ránéztem az angyalra - aki idő közben álomba szenderült a mellkasomon-, majd kezeire, ami az enyémet szorongatta, miközben csendesen szuszogott. Nem lehet, Ő nem lenne képes ilyesmire. Különben is a mai viselkedése nem hazudhatott, képtelenség. Majd meglátjuk mit hoz a reggel.

Hetek, sőt talán hónapok óta nem aludtam ilyen nyugodtan, mint azon az éjjelen.
Túl hamar jött a hajnal és engem, az ablakon beáramló fénysugarak ébresztettek, lassan nyitottam ki a szemeimet. Kristen apró kezei még mindig erősen öleltek körbe, úgy aludt, mint akit agyonvertek.
Eszembe ötlött a tegnap éjszaka mire keserűen pillantottam arcának balfelére, a folt időközben átment kékes lilába. Az a szemét kis féreg… tegnap ugyan megúszta, de hamarosan, hamarosan el fogom kapni!... Idegbeteg agyalásomat Kristen mozgolódása szakította meg, még levegőt sem vettem nem hogy megmozduljak! Szerettem volna még nyugodtam bámulni pár órán keresztül. Persze nem jött össze a dolog, mert Kristen feltápászkodott a mellkasomról, és ásítozva felém fordult. Tökéletes, íves melleit csak a két oldalt lelógó hajzuhatag takarta, de a mellbimbója így is átütött a barna hajtincsek védelmén, így hát megbűvölve bámultam őket. Testem vadul reagált a látványra.

- Jó reggelt – nyújtózkodott egyet Kris – észre sem vette a dolgot, egészen addig, míg nem válaszoltam. Amint rájött mi kötötte le a figyelmem rögtön maga elé kapta kezeit, olyan édes volt, ahogy az ösztönök fölé kerekedik a szégyenlősség, ettől a mozdulattól és a vele járó szemérmes tekintettől – már ezektől majdnem elsültem. Imádom ezt a csajt. Csak ne lenne ilyen naiv, azt hiszi a kezei majd megállítanak? Pedig azt hittem tegnap bebizonyítottam, hogy amit meg akarok, azt meg is szerzem magamnak. Úgy látszik meg kell ismételnünk a leckét. Áhh.. Micsoda perverz állat vagyok, mindig meglepődöm magamon.
Hirtelen kaptam oda a kezem, ideje sem volt reagálni, magamra húztam karcsú testét, így most rajtam feküdt. Rávigyorogtam mire halkan megszólalt.
- Mit akarsz csinálni? – kérdezte ijedten.
- Semmi olyat, amit te nem akarnál – súgtam a fülébe és már alattam is volt. Kezeit a feje fölé húztam miközben vadul rabul ejtettem ajkait. Lassan haladtam lefelé testén, csókokkal halmozva el a nyakát, vállát, kulcscsontját, majd végül lágyan söpörtem félre hajtincseit így hozzáférve a melleihez. Próbáltam higgadt maradni, de csípőjének kínlódó mozgása teljesen felingerelt. Sürgetve csúsztattam kezem lefelé, kígyózó testén. Kristen felsikoltott, majd halk nyöszörgésbe kezdett, én pedig? Én kiélveztem minden kis nyögést, minden pillanatot a hajnalból. Ezen a reggelen újra az enyém lett.

Órákkal később – és egy laktató reggeli után – már Kris háza felé tartottunk. Eddig egyikünk sem akart foglalkozni a dolgok következményével, de most valahogy némaságunk fala mögé bújva mindketten azon gondolkodtunk, hogyan tovább. Én már tudtam mit akarok, vajon ő is? Bevallom féltem megkérdezni, de nem halogathattam tovább. Ahogy leparkoltam a ház előtt és kinyitottam Kristen előtt a kocsi ajtaját, éreztem, hogy muszáj. Tudnom kell… Megvártam még kiszáll és végül kibukott belőlem:
- Akkor most mi lesz velünk? – törtem meg végül a csendet ezzel a hihetetlenül elmés kérdésemmel. Kristen rám emelte tekintetét, amiből ebben a pillanatban semmit sem tudtam kiolvasni